Akkor leszel csak igazán xenofób, amikor a kutyád változik emberré

A magyar fantasztikus irodalom szerzői a 2015-ös menekültválság óta elmúlt években többször is körüljárták a xenofóbia kérdését. Moskát Anita legújabb regényében nem egy idegen faj jelenléte okoz fejtörést az embereknek, hanem az, hogy állataink változtak át intelligens, emberforma lénnyé. De járnak-e jogok a fajzatoknak, és mit akarnak egyáltalán ők maguk?

Gyors kérdés: melyik regény dolgozta fel legjobban a Magyarországon 2015 óta eluralkodó xenofób propagandát, valamint távolságtartást, illetve rettegést attól, ami más, mint a megszokott?

Hiába élünk négy éve abban a világban, amiben a kormánypártok egy darab témát tematizálnak folyamatosan, a kortárs szépirodalom mintha kicsit elfelejtette volna ezt a témát: talán azért, mert az irodalom mindig lassabban reagál, mint a média vagy a politika – ahogy Dragomán György mondta nekem egyszer: egy választási ciklus négy év, egy regény meg nyolc.

Szélesi Sándor a Pokolhurok című könyvében a cigányellenességel foglalkozott 2016-ban, aztán 2017-ben jött László Zoltán sci-fije, a Távolvíz, amelynek az a felütése, hogy hirtelen megjelenik százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, akiket még úgy is egy csomóan utálnak, hogy szolgálni akarják az emberiséget.

Ugyanebben az évben jelent meg Brandon Hackett (Markovics Botond) űroperája, a Xeno, ami már egész konkrétan a xenofóbia kérdését vizsgálja, hiszen ez meg úgy indul, hogy a migrátoroknak nevezett idegen faj kényszerűen összeköltözteti a Föld lakosságát három másik fajjal, akik még akkor is utálják egymást, mikor van esély együtt legyőzni az idegeneket.

Szintén 2017-ben érkezett Veres Attila weird regénye, az Odakint sötétebb, ami szintén úgy kezdődik, hogy Magyarországon megjelenik egy csomó nagyon furcsa idegen lény, és azt is vizsgálja, hogy hogyan reagál erre a magyar társadalom.

Idén pedig megjelent a Gabo SFF gondozásában Moskát Anita legújabb fantasyregénye, az Irha és bőr, amelynek világában 2000-ben egy csomó állat bebábozódott, és emberszerű lénnyé alakult – és

A nemi viszonyok kifordításától a társadalom élveboncolásáig

Moskát Anita nem új induló a hazai fantasztikumban: öt éve jelent meg első regénye, a Bábel fiai, ami a klasszikus bibliai történetet dolgozta fel fantasyként; 2015-ben pedig megjelent a Horgonyhely, amit valamelyik hírlevelünkben nemrég a hazai fantasy mérföldkövének neveztem.

A Horgonyhely a fantasyregények modern generációjához tartozik, avagy nem kardozó hősöket meg sárkányokat kell keresni benne: a történet lényege, hogy a világban, amelyben játszódik, minden egyes ember annak a helynek a szűk környezetéhez van kötve, ahol megszületik: ha innen elmegy, hamarosan meghal. Egyedül a terhes nők képesek utazni, így a kis, egymástól elszigetelt közösségeket ők tudják összekötni diplomáciailag, kereskedelmileg, stb.

Az itt csak röviden vázolt ötlet önmagában is rendkívül izgalmas, hiszen teljesen kifordítja a világunkban létező nemi viszonyokat: itt a férfiak alávetettek, a fontos dolgokat a nők intézik, a világukban működő mágiát is ők képesek csak használni. A regény ráadásul az egyik vonalon egy férfijogi forradalmárt állít a középpontba, aki változtatni akar ezen a helyzeten.

az Irha és bőrben pedig emelte a tétet, hiszen ez a történet nem egy ún. „másodlagos világban” játszódik, hanem a mi valóságunkban, Magyarországon: főleg a főváros melletti Kistarcsa területén felállított gettóban, ahová az állatokból átalakult állat-embereket – fajzatokat – zárják.

Csak semmi csöpögős jóemberkedés

A regény nagyjából napjainkban játszódik, amikor a „húsvéti teremtés” már régi történet, a fajzatok évek óta köztünk élnek, és rendszertelen időközönként újabb állatok bábozódnak be és válnak intelligens, emberformájú lénnyé. Átalakulásuk az esetek többségében nem tökéletes: egyik főhősünknek, az őzfajzat bloggernek, Kirillnek például patái vannak és szarvai, másik főhősünk, Pilar pedig egy szépen átalakult borzfajzat, akinek azért borzfogai és -farka van.

A világ országai eltérően reagáltak a dologra, míg Észak-Európában már polgárjogot kaptak a fajzatok, addig Magyarországon éppen arról tartanak népszavazást, hogy megkapják-e ezt: az egyik vonalon egy ezért ügyködő civil szervezet vezetőjét követjük, de maguk a fajzatok sem egységesek, hiszen vannak köztük olyan radikálisabb csoportok, akik átvennék az uralmat a Föld fölött.

A regény nagy erénye, hogy mindez nem fordul át valamiféle csöpögős jóemberkedésbe, ahol a tiszta és nemes fajzatokat csak úgy ok nélkül bántják a csúnya homo sapiensek: az Irha és bőr ennél jóval okosabb és sokkal komplexebb képet tud adni mind a fajzatok életéről és gondolatairól, egyes képviselőik tetteinek okairól – a regénynek egy csomó olyan rétege van, ami első olvasásra talán át sem jön.

Ennek köszönhetően végig izgalmas, hogy mi történik a szereplőinkkel, akik között – mint már említettem – van egy blogger, aki fajzatok egészen megrázó történeteit gyűjti blogján állatmese-formában, amiből többet is olvashatunk a kötetben; illetve Pilar, a borzfajzat, akit a tévé nevelt fel, így rajta keresztül a tévéműsorok és a reklámok által létrehozott hamis valóságokról kapunk egyfajta fekete tükröt. Egy más szempontból pedig azon is elgondolkodhatunk, hogy hogyan bánunk a való világban az állatokkal. 

Moskát Anita legújabb könyvével bebetonozta magát a hazai fantasy – és egyúttal a hazai fantasztikus irodalom – egyik legfontosabb szerzőjeként, akire lassan illene elkezdenie figyelni a tágabban vett irodalmi közéletnek is, hiszen – hogy visszacsatoljunk az elejére –

Könyves Kálmán többi ajánlójáért ide tessék kattintani!