A politikusok, akiknek láthatóan derogált, hogy ennyi proli között vannak

Az az ellenzék, amely a kormányt most már hónapok óta – hol intenzívebben, az utcán, hol nyilatkozatokban – a rabszolgatörvénnyel üti, nem vette fáradtságot, hogy a munkások ünnepén tematizálja ezt a munkásokra veszélyt jelentő intézkedést.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha van ünnep, ami engem feldob, az a május elseje.

Alig esik szó arról, mit is kellene ünnepelni. Nem a munka ünnepe, ahogyan sokan emlegetni szokták, hanem a munkásoké. A munkán nincs mit ünnepelni, max. annyit van rajta, hogy létezik, és nem vagyunk munkanélküliek, mert Európa ezen részén az tragédia, de az, hogy az emberek tehetősebbeknek bocsátják áruba képességeiket, amin azok aztán híznak, azon nincs mit.

A május elseje azért jó, mert nem mítoszt ünnepel az ember, és nem absztrakciót, hanem olyan szociális vívmányokat, amelyek csak nagyon durva harcok, sztrájkok, kollektív összefogások árán született meg. Nem egy ember-isten hierarchiát ünneplünk, hogy bénák voltunk, és valaki megváltott, vagy bénák voltunk, és valaki megszületett értünk, nem is az állam-országlakó hierarchiáját, hanem hogy erősek voltak az emberek maguknak megoldani valamit.

Namármost én ugye erdélyi vagyok (ezt az olvasók valószínűszeg már leszűrték), nekem az idei budapesti volt az első olyan május elsejém, ami ekkora szabású volt. Gondolkodom, miért nem voltak Romániában ekkorák a népesemények, de valahol érthető, egy magyarnak könnyebb a Kádár-kor hagyományával azonosulni, mint nekünk ott a Ceașescu-éráéval. Ez a nagy különbség a gulyás- és a szélsőségesen nacionalista kommunizmus között. De elmondom, miért tetszett nekem különösen ez.

A kihagyott ziccer

A május elsejével kapcsolatban, ha van mit ünnepelni, akkor azt mindenképp, hogy a munkások kivívták maguknak a nyolc órás munkaidőt a 14 és 16 órás helyett. Namármost,

Nagyon, de nagyon érdekes, hogy mindenféle ellenzéki összefogdosás szajkózása közben nem jutott eszükbe, hogy újra mozgalmi, politikai jelleget is lehetne adni a napnak. Ez persze nem jelenti, hogy ne kampányoltak volna, mert kampányoltak ezerrel: Karácsony rajongókkal szelfizett, Dobrev fogadóórát tartott a DK színpadán, csakhogy a nép politikai öntudatának visszaadása nem abból áll, hogy elmondom, hogy szavazz rám, mert jó lesz. Az, hogy a május elsejét hagyjuk a sör meg virsli bűvöletében, nagyon vagány,

Ehelyett maradt a szokásos, Pápai Joci, a Sugera Bugera nevű banda, fantáziátlan szónoklatok, politikusok, akiknek láthatóan derogált, hogy ennyi proli között vannak. Pedig.

A munkásosztály létezik

Az, hogy van öntudata, vagy sincs, nem mindegy persze, az irodai dolgozó nem tudja, hogy hasonló problémái vannak, mint a gyári munkásnak vagy a szabadúszónak. Május elsejét hagyományosan a kétkezi munkások tartják fontosnak, holott a dolog nagy tanulsága, hogy a szakszervezetiséggel remek eredményeket lehet kivívni a munkaadóval szemben. Csakhogy mostanság olyannyira átalakult a munkaerőpiac, olyannyira megnőtt a szabadúszók aránya, hogy nekik nagyon minimális esélyük van egy erős képviseletre, és általában is hiányzik az összeszervező erő hozzá.

A régi vágású munkásosztály, aki felé az elit nagyon gyakran megvetéssel fordul, azonban ott volt a Városligetben, hiszen ritkán érik ingerek, ritkán engedhetik meg maguknak, hogy koncertekre menjenek, itt meg ezek ingyen vannak. Nyaralni többnyire nem járnak, itt legalább egy nap leülhetnek a fűbe, és jól érezhetik magukat. Az emberek, akiknek általában csak a szavazata kell, de amúgy kellemetlenek az egész országnak, kivéve, ha valami kínai vagy német autógyárban robotolhatnak, mert akkor elviselhetőek.

De amúgy nem nekik szól a CSOK, nem kell velük a belvárosi színházakban, éttermekben találkozni, nem járnak vadászni, mint teszi jó kereszténydemokrata vezetőnk, nem repülnek ki meccsekre, főleg nem magángéppel. Ők csak robotoljanak és szavazzanak, és ha némi szociális engedményt kell tenni feléjük, akkor tessék-lássék módon megadja a hatalom, de mindig csak annyira, hogy azért ne legyenek nagyon éhesek, mert akkor nem ilyen békésen fogják iddogálni a sört.

Kolozsvár vs Budapest

Én Kolozsváron néhány éve döbbentem rá arra, hogy van egy réteg, ami mindenből kimarad, egy szüreti bálra kellett elmennem, és özönlöttek befele a külvárosból és a környező falvakból az emberek: több ezren táncolták egyre kapatosabban néptáncaikat, rosszul szabott nadrágokban, elméretezett, kopottas zakóban, bőrkabátban. Akkor jöttem rá, hogy van Kolozsvárnak egy rétege, akiket nem nagyon láttam sehol máshol tömegrendezvényen. És akkor egyszerre örültem, hogy látom őket, és

Régóta idegesít, hogy a ‘30-as évek munkásai Marxról és Leninről vitatkoztak, melósokból lettek azok a vezetők, akik aztán elmagyarázták az osztálykonfliktus létezését, és igyekeztek alternatívát kínálni. A mai munkásokat a tömegkultúra ennél ostobább tartalmakkal traktálja, könnyebben befogadhatóakkal, amelyek nem a kritikai gondolkodást kívánják serkenteni (már miért is kívánnák, hiszen az önfelszámolása lenne az efféle kultúra termelőjének).

Marad hát Pápai Joci és a Sugera Bugera (csak ők maradtak meg a fejemben). Csakhogy a kritikai gondolkodás hiánya nem csak a kultúraválasztásban, hanem a pártválasztásban is megmutatkozik. Ebben a sémában az én szememben

Ez egyébként benne volt a Reggeli feketében, az Azonnali reggeli hírlevelében is. Ha nem akarsz lemaradni róla, sose késő feliratkozni rá!