A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.04.22. 09:41

Az erdélyi párt EP-listáján nem befutó helyre került EP-képviselő úgy véli, hogy túl nemzeti volt, és ezzel szembement a RMDSZ irányával, ezért került háttérbe. Közben az RMDSZ nem fogja támogatni az újabb kormányátalakítást, egyrészt, mert fölösleges, másrészt, mert lehetséges, hogy a szocdemek népszerűségének zuhanása kihathat a magyar párt EP-választási eredményeire is. Sógor szerint az RMDSZ eleve közösen kormányoz a PSD-vel.

A háttérbe szorított Sógor Csaba piszkálgatni kezdte az RMDSZ-t

Múlt héten adott egy igen érdekes interjút Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője a Mandinernek, amelyben sok újdonságot ugyan nem mondott, de megütötte a szemünket, hogy arról beszél: a romániai magyar pártnak talán azért inoghat az öt százalékos küszöb, mert támogatják a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló román kormányt. Sógor egészen pontosan „a PSD-vel közös kormányzásról” beszélt az interjúban – sajnos az interjú készítője nem szembesítette a párt hivatalos álláspontjával.

Sógor vs. RMDSZ: van-e közös kormányzás?

Sógor szavai már csak azért is furcsák voltak mert az RMDSZ következetesen tagadja, hogy támogatná a román PSD-ALDE-kormánykoalíciót, mondván, hogy van egy együttműködési megállapodás előre egyeztetett kérdésekben, de ez nem a kormány föltétlen támogatását jelenti. Ezt mondják most is, ugyanis írtunk minden RMDSZ-es parlamenti képviselőnek és szenátornak a kérdésben. Közülük csak Antal Lóránt szenátor válaszolt az Azonnalinak, majd később az RMDSZ elnöksége jelezte, hogy Antal válasza hivatalos álláspontnak tekintendő.

„Az RMDSZ nincs kormányon. Nem kormányzunk együtt sem a PSD-vel, sem az ALDE-vel.

Az RMDSZ egy laza megállapodást kötött a kormányzó koalícióval a 2016-os parlamenti választást követően, ez azonban nem jelent közös kormányzást. Nem jelenti azt, hogy mindenben támogatjuk a kormánykoalíciót, és azt sem, hogy ők mindenben támogatnak bennünket” – írta az Azonnalinak Antal.

Sógor Csaba ugyanakkor pont erre a támogatásra értette a saját mondatát, ezt az Azonnalinak külön meg is erősítette a távozó EP-képviselő.

Adódik a kérdés, hogy vajon ez az együttműködés, amely az RMDSZ szerint nem kormánytámogatás, Sógor szerint viszont közös kormányzás, mennyiben árthat az RMDSZ választási kampányának?  

A 2007 óta EP-képviselősködő Sógor Csaba idén csak az ötödik (nem befutó) helyet kapta meg az RMDSZ EP-listáján, így joggal tevődött fel a kérés, hogy miben látja a mellőzöttsége okát: „Nyilván sok mindent hall az ember. Hogy dolgoztak ellenem, azt tudtam és éreztem is. Tisztában vagyok vele, hogy a határokat azért olykor feszegettem Románia szenátusában is, például amikor az autonómia-törvénytervezetet benyújtottam, vagy amikor deklaráltam, hogy december 1-jét mi nem tartjuk ünnepünknek.Ezekben az esetekben nyíltan szembementem a saját pártvezetésemmel” – mondta Sógor a Mandiner-interjúban.

Ennek fényében megkérdeztük Antalt, hogy ő hogyan látja, az RMDSZ vezetősége tényleg büntetné a nemzeti érzelmű vezetőket?

„Ha szó lenne »büntetésről«, mindjárt kezdhetnénk is a sort a szövetségi elnökünkkel, Kelemen Hunorral, aki sokszor elmondta, hogy tiszteletben tartjuk az évfordulót, de nem tudunk ünnepelni. És utána meneszteni kellene a teljes Szövetséget.

Az RMDSZ létezése óta a magyar emberekért dolgozik, az elmúlt időszakban pedig folyamatosan azt mondtuk, és az a leghangsúlyosabb üzenetünk, hogy erős, magyar Kárpát-medencei képviseletet akarunk, amely képes kiharcolni egy európai kisebbségvédelmi törvényt. Ebben az üzenetben elég sok a nemzeti érzelem” – mondja a szenátor.

Meglesz-e az RMDSZ-nek az 5 százalék?

Antal Lórántot az Azonnali arról is kérdezte, meglesz-e az RMDSZ-nek az EP-be való bejutáshoz szükséges 5 százalék. Az erdélyi politikus szerint az erdélyi magyarságnak az EP-választáson való részvételi szándékának alapja összetett, sok mindennel lehet magyarázni.

„Az erdélyi magyar emberek azt remélték, hogy az EU »rendet csinál« Romániában, beleszól olyan kérdésekbe, mint például a kisebbségi jogtiprások, de ez nem történt meg. Ezért mondjuk mi, hogy az EU-nak változnia kell, és ebbe a folyamatba nekünk is bele kell szólnunk. Meg vagyok győződve, hogy a magyar emberek értik és érzik az európai parlamenti választás súlyát és részt fognak venni rajta. Tudják, hogy fontos a képviselet mindenhol, ahol róluk döntenek, és azt is tudják, hogy Romániában csak az RMDSZ vállalja fel és képviseli a magyar ügyet, ezt egyetlen román párt sem teszi, sőt!” – állítja.

KELEMEN HUNOR RMDSZ-ELNÖK (JOBBRA) ÉS A HELYSZÍNEN A FRANCIA ÉLETET ELSIRATÓ SEMJÉN ZSOLT MAGYAR MINISZTERELNÖK-HELYETTES (KÖZÉPEN) AZ RMDSZ FEBRUÁRI KOLOZSVÁRI KONGRESSZUSÁN. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN / AZONNALI

A szakértők mindenesetre nem aggódnak túlzottan az RMDSZ-ért: a kolozsvári Transindex portál nemrég készített egy interjút Barna Gergő szociológussal, aki szerint valószínűleg a részvétel nem fog elmaradni például a 2014-es szinttől. Az RMDSZ akkor 350 ezer szavazatot kapott. Nagyon valószínű, hogy ezúttal még efelett is lesz az eredmény. Barna szerint azonban sok múlik a román szavazók mozgosításán, így jósolni nagyon nehéz.

Bekeményített az RMDSZ Bukarestben

Így vagy úgy, kampányfogásból vagy sem, most valami változott a Szövetségnél, ugyanis Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég bejelentette, hogy nem fogják megszavazni az új román kormánykabinetet. Mi ez az egész? Nemrég az Azonnali is megírta, hogy a két és fél éve hivatalban lévő kormány levált három minisztert, ezzel most már a nagyon sokadik kormányátalakítás történik. Két miniszter az Európai Parlamentbe készül, az igazságügyi miniszterrel pedig tulajdonképpen az a baj, hogy nem oldotta meg Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök korrupciós ügyét.

Kelemen azt mondta, hogy bár a párt nem döntött még, de úgy gondolja, nem fogják megszavazni az új kabinetet, és így a szociálliberális koalíciónak lehetősége lesz bebizonyítani, hogy nélkülük is megvan a többség. Az RMDSZ-t ugyanis sokan vádolták az elmúlt években, hogy nélkülük a PSD nem tudna átvinni intézkedéseket, Kelemen meg évek óta mondja, hogy tulajdonképpen a PSD nélkülük is meg tudja oldani ezeket. Kicsit az a különös az egészben, hogy az RMDSZ eddig csont nélkül megszavazta a Grindeanu-, a Tudose- és a Dăncilă-kabinet beiktatását is. Ezt a gordiuszi csomót kettévágva Liviu Dragnea közben bejelentette, megvannak ők az RMDSZ nélkül is.

Az EP-választási eredményekből mindenesetre majd kiderül, az erdélyi magyarokat mennyire érdekli, hogy az RMDSZ, ha nem is együtt kormányozva, de harmóniában töltötte az elmúlt időszakot a korrupciós botrányokkal terhelt, és egyre népszerűtlenebb kormánykoalícióval.

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek