+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. május 13. hétfő, 08:14
A panaszosok ügyvédje szerint sérti az ausztrál kormány a lakosok kultúrához, családhoz és élethez való jogát azzal, hogy nem hoz intézkedéseket a klímaváltozás ellen.

Emberi jogokra hivatkozva nyújt be panaszt az ausztrál kormány ellen az ENSZ-nél nyolc állampolgár, miután szerintük az nem tesz lépéseket a klímaváltozás ellen – írja a Reuters.

 

„Már most is naponta látjuk a klímaváltozás hatásait a szigeteinken, az emelkedő tengerszintet, a part menti eróziót, az árvizeket” – nyilatkozta a lapnak Kabay Tamu, az egyik panaszos. Az érintettek egyébként a Torres-szoros környékén fekvő apró szigetcsoportokon élnek, amelyek közigazgatásilag Ausztráliához tartoznak.

 

A lakosok a panasz benyújtása mellett petíciót is indítanak, hogy elérjék: a kormány legalább húszmillió ausztrál dollárt (közel négy milliárd forintot) költsön intézkedésekre, például építsenek belőle védőgátat.

 

Emellett többek közt azt is szeretnék, hogy az ország csökkentse a széndioxid-kibocsátását 65 százalékkal 2030-ra.

 

Ügyvédjük, Sophie Marjanac szerint azzal, hogy az ausztrál kormány nem épített infrastruktúrát a sziget védelmére és nem csinált semmit az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséért, nyilvánvalóan sérti a szigetlakók kultúrához, családhoz és élethez való jogát.

 

Az ügyet az ausztrál környezetvédelmi miniszter egyelőre még nem kommentálta. 

 

FOTÓ: Wikipédia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Lukasenka elnök bármit megtesz majd azért, hogy a hatodik ciklusát is megkezdhesse. De érdeke-e a Kremlnek a rezsimváltás a szomszédban? És miért nem fogja Oroszország bekebelezni?

Új heti borajánló sorozat indul az Azonnalin: mostantól minden hétvégén elmondjuk, miből tartalékolj be jövő hétre!

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

De miért lett a „galambetetés” az orosz ellenzéki tüntetések szimbóluma? Elmagyarázzuk!

Perlusz Sándor korábbi balettmester azt visszavonta, hogy kirúgták volna kollégáját a táncművészetiről, azt viszont nem, hogy az érintett kolléga kikezdett fiúkkal.

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás