Mit választott Európa? És miért választanak mást a magyarok?

Nálunk pont azok a zöld erők kerülnek süllyesztőbe, amelyek Európában ma mindenhol a változást, a progressziót képviselik, és ennek az EP-választásnak uniós szinten a fő nyertesei. Azonban ők is könnyen úgy járhatnak, mint a kaviárbaloldal, ha szalonzölddé válnak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ne vesszünk el a részletekben: a magyarországi EP-választást az Orbán-Gyurcsány oligarchanagykoalíció nyerte, mégpedig kiütéssel.

Hogy kit győztek le? Nem a valódi parlamenti ellenzéket, mert olyan nem is indult és az eredmények szerint nincs is. A gyurcsorbánizmus agyafúrt kétpártrendszere leginkább a magyar társadalom, a magyar polgárok ellenében nyert és erre mint „legitimitásra”, mint „demokratikus felhatalmazásra” hivatkozva tudják még brutálisabban bebetonozni eddig is aggasztó túlhatalmukat.

Az eredmény, ha lehet, még ennél is drámaibb az ország jelenére és jövőjére nézve, ha hozzátesszük, hogy nálunk pont azok a zöld erők kerülnek süllyesztőbe (LMP, Jávor Benedek), amelyek Európában ma mindenhol a változást, a progressziót képviselik, és ennek az EP-választásnak uniós szinten a fő nyertesei. A magyar jövő tehát a legkevésbé sem zöld, és nyoma sincs fenntartható alternatívának a migránshisztéria, az idióta indulatpolitizálás mellett.

Igazán büszkék lehetünk, hogy az európai sajtóban sok helyen a szélsőjobb legnagyobb arányú győzelmeként írnak a Fidesz tarolásáról. Eddigi történelmi hagyományainkat meggyalázva, 1848 és 1956 után most Európa fő ellenségének számítunk.

Ennél sokkal többet aligha érdemes elmondani a hazai vonatkozásokról. Európai szinten viszont érdekesebbek az eredmények, és akár reménysugárnak tűnhet a fő áttörés, a zöldek jelentős erősödése szinte mindenhol, leszámítva a mi térségünket.

Franciaországban sem a szélsőjobb az igazi nyertese a választásoknak, hanem a zöldek

A franciák csak a saját választásaikat szokták komolyan venni, az EP-választás hagyományosan kifejezetten kormánybüntető fórum, egyfajta üzenőfal – épp ebben bízott a francia széljobb, de nem jött be nekik. Csak a szokásos bázisa szavazott a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésre. Azért nyerhettek mégis matematikailag, mert Emmanuel Macron francia elnök pártja még náluk is gyengébben szerepelt (az első két helyezett együtt sem tudott felmutatni annyi szavazót, mint ahányan távolmaradtak a szavazástól).

A francia politikai palettán valóban van tehát jelentős átrendeződés, de az a zöldek előretörése: először jelennek meg ugyanis a nagy pártok kihívójaként, kormányképes alternatívát jelentő pártként. Ugyanez történik egy ideje Németországban is, ahol a zöldek a szociáldemokrata SPD-t megelőzve másodikok lettek, 20 százalék feletti eredménnyel, de legalább ilyen fontos áttörés, hogy a 34 év alatti korosztályban Franciaországban a zöldekre szavaztak a legtöbben, ami egy teljesen példátlan átrendeződés előjele.

Ugyanakkor a hagyományos jobboldal és a szocialisták tartós leépülését is megerősítette az eredmény, különsen a franciáknál. A Le Pen-Macron-párharcból sem lett a korábbi bal-jobb váltógazdálkodás örökébe lépni képes új kétpártrendszer, mert Le Penéknek még 24 százalékot sem sikerült elérniük, és a különbség a második helyezett Macron pártjához képest 1 százaléknyi, ami úgyszólván hibahatáron belüli.

A népet ezek szerint profi tömegmédiával sem lehet teljesen leváltani, maradéktalanul manipulálni. A valós társadalmi igények és konfliktusok csak utat törnek maguknak valahogy a különösen erős demokratikus közélettel bíró országokban, ahol a polgárság politikailag aktív.

A fentiek alapján teljesen téves a francia széljobb győzelmének fetisizálása a kommentárokban. Ilyet jellemzően csak azok írnak, akik nem ismerik a hátteret vagy propagandacélokra használják az elemzést. A toronymagas angliai brexitpárti győzelem akkor már sokkal aggasztóbb eredmény a francia széljobb (mondhatni jobb híján) elért első helyénél. Bár a brexit miatt hivatalosan is teljesen tét nélküli brit EP-választás eredményeit talán nem is kéne kommentálni sem. Legfeljebb azt illene megállapítani, mekkora agyrém volt, hogy egyáltalán megtartották.

A zöldek tömegpártosodásában lehet egyúttal a zöld alternatívákat fenyegető legnagyobb veszély is

Azért nem ártana alaposabban átgondolni a politikai trendeket, még mielőtt nagyon beleélnénk magunkat a zajos reménykedésbe (amit leginkább a ballib sajtóelemzésekben láthatunk), hogy mégse tarolt annyira a széljobb az unióban, és mégiscsak van remény a jövőre nézve a zöldek sikerét látva – ami magyar változatban lila siker lett. Hátha lesz majd ebből alternatíva, vagy legalább több biciklisáv a nagyvárosokban.

Ideje felhívni a figyelmet a tömegpártosodó zöld politikát fenyegető legnagyobb veszélyre: populáris gyűjtőpárttá válva Európa-szerte nagyjából

mint azok a gyűjtőpártok, akiket most harmadikutasnak tűnve leváltanának. Ha még gyanakvóbban fogalmazunk, akkor részben pont ezek miatt tudtak talán már most is ekkorát nőni. Ráadásul a neoliberális rendszer európai hatalmát aligha gyengíti az, hogy a liberálisok is erősödni tudtak – az az ALDE, aminek egyik támogatója a zöldek fő mumusának számító Monsanto (illetve mostmár Bayer). És ugyebár az enyhén zöldeslila Momentum is ebbe a pártcsaládba ül be.

Akkor mégis miben lehet még reménykedni az európai politikát illetően?

Amiben a jövőre nézve inkább lehetne reménykedni, az nem a most tartott, vagy a következő EP-választások eredménye, hanem olyan fejlemények, mint Angliában az Extinction Rebellion vagy a franciáknál a sárgamellényes népfront és hasonló alulról induló kezdeményezések: mindegyik szakít a konvencionális pártpolitikával, és ehelyett polgárok százezrei választják az egyre határozottabb civil aktivizmust. Olyan polgárok százezrei, akiket semmilyen pártpolitika nem tudott aktivizálni, és most sem a pártpolitika mentén köteleződnek el, hanem öntörvényűen, teljesen alulról, civil módon önszerveződve alkotnak új típusú politikai közösségeket.

Ők ugyanis valódi rendszerváltást követelnek az egész európai politikában, illetve nagyrészt annak pártpolitikailag korrumpálódott rendszerével szemben lépnek fel. Jelentős részük most sem ment el választani, mert ők már egy egészen más közös jövő iránt elkötelezett közösségek szervezésében látják a jövő politikáját.

Ők ugyanis a választók 48,7 százalékát adják a franciák esetében (ami az EU-s átlagnak felel meg), de Magyarországon még erősebb tömegpárt lenne ez a tábor: 56,63 százalék maradt itt távol az urnáktól, a kormánypárt brutális mobilizáló erőfeszítései ellenére.

Tehát hiába emelik ki az elemzők, hogy a korábbi rendkívül alacsonynál most a legtöbb országban és átlagban is magasabb volt a részvétel, amikor a szavazók felét ez az egész még mindig nem győzte meg. Emiatt egyébként a választási eredmény legitimitását simán kétségbe lehet vonni azzal, hogy semmi bizonyítékunk arra, hogy a távolmaradók szavazatai hasonló arányban oszlottak volna meg (sokkal valószínűbb, hogy nem), ezért még statisztikailag reprezentatív mintának sem tekinthetnénk maradéktalanul a végeredményt.

Olvass még többet Kardos Gábortól az Azonnalin!