Lemondott az LMP teljes elnöksége az EP-kudarc miatt

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.26. 22:21

Mindössze három százalékot érhetett el az LMP az EP-választáson, ez a párt történetének eddigi legnagyobb kudarca.

Lemondott az LMP teljes elnöksége az EP-kudarc miatt

Ez a cikk az európai parlamenti választásról szóló percről percre tudósításunk része, amelyben vasárnap egész nap Budapest mellett Londonból, Milánóból és Kolozsvárról jelentkezünk! Ha tudni szeretnéd, hogy hogy dönt idén Európa, kattints ide!

Miután nem sikerült egyetlen képviselőt sem Brüsszelbe juttatniuk, lemond az LMP teljes elnöksége – jelentették be sajtótájékoztatón vasárnap este. A párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté arról beszélt, azok alapján a számok alapján, amit ő látott, az LMP három százalékot érhetett el a választáson.

Ez viszont azt jelenti, a párt eddigi történetének legnagyobb kudarcát szenvedte el, holott a tavalyi országgyűlési választásokon még hét százalékos eredményt értek el. 

Ugyanakkor az LMP nem tervezi sem a megszűnést, sem pedig inkább egy új párt szervezését.  

A kudarcot az LMP listavezetője, Vágó Gábor többek közt azzal a „harakirivel” magyarázta, amit a párt elkövetett saját maga ellen az országgyűlési választásokat követően. Azt ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy sikerült a zöld témát bevinniük a kampány során a közbeszédbe.

A párt egyébként meg sem várta lemondásuk bejelentésével a hivatalos eredményhirdetést.

FOTÓ: Vágó Gábor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek