Biztos, hogy a magyar történelem a migráció elleni harc története?
Szerző:
Pintér Bence
Jászok, kunok besenyők, németek, vallonok és zsidók: hiába hirdeti a Fidesz, hogy Magyarország mindig visszafordította a migrációt, ha ennek épp az ellenkezője igaz.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
„Az unió vezető politikusai azt kommunikálják: a migráció megmásíthatatlan folyamat, amelyet visszafordítani nem, legfeljebb irányított mederbe terelni lehet. Ezt a magyar történelem számos példája cáfolja” – áll a Fidesz egyik facebookos reklámjában, háttérben az egri várral.
Ha tehát jól értelmezem ezt a dolgot, a következő a gondolati séma: Magyarország területére már korábban is próbáltak idegen népek jönni-telepedni, de ezekben az esetekben Magyarország számos alkalommal megvédte magát.
Nyilván nincs manapság nagy keletje – és talán sosem volt – annak, hogy a magyarok történelméről értelmesen beszéljünk, mint arról itt meg itt értekeztünk már kicsit, mégis: vegyük át ezt még egyszer!
Ha utálod, ha nem, migráció mindig volt és lesz
Ha kitekintünk a 20. század végi, 21. századi eleji buborékból, akkor világos, hogy az emberiség különböző népcsoportjai, törzsei, stb. alapvető természetük szerint mindig is vándoroltak, vagy ha le is telepedtek, akkor igyekeztek terjeszkedni.
Ez nem jó vagy rossz dolog, hanem sima történelmi tény: jó és rossz dolgok is kisültek a migrációból, de migráció mindig volt.
Ha csak a történelmi Magyarország területére szűkítjük a dolgot, akkor mai szemmel nézve a Kárpát-medence legfontosabb migrációs hullámában éppen a magyar törzsek érkeztek ide, majd vezettek rablóhadjáratokat tovább nyugatra – egészen addig, amíg a nyugati kereszténység pár katonai és diplomáciai akcióval „irányított mederbe terelte” a magyar migrációt.
A migráció „irányított mederbe terelése” és kihasználása volt a taktikája aztán a magyar királyoknak is: így települtek be a Kárpát-medencébe a határvédelmi feladattal megbízott besenyők, aztán a kunok és a jászok, vagy másik irányból, immár gazdasági migránsként a németek és vallonok.
De hogy jön ide Eger?
A Fidesz a kampányposzteren nyilván nem a középkori, sikeres betelepítésekre próbált célozni, hanem azokra az alkalmakra, amikor a migráció „irányított mederbe terelése” nem volt sikeres: ilyen alkalom volt az ország lakosságának negyedét kipusztító tatárjárás, illetve a török hódítási kísérlet.
Vitatható azonban, hogy ezeket mennyiben tekinthetjük migrációs folyamatoknak: a tatárjárást még esetleg, az Oszmán Birodalom expanzióját már kevésbé
– persze igaz, hogy a másfél évszázadra három részre szakadt országban a török hódítás, majd a törökök kiverése után súlyos, végső soron Trianonnál tetőző migrációs folyamatok kezdődtek.
A Fidesz azt üzeni: a mai migrációs válság az oszmán hódítással egyenlő, de szerencsére Magyarországnak vannak olyan tapasztalatai, hogy az ilyen hódítást meg lehet állítani, ahogy azt az egri hősök tették 1552-ben.
És persze, a török korból, a törökök elleni harcokból ki lehet emelni jó pár olyan eseményt, amikor a magyarokon múlott a törökök megállítása, ilyen lehetne például Nándorfehérvár – Belgrád – megvédése, és persze ilyen kicsit Eger is, aminek nagyon jó a PR-ja, döntő ütközetnek kevésbé lehet nevezni.
Kár lenne azonban elhallgatni, hogy a törökök kiverése Európából nem igazán magyar siker volt, sőt.
A döntő pillanatban, 1683-ban, Bécs ostromakor például az osztrák főváros felmentésére érkező lengyel-litván hadak litván fele azért késett el a kahlenbergi csatából, mert le kellett kötnie a korszak legfontosabb magyar hadvezérét és politikusát, a törökök oldalán harcoló, magyar főurak által támogatott Thököly Imrét és kuruc seregét – aki a magyar gógyit megvillantva persze végig tárgyalt a császári erőkkel is.
A Bécs felmentése után induló háborúban, ami az egykori Magyar Királyság területeinek felszabadításához vezetett, szintén csak kisebb részt vállaltak a magyarok: Magyarország felszabadítása inkább köszönhető Európa akkori vezető politikusainak: az osztrák császárnak, a római pápának, a velencei dózsénak, az orosz cárnak, a lengyel királynak, illetve a hadakat vezető Lotaringiai Károlynak, Badeni Lajosnak, Savoyai Jenőnek és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelemnek.
A magyar történelem nem csak vereségek története, de azért na
Jó irány lenne egyébként, ha a magyar történelmet végre nem vasúti szerencsétlenségek sorozataként igyekeznénk felfogni, tehát sikerülne kilépni a Mohács-Arad-Trianon-gyászháromszögből, és arra koncentrálni, hogy nagy nemzeti tragédiáink mellett mi az, ami ténylegesen meghatároz minket, magyarokat.
Sajnos nem ez történik, hiszen a kormány üzenetei ismét csak olyan évszázados toposzokat és legendákat hoznak fel, amelyek azt a sérelmi emlékezetpolitikát erősítik, amely generációk óta uralja a magyar közbeszédet. Mi mindig védtük Európát, ők meg csak bántottak minket – főleg a gonosz Habsburgok.
Az ehhez hasonló egybites kuruckodásnak lehetnek rövid távon pozitív eredményei, de végső soron, a nemzet jövője szempontjából mindig zsákutcának bizonyultak.
Ha ezen túl még elkezdjük úgy is átértelmezni a magyar történelmet, mint a migráció elleni harc történetét, akkor pedig nagyon erősen kell bandzsítanunk, hogy az jöjjön ki ebből az egészből, amit Orbán Viktor akar.
Olvasnál még Pintér Bencétől? Ide kell kattintani!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
