Dúró Dóra: Az is óriási siker számunkra, hogy rajthoz tudtunk állni

Szerző: Petróczi Rafael
2019.05.26. 20:48

Nem tűnnek boldognak a Mi Hazánk központjában. A párt már azt is sikernek könyvelné el, ha az egy százalékot elérnék. De mi ennek az oka? Nem volt elég kiépült a szervezeti struktúra? Rutintalanok voltak a kampányban? Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjét, a párt elnökhelyettesét kérdeztük.

Dúró Dóra: Az is óriási siker számunkra, hogy rajthoz tudtunk állni

Ez a cikk az európai parlamenti választásról szóló percről percre tudósításunk része, amelyben vasárnap egész nap Budapest mellett Londonból, Milánóból és Kolozsvárról jelentkezünk! Ha tudni szeretnéd, hogy hogy dönt idén Európa, kattints ide!

Eléggé letargikusnak tűnik a hangulat a pártirodában. Valóban arra számítanak, mint ahogy a közleményükben áll, hogy egy százalék körüli eredményt érnek el?

A politikai realitás, hogy kilenc hónap egy párt életében arra elég, hogy kiépüljön egy szervezet, létrejöjjön maga a párt.

Az is óriási siker számunkra, hogy ennyi idővel a megalakulásunk után sikerült elég ajánlást összeszednünk, és rajthoz állnunk.

Azt ugyanakkor látjuk, hogy sok ember még nem ismeri a pártunk nevét, lógóját, programját, mert ehhez több idő kell. Ilyen rövid múlttal a hátunk mögött nem lehetünk egyenértékűek olyan pártokkal, akik már 20-30 éve léteznek. Magam is tapasztaltam a kampány során, hogy sokan még mindig jobbikos politikusnak gondolnak engem, és Toroczkai Lászlónak is voltak ilyen élményei.

Másrészt alulról szerveződő párt vagyunk, az aktivistáink sokszor főállás mellett segítenek nekünk. Ebből is látszik, hogy a szervezeti építkezésünk még folyamatban van.

Mennyi idő alatt lesz érezhető a szervezeti építkezés? A párt megalakulása után sorra jöttek a hírek, hogy nagyrészt a kilépő jobbikosoknak köszönhetően sorra alakultak az alapszervezetek.

Abban a tekintetben jó volt a helyzetünk, hogy sokan már politikai rutinnal rendelkező, akár korábban önkormányzati képviselők jöttek át hozzánk a Jobbiktól. Ugyanakkor ahhoz, hogy az egész országot lefedő szervezeti háttért felépítsünk, ez még kevés idő volt.

Mi az az eredmény, aminek hatására fejek hullhatnának a Mi Hazánkban?

Nem gondolkozunk ilyenben, akármilyen is lesz az eredmény.

Attól függően, hogy milyen eredményt fog elérni a párt, mi várható? Radikálisabbak lesznek még a korábbiaknál is, hogy mondjuk a még erősebb üzenetekkel még jobban elérjék a célközönségüket?

Nyilván a kampányt értékelni fogjuk az eredmények tükrében is, illetve ez a tapasztalat nekünk is lehetőséget ad arra, hogy számos hiányosságunkat felismerjük.

Mik ezek a hiányosságok?

Gyermekbetegségeknek nevezném ezeket.

Mik ezek a gyermekbetegségek?

Sok helyen érezhető volt a politikai rutintalanság.

Ez miben nyilvánult meg?

Technikai dolgokban elsősorban, de én nagyon büszke vagyok erre a közösségre.

Mit értünk technikai dolgok alatt?

Ebbe ennyire nem szeretnék belemenni. Értékelni fogjuk a választást.

FOTÓ: Kiss Brigi

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek