+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kulcsár Árpád
2019. május 5. vasárnap, 08:00
A jó művészet nem az, amely kifüstöl abban, hogy gúnyolódik a Fidesz-hívőkön. Egy friss budapesti színházi előadás meg pont ezt csinálja. De ettől max balos nyavalygás lesz az egész.
Szombat estig rajongó voltam.

 

Ritkán rajongok, de most mégis be kellett vallanom magamnak, s rajongásom múlt időben való létezése akkor vált felfedetté, amikor megszűnt.

 

Színházkritikus ismerőseim régóta mondják, hogy újabban már egyre irrelevánsabb, amit Urbán András csinál színpadon, hogy a fasizmus iránti harag előadásainak újabban legfőbb szervezőelve, és hogy e harag miatt meglehetősen sematikusra húzza fel az előadásokat, akkor is azt mondtam, hogy nem érdekel, ugyanaz a harag munkál bennem, és odavagyok az előadásaiban használt pussy riotos beütésektől, és egyszerűen imádom, amikor a Turul megkeféli a Csodaszarvast a színpadon, mintegy a szimbólumok teljes kiürítése végett, és azt is szeretem, ha a harag elszabadul a színpadon, mert felszabadító ereje lehet a nézőtéren is.

 

Hogy kicsoda Urbán András? Egy újvidéki szerző, akitől én a leglíraibb előadásokat láttam. Mígnem aztán a magyar kormány el nem kezdte néhány évvel ezelőtt a plakátkampányát, és akkor Urbán is váltott egy agresszív tónusra. Persze meglehet, hogy ez a váltás nem volt tökéletes szimbiózisban, mindenesetre elég látványos volt. Mondhatni,

 

Urbán a klasszikus zenéből punkra váltott, és jól állt neki egy darabig. Első magyarországi rendezése azonban megmutatja, mennyire túltolta mostanra az egészet.

 

Most átjött a határon, és a Stúdió K társulatával rendezett egy Sacra Hungarica című előadást, amelyben ugyanilyen dühös, meg hát felteszem, a társulat is benne van a szövegkönyvben rendesen, szóval Urbán dühe kollektív dühként ömlik a nézők elé.

 

Félreértés ne essék, a Sacra Hungarica igen szórakoztató darab, remek a humora, izgalmasan építi a feszültséget, és van egy csúcspontja, ahol pont jókor marad abba az előadás, rövid, velős, eltérő színészi teljesítményekkel (még akkor is, ha alig akad díszlet az előadásban, és a színészek nagyrészt csak ülnek a nézővel szemben, és beszélnek). A problémám inkább a dühnek és az iróniának a keverése, illetve az előremutatás.

 

Az, hogy a színháznak részt kell vállalnia abban, hogy tükröt tartson a hatalom arcába, már banális kijelentés, mint ahogyan az is, hogy ezt a hatalmat nevetségessé kell tenni ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg.

 

Az azonban nagy kérdés, hogy jól csinálja-e ezt a Stúdió K színház Urbán vezérletével. Az amúgy is kevés férőhellyel rendelkező stúdióteremben ugyanis maximum ötven ember nevethet a szélsőjobboldali Fidesz-média stílusában megalkotott nyelvezeten. Az előadás azzal kezdődik, hogy a társulat önvizsgálatot tart: bevallják, hogy eleddig hittek Soros Györgynek, a nyílt és sokszínű társadalomban, a befogadásban, most azonban rájöttek, hogy a homogén nemzetállam az egyetlen jó megoldás, bevallanak minden múltban való elhajlást a nézők előtt, és felvázolják az irányt, főleg a kultúrában, de – mivel a magyar ember mindenhez ért – úgy mindenben is.

 

A hét ember beszélgetését, amely a mindennapi kirekesztő, gyűlölködő, nagyotmondó szólamokra van felfűzve, csak körülbelül egyharmadánál szakítja félbe egy erős gesztus: a színpadon magyar földre magyar vért öntöznek.

 

Az előadás azzal, hogy felnagyítja ezt a gyűlöletbeszédet, ezt az „átlagmagyar butaságot”, tulajdonképpen csak gúnyolódni tud azokon, akik elhiszik a hivatalos narratívákat, de a gúny, amely nem társul valamiféle alternatívával, az önmagában csak sértegetni tud. Elképzeltem magam, amint a 17 éves nacionalista énemmel ülök be, és valószínűleg bántva éreztem volna magam az identitásomat formáló világkép eme nyílt kifigurárázásától. Mint ahogyan sértve érezték magukat a Tilos Rádió hallgatói annak idején, amikor úgy érezték, kultúrájukban lettek megsértve, vagy ahogyan sértve érzik most magukat a fideszesek a patkányozás miatt, hiszen az értékelveiket nem kritika éri, hanem lekezelő és sértő támadás.

 

Az előadás nem sarkall dialógusra, ahogyan nem sarkall dialógusra újabban a slam poetry jó részét újabban kitevő orbánozós vicceskedő-vagánykodó ragrímritmika, a körúti irodalmárok kizárólag egymásra figyelése (amely de facto most azt eredményezte, hogy Orbán János Dénes, a dekanonizált hős rácsücsült a teljes kortárs magyar irodalom nyakára a sleppjével együtt). Szóval nem jó, ha a művészet egy bennfentes társaság kuncogásává aljasul, és nem jó, ha mélyíti a szakadékokat, ahelyett, hogy igyekezne betömni őket.

 

Az Urbán-előadás – nyilván akaratán kívül– az ellenfél megszégyenítésére játszik, csakhogy a jó művészet integratív, nem azért üt, hogy fájjon, hanem kommunikálni akar, felismeri, hogy nem a Fidesz szavazói a hibásak, hanem a rendszer hülyíti őket, és kritikával (nem efféle álkritikával) viszonyul saját gondolataink felé is.

 

A Stúdió K új előadása csak annyit tud mondani, hogy mennyire elbaszott, és végül is van olyan perspektíva, ahonnan tragikomikus is ez az ország.

 

De ki a fene nem tudná ezt? Csakhogy nem azokat kell ám szívatni, akik maguk is megvezetettek, s ezzel egyszerre fenntartói, de egyszerre áldozatai is ennek az egész groteszk drámának, ami ma Magyarország. Mert ebből csak köldöknézegetés és önfényező balos nyavalygás jön. A balosok meg nem nyavalyognak, hanem cselekszenek. Egy ideális világban.
 

Mert lehet az ember műveltebb, szolidárisabb, de ha lenézés társul ezekehez, akkor megette a fene az egészet.

 

A darabot legközelebb május 30-án lehet megnézni.

 

FOTÓ: részlet az előadásból / Véner Orsolya, artportal.hu

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Most hétvégén ünnepli a protestmozgalom az egyéves születésnapját. A mostani hétvégére nagy tüntetésekkel készülnek, a társadalom többsége is mellettük áll.

Lesz-e egyáltalán idő egy győri előválasztásra, és van-e ehhez elég jelölt? A DK-n kívüli ellenzék civilekben gondolkozik.

A magyar biztosjelöltnek hétfőig kell plusz írásbeli kérdésekre válaszolnia. Elmondjuk, pontosan miket is kérdeznek Várhelyitől a külügyi szakbizottság tagjai.

A három bölcs vizsgálata nagyon megcsúszott, Orbán egyelőre nem mutat hajlandóságot a kompromisszumra, a távozó Néppárt-elnök Daul pedig utódjára testálná az egész ügyet.

Behrouz Boochani korábban úgy nyert ausztrál irodalmi díjat, hogy egy ausztrál menekülttáborban tartották őrizetben, most Új-Zélandtól kapott ideiglenes vízumot.

Narendra Modi kormányának csak azt követően tűnt fel, hogy Aatish Taseer nem jogosult az indiai állampolgárságra, hogy az újságíró egy cikkében kemény hangon bírálta a hatalmat.

A Google mesterséges intelligencián alapuló fejlesztése, a FreddieMeter meg is mondja, mennyire érsz fel a legendás énekeshez.

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás