Szerző:
Tóth András
Az emberek nem hülyék. Már harminc éve élnek demokráciában. Megtapasztalták, hogy a korrupció pártsemleges, ígérgetni meg mindenki ígérget. Meg se hallják. Hiába az országjárás, ami egyedül számít, az a vízió.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Az MSZP a lelke mélyén Medgyessy Péter pártja.
Olyan vezetőt keres, aki jóindulatúan beszél, aki nem haragszik, aki nem kelt félelmet, s akinek politikai üzenete az, hogy megfogalmaz néhány nagyívű ígéretet, ami elég sok szavazónak ígér azonnal több jövedelmet. Aki ugyanakkor gyenge, s egyensúlyoz a párt belső erőcsoportjai között.
Ez 2002-ben bejött.
Gyurcsány Ferenc kampánya is ezt a modellt másolta 2006-ban. Pechére közbeszólt az EU stabilitási paktuma és a 2008-as válság. Ráadásul, Gyurcsány bele akart szólni a párt belügyeibe is: első megszorító csomagját még az önkormányzati választások előtt bejelentette, ami aláásta az MSZP önkormányzati kiskirályait – s ma se tudjuk, ki miért szivárogtatta ki a Gyurcsányt tönkretevő őszödi hangfelvételt.
Viszont nem is nagyon kavarják fel az állóvizet: amikor jön egy választási kampány, akkor kitalálódik néhány nagy ígéret. A panaszáradat végtelen, lehet miből mazsolázni. Most éppen 90 ezer forintos alapnyugdíj (európai), 240 ezer forintos minimálbér (európai), 1,5 milliós orvosi fizetés – baloldaliság kipipálva. Plusz még a kalapácsos munkás ember 1919 május elsejei plakátjának felélesztése a „munkát, kenyeret” jelszóval. (Ami egyedül arra jó, hogy elijessze a mérsékelt polgárokat, a szegények meg – akiknek tényleg probléma a munka és a kenyér – már rég nem hisznek az MSZP-nek a Bokros- és Bajnai-csomagok okán, s tömegesen a Fideszre szavaznak, mert az közmunkát biztosít nekik.)
Bokros és Bajnai megszorítási hullámai hiteltelenné tették a nagyívű „ígérgetést”, a szép számokkal való dobálózást. Háromhatvanas kenyér, tizenharmadik havi nyugdíj. Kösz, már tudjuk, mi lesz a vége. S kit érdekel a Tequila-krízis, a subprime crisis, az európai stabilitási paktum, az aszály meg a muszáj, amikor saját bőrén tapasztalta meg az ígéret és visszacsinálás ciklusait egy emberöltőn belül kétszer is.
Az emberek nem hülyék. Már harminc éve élnek demokráciában. Megtapasztalták, hogy a korrupció pártsemleges, ígérgetni meg mindenki ígérget. Meg se hallják. Hiába az országjárás, ami egyedül számít, az a vízió. A szép ígéretének realitást sugalló, hihető, távlatos becsomagolása egy nemzeti és európai jövőképbe. Nem véletlen az ígérgetésre kihegyezett baloldaliság összeomlása, s azoknak a pártoknak a sikere, mint a Fidesz, a DK és a Momentum, akik kampányaikban a hangsúlyt Magyarország Európán belüli jövőképére helyezték, s ebbe a jövőképbe ágyazták bele ígéreteiket.
A szerző politológus. Vitáznál vele? Küldd ide az írásodat!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.