A román pátriárka megvédte a hagyományos családot Ferenc pápa előtt

2019.05.31. 18:49

Romániában van a pápa, és az elnök jól megdicsérte az országot, amiatt, ahogyan a kisebbségekkel bánik.

A román pátriárka megvédte a hagyományos családot Ferenc pápa előtt

Éppen látogatáson van Ferenc pápa Romániában, ahol a helyi vezetők máris meglehetősen mókásakat nyilatkozgatnak. Dél körül ugyanis a pápát Klaus Johannis elnök fogadta, aki elmondta, a világ példát vehetne Romániától a kisebbségek jogait tekintve.

Persze ilyenkor mondanak a politikusok mindenfélét, jólétet meg világbékét, de különösen vicces ez attól a Johannistól aki például a kisebbségi nyelvhasználati jogok bővítése miatt küldte Alkotmánybírósághoz a közigazgatási törvénykönyvet, egy olyan országban, ahol a magyarok évek óta egyre reménytelenebbül küzdenek egy önálló magyar orvosi gyógyszerészeti egyetemért, vagy ahol most éppen egy katonai temető kavar botrányokat.

Ferenc pápa ezzel szemben békét és jólétet kívánt Romániának, és elmondta, hogy a nehézségek ellenére az ország nagy utat tett meg a demokratikus fejlődésben.

Később aztán a pápa elment megnézni a legendásan drága pénzért felépített, gigaméretű bukaresti katedrálist, a Nemzet Megváltásának Katedrálisát, ahová Daniel pátriárka, a román ortodox egyház feje kísérte el. Itt is beszédeket mondtak, Ferenc pápa azt üzente, ne engedjünk a rossz ideológiáknak, és legyen nekünk fontos a család.

Ezt Daniel aztán rendesen megtromfolta azzal, hogy definiálta a család fogalmát, nehogy félreértés essék: a hagyományos családról beszélt, mint amit meg kell védeni, ezt pedig szerinte férfi, nő és gyerek alkotja.

Daniel ugyanis felevenítette a legutóbbi romániai pápalátogatást, amikor II. János Pál találkozott Teoctist pátriárkával. Daniel elmondta, hogy ez a két ember sokat szenvedett a kommunizmus alatt, amikor az egyházat elnyomták. „Elődeink arra szólítanak ma fel minket, hogy védjük meg és hirdessük a Krisztusban való hitet ebben a nagyon szekuláris Európában, és közvetítsük a következő generációknak a Krisztus megváltó szeretetébe, és az örök életbe vetett hitet.

Ugyanakkor arra is felszólítanak elődeink, hogy védjük meg a hagyományos családot, amely férfiből nőből és gyerekből áll. Annál is inkább szükség van erre, mert egy elöregedő Európában élünk, és nagy a népességfogyás”

– mondta Daniel, aki még felszólított arra is, hogy segítsünk a betegeken.

Daniel pátriárkától persze nem idegen a hagyományos család védelme, tavaly élharcosa volt annak a „családvédelmi népszavazásnak”, amely az alkotmányba is beírta volna ezt a definíciót, aztán meg senkit nem érdekelt maga a népszavazás, és az egyház jó nagy arcvesztést könyvelhetett el, amikor az ország harminc százaléka sem ment el szavazni.

Daniel magyarázata akár beszólásnak is értelmezhető a pápa felé, aki több ízben is kiállt a melegek mellett. A két egyházi vezető aztán bement a Nemzet Megváltásának Katedrálisába, és közösen elmondták a Miatyánkot. 

A pápa szombaton megy Csíkszeredába, és Csíksomlyón misét is fog celebrálni. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan várják őt a székelyek, akkor nézzétek meg azt a videót, amit készítettünk. 

FOTÓ: Daniel pátriárka. Razvan Socol / Wikimedia Commons

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek