+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Pintér Bence
2019. április 27. szombat, 19:43
Ki gondolta volna, hogy a maszkos szuperhős is magyar találmány? Pedig így van! A héten debütált a hihetetlenül sikeres Marvel-univerzum eddigi történetét lezáró Bosszúállók: Végjáték, ennek nyomán pedig végigvesszük, hogy hogyan jutottunk idáig, és hogy miért lehet fontos Stendhal, Tolsztoj és Kant mellett a populáris kultúra nagy alakjaira is figyelni.

A hős, aki nappal teljesen normális életet él, éjszaka azonban maszkos-köpenyes igazságtevővé változik: röviden így lehet összefoglalni azt a kulturális mémet, ami ezen a héten a Bosszúállók: Végjáték című filmmel végleg eléri a csúcspontját a populáris kultúra történetében. A film tizenegy évnyi építkezés eredménye: 2008-ban debütált ugyanis a Vasember, az első film, ahonnan aztán kibomlott a ma 22 filmet és pár sorozatot magába foglaló Marvel-univerzum (MCU).

 

A Végjáték ennek a történetnek az első szakaszát zárja le nagyon szépen, háromórás játékidejében csodálatosan egyensúlyozva azzal a temérdek szereplővel, akiket ez alatt a tizenegy év alatt bevezettek az univerzumba.

 

A Marvel-filmek első nagy sagáját nagyjából lezáró film eheti premierje, együtt a Trónok harca utolsó évadának várhatóan legfontosabb részével, ami vasárnap debütál, egyúttal annak a csúcspontja is, ahogy a korábban margináliának számító geek dolgok – fantasztikus regények, képregények, stb. – elfoglalták a teljes fősodort.

 

De hogyan történt ez az egész?

 

Az első szuperhőst egy magyar bárónő alkotta

 

Amikor a szuperhősfilmek vagy a Trónok harca példátlan sikerét elemző cikkek születnek, legfeljebb a kétezres évek elejére szokás visszamenni, pedig a történet nem itt kezdődik, mi több: a szuperhősök már a legelején közönségsikernek számítottak.

 

Természetesen ez a dolog is hungarikum, hiszen bár elsőre Batman, Zorro, Superman vagy Pókember ugorhat be a fenti leírás – nappal átlagos ember, éjszaka maszkos szuperhős – láttán, 

 

az első ilyen figura nem volt más, mint a Vörös Pimpernel, Orczy Emmuska bárónő kreálmánya 

 

– az unalmas, balféknek tartott brit nemes, aki titokban francia főrendieket ment a francia forradalom terrorja előtt.

 

A Vörös Pimpernel először egy Orczy bárónő által írt drámában bukkant fel 1903-ben, aztán egy teljes regénysorozat hőse lett: tizenegy könyv és két novellagyűjtemény mutatta be kalandjait. Az eredeti dráma közönségkedvenc lett: többezerszer játszották a londoni színházak, a könyv pedig rögtön bestseller lett és egy csomó nyelvre lefordították.

 

A Vörös Pimpernel után egy csomó maszkos szuperhős jelent meg, főleg az amerikai ponyva- és képregényirodalomban,

 

innentől kezdve pedig ez a mém elkezdte élni a saját életét: rajongótábora egyre szélesebb lett, fontos alkotói és karakterei kanonizálódtak, fejlődtek, változtak, eltűntek és visszatértek az évtizedek során: a ma ismert karakterek jelentős része hetven-nyolcvan éve jelenlévő figura.

 

A szuperhősképregények világa egy sajátos logika alapján működik, ahol a különálló füzetek mellett az egyes hősök gyakran csapatba összeállva működnek együtt, majd gyakran történik olyan esemény, ahol a különféle füzetek egy nagyobb történetet mesélnek, el: ezek a történetek gyakran azt a célt szolgálják, hogy egyfajta profiltisztításként működjenek, kibogozzák az összekuszálódott történetszálakat, rebootoljanak karaktereket.

 

Sokáig úgy tűnt, hogy ezt a logikát nehéz lesz adaptálni filmre: nem is ezen a vonalon indultak el először az adaptációk.

 

Az első komolyabb áttörést a fősodorba a Superman-filmek jelezték 1978-tól, amit egy évtizeddel később követtek Tim Burton Batman-filmjei. Az ennél nagyobb áttörést talán leginkább az akadályozta, hogy a szuperhőstörténetek jellegüknél fogva megkívánják a rendkívül erős látványvilágot, amire elég limitált lehetőségek léteztek a nyolcvanas évek előtt.

 

Az igazi felfutást éppen ezért a kétezres évek hozták el, de mielőtt erre rátérnénk, van valami fontos, ami mind a tévésorozatok megerősödése, mind a geek szubkultúra előretörése, mind a Marvel-filmek sikere szempontjából kulcsfontosságú.

 

Egy fontos mérföldkő: Buffy, a vámpírok réme

 

2017-ben ünnepelte huszadik születésnapját a Buffy, a vámpírok réme című sorozat, ami egy átlagosnak tűnő amerikai tinilányról szól, aki valójában éjszaka a Föld egyetlen Vadásza, aki barátai és szövetségesei segítségével mindenféle természetfeletti fenyegetéseket hárít el.

 

Mint ahogy arról az évfordulón írtam, a Buffy sok szempontból megreformálta a tévésorozatokat, sokan egyenesen ide vezetik vissza a mostani tévés aranykort, de ami a történetünk szempontjából még fontosabb:

 

itt mutatkozott be igazán az a Joss Whedon, aki aztán kulcsszerepet játszott a Marvel-univerzum felépítésének sikerében.

 

Ha a Marvel-filmek markáns stílusjegyeinek ismeretében nézzük újra a Buffyt, rengeteg olyan vonást fedezhetünk fel, amit itt talált ki vagy próbált ki Whedon, de leginkább azt az egyszerre könnyed-viccelődős, mégis bármikor hamar drámaiba váltó atmoszférát érdemes megemlíteni, ami az egész sorozatot végigkísérte.

 

A geek szubkultúra elfoglalja a fősodort


Whedon ezt a vonalat vitte tovább a szubkultúrában ikonikusnak számító Firefly című sci-fi sorozatánál is, majd ugyanezt teljesítette ki nagyvásznon akkor, amikor az első szólófilmek után 2012-ben először trombitálták össze egy filmbe a Bosszúállók csapatát.

 

Eddigre már megjelent egy csokor Marvel-film, amik elég jól futottak: megelőlegezték sikerüket a váltakozó minőségű, de népszerű X-Men-filmek (ezek a karakterek szintén a Marvelhez tartoznak, de jogaikat eladták, most került vissza hozzájuk a Disney-Fox egyesüléssel); az első Pókember-trilógia (hasonló a helyzet: Marvel-karakter, de a Sonynak adták el, jelenleg kölcsönbe került vissza a jog a Disneyhez); illetve Christopher Nolan Batman-trilógiája.

 

A 2012-es Bosszúállók szőtte össze először a különálló történetszálakat egy közös ellenséget állítva a csapat elé, aminek tagjait már jól ismerhették a nézők. Az első Bosszúállók-film volt az a pont, ahol a fent említett képregényes logika elkezdett jól érvényesülni a filmvásznon, ennek a kiteljesedését tekinthetjük most meg a moziban.

 

Hogy erről is beszéljünk egy kicsit: a győzelem teljes, a Végjáték remekül sikerült. Ezen túl semmi értelme többet beszélni a filmről anélkül, hogy bármit elárulnánk róla, ahhoz pedig még elég korán vagyunk.

 

Jó-jó, de kit érdekel ez az egész?

 

Most hogy végigszaladtunk ezen az egészen, érdemes kitérni arra is, hogy mit árul el mindez rólunk, nézőkről és emberekről – főleg annak fényében, hogy 2019-ben megtörtént az az együttállás, hogy Tamás Gáspár Miklós baloldali filozófus cikkével hosszú válaszban vitatkozik a Geekz nevű portál főszerkesztője, Rusznyák Csaba.

 

„Tessék lejönni a sorozatokról, a popzenéről, a mémekről, a gifekről és a Facebookról és az influenszerekről és a gasztroblogokról és a díjnyertes filmekről. És a Harari típusú politikai giccsekről és a sekélyes turizmusról. És az új irodalomnak nevezett ernyedt, szentimentális, dadogó ponyváról. Ilyen csacskaságokra már nincs idő. Rembrandt, Kant, Beethoven, Stendhal, Tolsztoj. Ezeket ajánlom önöknek” – írta TGM.

 

Rusznyák erre azt írta, hogy a populáris kultúrán nem gúnyolódni kéne, vagy úgy általában ezt tartani az erkölcsi romlás okának – hiszen az öreg bölcsek mindig, minden korban ilyesmit mondanak ezekről – hanem le kéne ülni megérteni ezt a dolgot. És Rusznyáknak ebben igaza van.

 

Főleg annak a fényében érdekes az, hogy mint fent rámutattam: a Vörös Pimpernel, az első szuperhős kasszasiker volt akkor, amikor az előző század végén megjelent, ha tehát ez a világ felületes, és erkölcsi romlásba taszít minket az, ha populáris kultúrát fogyasztunk, akkor ez már száz éve igaz – lehet persze erre válasz az is, hogy a huszadik század története nem éppen egy rózsás történet.

 

Mindenesetre ezek az alkotások – a Marvel-filmek, a Trónok harca, a Walking Dead, stb. –, azok belső logikája, az azokban megjelenő dilemmák, értékválasztások, erkölcsi kérdések, bár alkalmanként vagy elég sokszor szögegyszerűnek tűnnek, mégis milliók életére és gondolataira vannak befolyással.

 

Szerintem jó példa erre az, ahogy Petróczi Rafael kollégánk levezette a Fidesz virtuális valóságának működését a Marvel-unverzum belső logikájából: nem a bugyogós szuperhősök számítanak itt, hanem az, ahogyan maga a tökéletesen felépített gépezet, vagy ha a Mérce szerzőjének logikájával haladunk, a spektákulum legújabb, jelenleg legsikeresebb formája működik.

 

Tényleg kár lenne érte, ha ennek elemzését csupán annyival engednénk el, hogy mindez gyerekes baromság és fantázia.

 

Hiszen ahogy persze az örök klasszikusok olvasása, nézése, hallgatása fontos muníciót adhat a mai fiataloknak, úgy a ma születő, ma népszerűvé váló művek, amelyek egyszerű eszképizmusnak hatnak, tükröt tartanak elénk. Ezt a tükröt pedig nem árt ismerni akkor, ha a mai problémákkal akarunk foglalkozni.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Fabrizio Piscitelli 53 évet élt, de az SS Lazio legnagyobb ultracsoportjának vezéreként hagyott örökségével még sokáig fog küzdeni a futball.

Kik szavazhatnak az önkormányzati választáson? Mi kell ahhoz, hogy ajánlhasd a kedvenc polgármesterjelöltedet? Tudsz-e máshol szavazni, mint a lakóhelyed? Összeszedtük.

Ez pedig nem jó jel a német ipari teljesítményre nagyban alapozó magyar gazdaságnak sem.

Az '56-os magyar szabadságharc leveréséről is ismert Ivan Konyev szobrát vörös festékkel öntötték le, a polgármester szerint maradhat úgy, ahogy van.

Ez a fotó önmagában érdekes képet fest a kapitalizmusról.

A hét kérdése

Miből néznéd ki, hogy valójában nem is létezik? Vagy mi az, amiről kifejezetten szeretnéd, hogy ne létezzen? Szavazz, és kiderül, mekkora a klubod!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás