Érvényes lesz a román korrupcióellenes népszavazás

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.05.26. 17:07

Romániában nem csak választanak, hanem népszavazás is zajlik az elnök kezdeményezésére. Ráadásul a korrupcióról. És ráadásul érvényes is lesz.

Érvényes lesz a román korrupcióellenes népszavazás

Ez a cikk az európai parlamenti választásról szóló percről percre tudósításunk része, amelyben vasárnap egész nap Budapest mellett Londonból, Milánóból és Kolozsvárról jelentkezünk! Ha tudni szeretnéd, hogy hogy dönt idén Európa, kattints ide!

 

Átlépte a harminc százalékos küszöböt, ezáltal érvényes lett az a népszavazás, amelyet Klaus Johannis államelnök írt ki az EP-választás napjára Romániában. Ma ugyanis a romániai szavazáson megjelenők három szavazólapot kaptak/fognak kapni: egy az EP-választáshoz tartozik, kettő pedig a népszavazás kérdéseié.

A két kérdés úgy hangzik, hogy:

Egyetért-e azzal, hogy tilos legyen amnesztiában vagy kegyelemben részesíteni a korrupciós bűncselekmények elkövetőit?

Illetve:

Egyetért-e azzal, hogy a kormány ne módosíthassa sürgősségi rendelettel a bűncselekmények meghatározását, a kiszabható büntetést, illetve az igazságszolgáltatás működését és hogy közvetlenül ne fordulhasson az Alkotmánybírósághoz jogorvoslatért?

Ez a korrupcióellenes népszavazás egy régi harc eredménye, amely a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és az államfő pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között zajlik, az előzményekről itt írtunk.

Romániában maga a népszavazás is jelentősen megdobta a részvételi arányt, amely már bőven 30 százalék fölött van e hír megírásának pillanatában. Ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás, nem elég, hogy megjelenjen rajta a lakosság harminc százaléka, hanem 25 százaléknak igent is kell mondania a kérdésekre, amennyiben nagyobb az arány, úgy természetesen növekszik az igenek szükségességének száma is.

Johannis egyik fő érve a népszavazás kiírása mellett az volt, hogy folyamatos támadásnak van kitéve az igazságszolgáltatás függetlensége, és hogy meg kell védeni a korrupcióellenes harcot, a jogállamiság értékeit.

A szociáldemokratákat és a velük együtt kormányzó ALDE-t, no meg az őket kívülről támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetséget azzal szokták vádolni, hogy az igazságügyi törvények módosításával tulajdonképpen a korrupcióellenes harcot gyengítik.

A szociáldemokraták ma, látva, hogy a népszavazás érvényes lesz, azzal kezdték el vádolni a szavazóbiztosokat, hogy az EP-szavazás mellett arra biztatták a megjelenőket, hogy töltsék ki a többi szavazólapot is.

Az eredmény hétfőn derül ki, de elég valószínű, hogy nagyon nagy többségben lesznek a kérdésekre leadott igenek. Amúgy a PSD kissé öngólt rúgott, miután tavaly megváltoztatta a népszavazások érvényességi küszöbét ötvenről harminc százalékra, hogy az úgynevezett „családvédő” népszavazás érvényes legyen. Csúnya bukás lett belőle úgy is, és úgy néz ki, a szociáldemokratáknak újra készül egy nagyon nagy pofon.

FOTÓ: Klaus Johannis/Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek