Miért és meddig ejtette Orbán a közigazgatási bíróságokat?

Schiffer András

Szerző:
Schiffer András

2019.06.03. 07:13

Nem volt túl bölcs a közigazgatási bíróságokat a diktatúraépítés toposzává tenni az ellenzéki nyilvánosságban. Orbán a halasztással a befektetőket azért biztos megnyugtatta.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A kormány néhány napja a „megalapozatlan jogállamisági kritikákra” hivatkozva bizonytalan időre elhalasztotta a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatályba léptetését. Egészen kivételes húzásról van szó. Orbán Viktornak eleve nem kenyere a hátrálás, a megalkuvás, vagy akár csak a szimpla nagyvonalúság: egész hatalmi filozófiája arra épül, hogy kerülje a gyengeségnek még a látszatát is. Néhány esetet fel tudunk sorolni, amikor az ellenerő taktikai visszavonulásra (az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek száma, a netadó, a vasárnapi boltzár vagy az olimpia ügyében), vagy korrekcióra, valójában a kritikusok kifárasztására játszó kozmetikázására (ötödik alaptörvény-módosítás) kényszerítette.

A NER történetében azonban először fordul elő, hogy a miniszterelnök egy hatalompolitikai kérdésben – legalábbis átmenetileg – teljes hátraarcot vezényel.

S ha a hisztériamentes tények még bárkit is érdekelnek akár Magyarországon, akár a magyar jogállamiságért aggódó európai döntéshozók között: a magyar liberális jogállam leépülése, egyszersmind az orbáni hatalmi struktúra, a centralizált demokrácia kiépítése 2013 őszére bevégeztetett. Ezt követően Orbán egyetlen érdemi közjogi kérdésben használta a kétharmadot, egyszersmind a fideszes kétharmad egyetlen esetben emelt kezet a jogállamra, s ez éppen a most ad acta tett közigazgatási bírósági törvény (a kommunikációs patronoktól hemzsegő hetedik alaptörvény-módosítás leglényegesebb passzusa is ennek ágyazott meg).

Nem haszontalan szemügyre venni, miért és mennyiben jelent(-ett?) jogállamisági kockázatot – mondjuk Judith Sargentinin kívül a kormány szívének oly kedves német autóipari befektetők számára is – a tavaly decemberben megalkotott új közigazgatási bírósági rendszer. Létezik-e egyáltalán megalapozott jogállamisági kritika a lefagyasztásra ítélt törvénycsomaggal szemben?

Nem Orbánék találták ki a közigazgatási bíráskodást

Az elkülönült közigazgatási bíráskodás az 1896. évi XXVI. törvénycikkel lett a magyar közjogi hagyomány része. Aztán a kommunista rendszerváltás – pár hónappal az alkotmány megalkotása előtt – az 1949. évi II. törvényben tokkal-vonóval eltörölte a közigazgatási bíráskodást mint az államhatalom egységének szocialista elvétől idegen elemet. A jogállami rendszerváltás az 1989. évi XXXI. törvénnyel ugyan a bíróságok alkotmányos feladatává tette a közigazgatási határozatok törvényességi kontrollját, azonban az ebből eredő további rendszeralakító konzekvenciák levonásához már nem volt idő, erő a rendszerváltás sodrásában.

Ezen a téren is pontosan annyit tett a továbbiakban a törvényhozás, amire az Alkotmánybíróság feltétlenül rászorította. A 32/1990-es AB-határozat miatt meg kellett teremteni a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának eljárásjogi és szervezeti kereteit. Az 1991. évi XXVI. törvény ekkor és ezért iktatta a polgári perrendtartásba a közigazgatási perekről szóló XX. fejezetet, s a bíróságokon belül létrejöttek a közigazgatási kollégiumok, tanácsok.

Jómagam 1993-ban harmadéves joghallgatóként, az egyetemi kávézó félhomályában idevágó jegyzet híján Trócsányi László monográfiájából próbáltam megérteni a XX. fejezet szabályozási logikáját.

Nem véletlen tehát, hogy amikor a szerzőből 2014-ben igazságügyi miniszter lett, küldetésének érezte, hogy helyreállítsa a közigazgatási bíráskodás 1949 előtti rendszerét. Mindezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy – bár nekem nem túlságosan tetszik – önmagában az elkülönült közigazgatási bírósági rendszer felélesztése semmiféle jogállami kockázatot nem jelent.

Mi volt a gond azzal, ahogy Orbánék elképzelték a közigazgatási bíróságokat?

A tavaly decemberi törvénycsomag három lényegi ponton aggodalmat ébreszt, azonban – önmagukban – még ezeket sem minősíteném jogállam elleni merényletnek (lassan ugyanis jó volna spórolni az apokaliptikus kifejezésekkel). Az egyik problematikus pont, hogy még a felülvizsgálati jogkört, tehát a „végső szót”, a rendkívüli perorvoslatok elbírálásának jogát is elvenné a Kúriától.

A másik, hogy a hatósági döntések felülvizsgálatán kívül „egyéb ügyeket” is beengedne a rendszerbe a hatályba lépésre váró szabályozás. S a nemzeti cinizmus rendszeréhez kondicionálódott néplélek az „egyéb ügyekről” valamilyen rejtélyes okból a korrupciógyanús ügyek leleplezésére szolgáló közérdekű adatkérési pereket vizionálja.

A harmadik probléma pedig az, hogy a szervezetirányítási jogosítványok – egészen érthetetlen megfontolásból – éppen a közigazgatási bíróságok esetében a mégiscsak a kormányzati struktúrán kívüli Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökétől a közigazgatás csúcsán lévő kormány egyik tagjához, az igazságügyi miniszterhez kerülnek. A megoldás felettébb nyugtalanító és logikátlan. Azonban ellenzéki oldalon Handó Tünde függetlenségét is rendre megkérdőjelezik, miközben 1989 és 1997 között a teljes magyar bírói kar felett gyakoroltak szervezetirányítási jogosítványokat az egymást váltó Kulcsár Kálmán, Balsai István és Vastagh Pál igazságügyi miniszterek.

A vissza nem vont, hanem a – szokásos kozmetikázás helyett – bizonytalan jövőbe elnapolt törvénycsomagban az igazán veszélyes elem az, ami nincsen beleírva, pontosabban kiküszöbölve.

A befektetőket is alappal aggaszthatták a közigazgatási bíróságokra vonatkozó tervek

Arról van szó, hogy a 2018. évi CXXX. törvény azt is lehetővé teszi, hogy akár a másodfokon eljáró, jogerősen ítélkező és a joggyakorlatot meghatározó tanácsokat is ellepjék a kormányzati apparátusból érkező, viszonylag szerény szakmai múlttal rendelkező ejtőernyősök. Az új rendszerben a miniszter szabadon nyilváníthat eredménytelennek bírói álláshelyekre kiírt pályázatokat, s a bírói önkormányzati szervtől függetlenül térhet el a pályázati rangsoroktól.

Nem alaptalan ezért az a félelem, hogy hatályba lépés esetén például közbeszerzési, versenyjogi, médiapiaci, hírközlési, vagy bankfelügyeleti ügyekben fidelitasos janicsárok mondhatják ki a végső szót. S ez talán

az amúgy tejben-vajban, s főleg adókedvezményekben fürösztött „befektetői környezetet” is nyugtalanítja egy csöppet. Erre a nem annyira „megalapozatlan jogállamisági kritikára” figyeljünk majd oda, ha  egyszer Orbán Viktor mégis kiveszi a hűtőből a közigazgatási bírósági törvényt.

Orbán döntései mögött rendre több ok húzódik.

Az elmúlt hónapok O1G-kórusa és külföldi támogatóik – nem túl bölcsen – magát az új közigazgatási bírósági rendszert állították célkeresztbe és tették a „diktatúraépítés” toposzává. Más, fajsúlyos közjogi lépést az elmúlt öt esztendőből nem nagyon találhattak, az „ördögöt rejtő” részletekkel meg nem igazán bíbelődtek. A néppárti – és ezen keresztül uniós – pozícióit menteni igyekvő miniszterelnök pedig, amikor meghallotta a „befektetői környezet” aggodalmait, olyan eszközt választott, amivel egyszersmind hatásosan tudja csillapítani a kurrens, ám meglehetősen differenciálatlan jogállamiság-kritikákat is.

Ezért inkább az egész, toposszá nemesedett szisztémát ejtette. Legalábbis egy időre.

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

Ha részletesebben érdekel, mik azok a közigazgatási bíróságok, azt itt magyaráztuk el.

Schiffer András

Ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

olvass még a szerzőtől
Schiffer András

Ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek