Bocsánatot kért a Twitter, mert Kína-kritikus felhasználókat blokkolt

Szerző: Hutter Marianna
2019.06.02. 20:13

Csak tévedésből függesztették fel a Kínával kritikus fiókokat a héten – állítja a Twitter napokkal a Tienanmen téri kínai erőszak 30. évfordulója előtt.

Bocsánatot kért a Twitter, mert Kína-kritikus felhasználókat blokkolt

Nem azért függesztett fel Kínával kritikus fiókokat a Twitter a héten, mert a kínai hatóságok jelentették volna ezeket tömegesen, hanem csak tévedésből – ezt állította a techcég szombaton. Mint a Guardian írja, a Twitter szerint ezek a fiókok a „rutin tevékenységük” áldozatává váltak, vagyis hogy próbálnak fellépni a közbeszéd egészségének védelmében, amelynek jegyében hetente 8-10 millió fiókot függesztenek fel.

A Twitter állítja: ilyenkor van, hogy hibáznak, amiért bocsánatot kérnek, és már dolgoznak azon, hogy ezeket a hibákat kijavítsák.

Az ügy már csak azért is kínos a Twitternek, mert június 4-én lesz 30 éve, hogy a kínai kormány katonai erővel leverte a pekingi diáktüntetés a Tienanmen téren, amelynek eredményeképpen több ezer embert meggyilkoltak. Éppen vasárnap nyilatkozta ezzel kapcsolatban Vej Feng-ho védelmi miniszter egy biztonságpolitikai fórumon: „az az eset [a Tienanmen téri tüntetés] politikai turbulenciát okozott, a központi kormányzat pedig lépéseket tett, hogy ezt megállítsa, ami helyes döntés volt."

Egyébként Kína viszonyát jól mutatja az internethez, hogy már minden nyelven blokkolják az országban a Wikipédia nevű online enciklopédiát.

FOTÓ: xiquinhosilva​ / Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek