+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bukovics Martin
2019. május 8. szerda, 19:47
Az Európai Bizottság elnöke Klaus Johannis román államelnökkel közösen poénkodott a román kormányon Nagyszebenben.

Bár az EU-csúcs csak csütörtökön lesz, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság luxemburgi elnöke már Nagyszebenben tartózkodik. Itt szerdán részt vett egy fiataloknak szervezett rendezvényen is, melynek végén a mindenféle EU-tagállamból Romániába sereglett tizenévesek kérdezhették is Junckert Nagyszeben korábbi polgármesterével, Klaus Johannis román államelnökkel együtt. 

 

A kérdések fele vagy felesleges udvariaskodás, vagy stréber köszönetmondás volt azért, hogy Juncker „jó európaiként viselkedett” bizottsági elnöksége alatt. A lényegében végig unatkozó vezetők közül csak Juncker próbált néha trollkodni a közönséggel, amikor hol franciául, hol angolul, hol németül, hol lëtzebuergeschül válaszolt a kérdésekre. És hogy az egésznek valami értelme legyen, azt is elmagyarázta, miért éppen Nagyszebenben tartják az EU-csúcsot.

 

„2017 szeptemberében javasoltam, hogy Nagyszebenben, Hermannstadtban tartsuk az Európai Tanács ülését. Ezt azért tettem, mert meg akartam mutatni:

 

az EU nem egyenlő Brüsszellel. Mindenki Brüsszel. Ha csak én lennék Brüsszel, a dolgok jobban mennének. De nem csak én vagyok ott egyedül.

 

Az összes EU-s tagállam kormánya része ennek az úgynevezett Brüsszelnek, ahogy a nemzeti és az európai parlamenti képviselők is” – fogalmazott Juncker. Szerinte az európai valóság nem csak Brüsszelben, Berlinben, Párizsban vagy éppen Brüsszelben játszódik, hanem legalább ennyire az olyan városokban is, mint Nagyszeben, hát még a nála kisebb falvakban.

 

Juncker azt is elárulta, hogy sosem járt még az erdélyi szász központban, holott oka bőven lett volna rá. Személyes kíváncsisága is szerepet játszott ezért abban, hogy Nagyszeben tartsák az EU-csúcsot: „Már luxemburgi miniszterelnökként is el akartam látogatni ide. Tudják miért? És ezt tudniuk kell. Az csak a németek propagandája, hogy ezt a régiót és ezt a várost a szászok fedezték fel. Dehogyis. Azok bizony luxemburgiak voltak.” A bizottsági elnöknek egyébként ebben teljesen igaza van: az 1200-as években érkező németek a mai Luxemburg és Mosel-völgy környékéről származnak.

 

NAGYSZEBEN BELVÁROSA. TOVÁBBI FOTÓK ITT. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

 

Juncker és Johannis nagyszebeni beszélgetésének fénypontja egyébként az volt, amikor

 

Klaus Johannis arról beszélt, minden EU-s dologgal azért ő sincs megelégedve. Juncker erre azzal replikázott, hogy ő ugyanezt tudja elmondani Romániáról.

 

A közönség erre tapsviharban tört ki, mire a 2016 vége óta hatalomban lévő, azóta számtalanszor kicserélődött szociáldemokrata bukaresti kormány intézkedéseivel évek óta hadban álló Johannis újabb poént dobott a tűzre: „Ebben egyetértünk.”

 

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Három fertőzési gócpontot azonosítottak be, ebből egy bánsági, egy erdélyi.

A főváros már beszerezte az ehhez szükséges maszkokokat, de kell pár nap, míg ezek meg is érkeznek, tudtuk meg Karácsony Gergely főpolgármestertől.

Csütörtök tizenhárom EPP-tagpárt szólított fel a Fidesz kizárására a pártcsaládból, Orbán azt mondja, most a magyar embereket védi, ezért nincs ideje erről beszélni.

Az országos tisztifőorvos szerint ez nem segíti a járvány kezelését. Összefoglaltuk, mi hangzott el a pénteki koronatájékoztatón!

Míg Belaruszban szinte az élet változatlanul folyik tovább járvány idején, és az ország elnöke is inkább traktorozásra szólítja fel lakosait, Litvánia szerint Belarusz titkolózik és próbálja eltussolni a járvány valódi mértékét.

A halálos áldozatok mindegyike krónikus beteg volt, a regisztrált fertőzöttek száma pedig elhagyta a hatszáz főt.

A mikroblog-szolgáltató összesen öt ország kamuhálózatát törölte, de ebből Szerbiának nagyobb bázisa volt, mint a másik négynek összesen.

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás