+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kulcsár Árpád
2019. május 5. vasárnap, 08:00
A jó művészet nem az, amely kifüstöl abban, hogy gúnyolódik a Fidesz-hívőkön. Egy friss budapesti színházi előadás meg pont ezt csinálja. De ettől max balos nyavalygás lesz az egész.
Szombat estig rajongó voltam.

 

Ritkán rajongok, de most mégis be kellett vallanom magamnak, s rajongásom múlt időben való létezése akkor vált felfedetté, amikor megszűnt.

 

Színházkritikus ismerőseim régóta mondják, hogy újabban már egyre irrelevánsabb, amit Urbán András csinál színpadon, hogy a fasizmus iránti harag előadásainak újabban legfőbb szervezőelve, és hogy e harag miatt meglehetősen sematikusra húzza fel az előadásokat, akkor is azt mondtam, hogy nem érdekel, ugyanaz a harag munkál bennem, és odavagyok az előadásaiban használt pussy riotos beütésektől, és egyszerűen imádom, amikor a Turul megkeféli a Csodaszarvast a színpadon, mintegy a szimbólumok teljes kiürítése végett, és azt is szeretem, ha a harag elszabadul a színpadon, mert felszabadító ereje lehet a nézőtéren is.

 

Hogy kicsoda Urbán András? Egy újvidéki szerző, akitől én a leglíraibb előadásokat láttam. Mígnem aztán a magyar kormány el nem kezdte néhány évvel ezelőtt a plakátkampányát, és akkor Urbán is váltott egy agresszív tónusra. Persze meglehet, hogy ez a váltás nem volt tökéletes szimbiózisban, mindenesetre elég látványos volt. Mondhatni,

 

Urbán a klasszikus zenéből punkra váltott, és jól állt neki egy darabig. Első magyarországi rendezése azonban megmutatja, mennyire túltolta mostanra az egészet.

 

Most átjött a határon, és a Stúdió K társulatával rendezett egy Sacra Hungarica című előadást, amelyben ugyanilyen dühös, meg hát felteszem, a társulat is benne van a szövegkönyvben rendesen, szóval Urbán dühe kollektív dühként ömlik a nézők elé.

 

Félreértés ne essék, a Sacra Hungarica igen szórakoztató darab, remek a humora, izgalmasan építi a feszültséget, és van egy csúcspontja, ahol pont jókor marad abba az előadás, rövid, velős, eltérő színészi teljesítményekkel (még akkor is, ha alig akad díszlet az előadásban, és a színészek nagyrészt csak ülnek a nézővel szemben, és beszélnek). A problémám inkább a dühnek és az iróniának a keverése, illetve az előremutatás.

 

Az, hogy a színháznak részt kell vállalnia abban, hogy tükröt tartson a hatalom arcába, már banális kijelentés, mint ahogyan az is, hogy ezt a hatalmat nevetségessé kell tenni ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg.

 

Az azonban nagy kérdés, hogy jól csinálja-e ezt a Stúdió K színház Urbán vezérletével. Az amúgy is kevés férőhellyel rendelkező stúdióteremben ugyanis maximum ötven ember nevethet a szélsőjobboldali Fidesz-média stílusában megalkotott nyelvezeten. Az előadás azzal kezdődik, hogy a társulat önvizsgálatot tart: bevallják, hogy eleddig hittek Soros Györgynek, a nyílt és sokszínű társadalomban, a befogadásban, most azonban rájöttek, hogy a homogén nemzetállam az egyetlen jó megoldás, bevallanak minden múltban való elhajlást a nézők előtt, és felvázolják az irányt, főleg a kultúrában, de – mivel a magyar ember mindenhez ért – úgy mindenben is.

 

A hét ember beszélgetését, amely a mindennapi kirekesztő, gyűlölködő, nagyotmondó szólamokra van felfűzve, csak körülbelül egyharmadánál szakítja félbe egy erős gesztus: a színpadon magyar földre magyar vért öntöznek.

 

Az előadás azzal, hogy felnagyítja ezt a gyűlöletbeszédet, ezt az „átlagmagyar butaságot”, tulajdonképpen csak gúnyolódni tud azokon, akik elhiszik a hivatalos narratívákat, de a gúny, amely nem társul valamiféle alternatívával, az önmagában csak sértegetni tud. Elképzeltem magam, amint a 17 éves nacionalista énemmel ülök be, és valószínűleg bántva éreztem volna magam az identitásomat formáló világkép eme nyílt kifigurárázásától. Mint ahogyan sértve érezték magukat a Tilos Rádió hallgatói annak idején, amikor úgy érezték, kultúrájukban lettek megsértve, vagy ahogyan sértve érzik most magukat a fideszesek a patkányozás miatt, hiszen az értékelveiket nem kritika éri, hanem lekezelő és sértő támadás.

 

Az előadás nem sarkall dialógusra, ahogyan nem sarkall dialógusra újabban a slam poetry jó részét újabban kitevő orbánozós vicceskedő-vagánykodó ragrímritmika, a körúti irodalmárok kizárólag egymásra figyelése (amely de facto most azt eredményezte, hogy Orbán János Dénes, a dekanonizált hős rácsücsült a teljes kortárs magyar irodalom nyakára a sleppjével együtt). Szóval nem jó, ha a művészet egy bennfentes társaság kuncogásává aljasul, és nem jó, ha mélyíti a szakadékokat, ahelyett, hogy igyekezne betömni őket.

 

Az Urbán-előadás – nyilván akaratán kívül– az ellenfél megszégyenítésére játszik, csakhogy a jó művészet integratív, nem azért üt, hogy fájjon, hanem kommunikálni akar, felismeri, hogy nem a Fidesz szavazói a hibásak, hanem a rendszer hülyíti őket, és kritikával (nem efféle álkritikával) viszonyul saját gondolataink felé is.

 

A Stúdió K új előadása csak annyit tud mondani, hogy mennyire elbaszott, és végül is van olyan perspektíva, ahonnan tragikomikus is ez az ország.

 

De ki a fene nem tudná ezt? Csakhogy nem azokat kell ám szívatni, akik maguk is megvezetettek, s ezzel egyszerre fenntartói, de egyszerre áldozatai is ennek az egész groteszk drámának, ami ma Magyarország. Mert ebből csak köldöknézegetés és önfényező balos nyavalygás jön. A balosok meg nem nyavalyognak, hanem cselekszenek. Egy ideális világban.
 

Mert lehet az ember műveltebb, szolidárisabb, de ha lenézés társul ezekehez, akkor megette a fene az egészet.

 

A darabot legközelebb május 30-án lehet megnézni.

 

FOTÓ: részlet az előadásból / Véner Orsolya, artportal.hu

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy csendes-óceáni korallzátonynál fogják keresni Amelia Earhart maradványait.

Két emberjogi aktivista kampányt kezdett azért,
hogy az orosz döntéshozók alkossanak törvényt a
családon belüli erőszak ellen.

Miért töröltetett öt merevlemeznyi adatot Kurz egyik munkatársa a kancellár bukása elött még gyorsan?

Legyen a miénk is hosszabb? Szavazz!

Kiakadtak a prágai polgármester kijelentéseire, a cseh külügyminiszter csak annyit mondott, hogy nincs ráhatásuk a demokratikusan választott önkormányzatokra.

A hét kérdése

Egyelőre csak azt tudjuk az új brit miniszterelnökről, hogy biztosan lezavarja a brexitet. De vajon mi a módszere? Határra épített fal? Hidrogén-peroxid? Drezda bombázása? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A Művészetek Völgye legizgalmasabb borai július 19-28. között, esténként.

Az új-zélandi fiatalokból álló Alien Weaponry július 24-én a Dürerben meg is mutatja, hogy mennyire. Vendég: Cryptodira.

Hogyan érintette a Strache által felvásárolni akart Kronen Zeitungot az Ibiza-gate? Erről lesz szó. Bécs, július 25.

Verdi vagy Bernstein művein túl a zenekar két zenészének saját szerzeményét is elő fogja adni a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar.

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogyan sikerülhetett véget vetni csúcsoligarcha hatalmának, és mi vár most Európa legszegényebb országára? Mizsei Kálmán leírta!

Különböző nemzetiségű és párthovatartozású EP-képviselők mondták el az Azonnalinak, hogyan érintette őket a csúcsjelölti rendszer meghekkelése. Videó!

Akihez több botrány fűződik, mint önálló gondolat. A hétgyerekes családanya az egyik legsikertelenebb politikus: igaz, ahányszor megbukott, azt mindig felfelé tette.

Van mit ünnepelni az előválasztás után. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás