EPP-elnök: „Vagy kizárjuk Orbánt, vagy magától lép ki”

Szerző: Fekő Ádám
2019.05.08. 17:32

Joseph Daul egyértelműen kijelentette, hogy ha Orbán folytatja azt, amit a napokban csinál, nem lesz szükség túl sok vizsgálódásra Magyarország helyzetével kapcsolatban.

EPP-elnök: „Vagy kizárjuk Orbánt, vagy magától lép ki”

A nyilatkozatok alapján egyre egyértelműbb, az utolsókat rúgja a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata: ezúttal a romániai Nagyszebenben jelenleg is tartó EU-csúcson a pártcsalád elnöke, Joseph Daul mondta el, hogy nem fogják marasztalni Orbánékat, ha ki akarnak lépni, de a magyar kormánypárt sorsáról biztosan döntés születik még a novemberi kongresszusuk előtt. 

„Ha Orbán folytatja, amit az elmúlt napokpan csinált, vagy kizárjuk, vagy magától hagyja el a Néppártot. Orbán és a Fidesz tagjai szabad emberek, és ha úgy döntenek, kilépnek, tiszteletben tartjuk a döntésüket”

– mondta a francia politikus, hozzátéve, hogy ettől függetlenül nem tartja helyesnek, hogy a Fidesz kihátrált az EPP-csúcsjelölt Manfred Weber mögül, bár azt kiemelte, hogy Orbán már 2014-ben sem támogatta a most leköszönő Jean-Claude Junckert sem, akinek az arcával ellátott plakátjai vezettek el a Fidesz felfüggesztéséhez. 

Mint ismert, a Fideszt márciusban függesztette fel a Néppárt, azóta pedig elvileg egy háromtagú bizottság vizsgálja, mennyire sérül a magyar jogállam Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt. Bár Manfred Weber Budapesten is járt, ami után maga Orbán is azt mondta, a nézeteltérések ellenére is őt támogatja, a héten Ausztriában mondta el, hogy kihátrál Weber mögül.

FOTÓ: EPP.eu

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek