Lemond az LMP budapesti elnöke

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.27. 16:04

Moldován László, az LMP budapesti elnöke szerint evidens, hogy le kell mondania azután, hogy a párt tavaly még 11 százalékon állt a fővárosban, az EP-választáson viszont már csak 3 százalékon.

Lemond az LMP budapesti elnöke

Bár hivatalosan még nem lépte meg, de már bejelentette az LMP-nek Moldován László: lemond a párt budapesti elnöki pozíciójáról a súlyos EP-választási kudarc után – értesült az Azonnali. Információnkat maga Moldován László is megerősítette. Döntését azzal indokolta:

egy évvel ezelőtt az LMP még 11 százalékon állt Budapesten, most 3 százalékon, „szerintem evidens, hogy ilyenkor le kell mondani”.

Hogy tervez-e újra indulni a pozícióért, arra úgy válaszolt: jelenleg nem. Annak pedig, hogy miért zuhant be az LMP ennyire Budapesten, szerinte sok oka van, ugyanakkor bővebben nem kívánt nyilatkozni lemondásával kapcsolatban. 

Nemrég Moldován László interjút adott az Azonnalinak, ahol többek közt arról beszélt: az óbaloldal hülyének nézi az LMP-t és a Jobbikot az önkormányzati választás előtti alkudozásban.

Az LMP-s lemondási hullám már vasárnap este megindult a párt választási kudarca után, amikor is a párt teljes elnöksége jelezte, lemondanak tisztségükről. 

FOTÓ: Bukovics Martin / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek