+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szakács András
2019. május 26. vasárnap, 08:22
Sokszor felmerül, hogy nincs értelme nem a győztes pártra, vagy a bejutási küszöböt el nem érő pártokra szavazni, mert csak elveszik a szavazat. Ez azonban nem igaz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Sokszor felmerül, hogy nincs értelme nem a győztes pártra, vagy a bejutási küszöböt el nem érő pártokra szavazni, mert csak elveszik a szavazat. Egyesek szerint olyan ez, mintha nem is szavaztál volna, és semmi hatást nem érhetsz el a szavazatoddal, ezért értelmetlen voksolni.

 

Ez azonban nem igaz.

 

Gondolkozzunk úgy, hogy a szavazatunk a pénzünk, sőt, sokkal inkább egy utalvány, amit kapunk, a pártok pedig cégek, amik nekünk tetsző, vagy éppen nem tetsző termékeket (programokat és ígéreteket) állítanak elő. Ha elköltjük az utalványunkat, tehát szavazunk, jelzést adunk egy adott cégnek (pártnak), hogy jó úton jár, amit kínál, abba érdemes még több energiát és időt befektetni, fejleszteni és terjeszteni.

 

Miért nem vásárolunk mindig a legnagyobb szupermarketben? Miért járunk a piacra, a kis sarki közértbe és veszünk a helyi termelőtől, vállalkozótól tojást, zöldséget és gyümölcsöt? Nem háborodnánk fel, ha erre valaki közölné velünk, hogy értelmetlen volt, amit csináltunk? Hogy ezzel aztán nem küldtük padlóra a multikat, ráadásul a helyi gazdálkozót sem mentettük meg a csődtől!

 

Azért teszünk így, mert a jelenkorban a pénz és az utalványok olyan eszközök, amivel gyorsabban és egyszerűen tudtára adhatjuk a gazdaságnak és a világnak, hogy mit gondolunk. Igen, a szavak is fontosak, de a pénz és utalványok elköltésének a módjával is elérhetjük a változást, de legalábbis kifejezhetjük, hogy mit szeretnénk, mit tartunk jó és követendő iránynak. Vagy éppen rossznak, mert a költéssel kettős üzenetet közvetítünk. Azzal, hogy valakinek adunk a pénzünkből, valakitől el is veszünk. Annak is fontos üzenete van a cégek számára, ha nem náluk költünk.

 

A szavazat az utalványokhoz hasonlóan ráadásul nem kamatozik, nem hoz hasznot nekünk, ha megtartjuk magunknak. Viszont egy esetben tényleg el tud veszni: ha nem költjük el időben.

 

De míg egy utalvány akár egy évig is érvényes lehet, addig a szavazatunk csak a választás napján az. Ha azonban nem adjuk le, akkor, és csak akkor, tényleg elveszett szavazat lesz.

 

Olvass még több cikket Szakács Andrástól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Kövér László szerint az európai integráció tulajdonképpen olyan, mint a nácizmus, a sztálinizmus, és az amerikai imperializmus.

Thierry Breton és Adina Vălean is átment a meghallgatáson, csak a magyar biztosjelölt fog kapni még plusz kérdéseket.

A magyar jelölt jó teljesítményt nyújtott, de nem tudta elhitetni, hogy biztosként le tudna szakadni az Orbán-kormányról.

Csak azért, hogy aztán pár hét múlva ki is lépjenek – már ha tényleg kilépnek. Von der Leyennek főhet a feje, ki tudja, mikor lép hivatalba a már most is késő új Európai Bizottság.

Bedőlni látszik a Le Pen-ellenes fal: egyre több baloldali szavazó választaná egy második fordulóban a szélsőjobboldali politikust a jelenlegi elnök ellenében. Te hogy döntenél?

Megváltoztatta működési szabályait a YouTube: szakszervezetet alapítanának a platform alkotói.

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás