Mit szól Mesterházy Attila ahhoz, hogy Márki-Zay Péter gyakorlatilag Fidesz-ügynöközi?

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.10. 14:42

Még csak nem is ismerik egymást Márki-Zay Péterrel, személyesen csak egyszer találkoztak, mikor összefutottak az ATV stúdiójában – reagált a hódmezővásárhelyi polgármester vádjaira a szocialista Mesterházy Attila az Azonnalinak.

Mit szól Mesterházy Attila ahhoz, hogy Márki-Zay Péter gyakorlatilag Fidesz-ügynöközi?

„Életemben nem beszéltem Márki-Zay Péterrel a köszönésen túl” – nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke az Azonnali megkeresésére arról, hogy a napokban a hódmezővásárhelyi polgármester több alkalommal is gyakorlatilag azt mondta a politikusról: ő és a hozzáköthető emberek „látványosan” akadályozzák az önkormányzati választásokra kialakítandó ellenzéki összefogást. Márki-Zay – aki a Mindenki Magyarországa Mozgalmat azért alapította, hogy lehetőleg egy ellenzéki jelöltet találjanak minél több településen a kormánypártiakkal szemben – erről az ATV-ben és a Magyar Hangban is beszélt.

„Meglepődtem rajta, hogy ilyeneket mond rólam Márki-Zay Péter, nem értem, miért kerültem terítékre” – kommentálta Mesterházy.

Ugyanakkor nem kívánt elmerülni ebben a vitában, „hiszen nekem nem egy másik ellenzéki mozgalom képviselője az ellenfelem, hanem a Fidesz”. Szerinte egyébként azért „vicces” azt mondani, hogy pont ő akadályozza az összefogást, mert például a független Kész Zoltán javára – aki egyébként azóta tagja lett a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak – „szó nélkül” visszalépett a tavalyi országgyűlési választáson.

Mesterházy elmondta: ő az önkormányzati választáson is támogatja a teljes összefogást, „csak ezt rá kéne bízni a helyi emberekre, mert ők tudják jobban, milyen paraméterek mentén lehet együttműködni”, neki eszébe sem jutna ebbe beleszólni.

Kérdésünkre, hogy gondolt-e arra, hogy felhívja Márki-Zayt tisztázni a helyzetet, úgy reagált: biztos ez is meg fog történni. Ugyanakkor ő életében csak egyszer találkozott személyesen a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, mikor összefutottak az ATV stúdiójában.

„Magyarul még csak ismerni sem ismerjük egymást.”

Felvetésünkre, hogy ha visszautasítja a vádat, tervez-e jogi lépéseket tenni, úgy reagált: nem hiszi, hogy előrébb vinné az ellenzéki együttműködést, ha egymást perelgetnénk.

Az Azonnali az MSZP sajtóosztályát is kereste az ügyben, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

FOTÓ: Mesterházy Attila / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek