+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. április 18. csütörtök, 16:00
Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt szerint a Kétfarkú Kutya Párt egy olyan csoda, amitől ő rögtön Dániában érzi magát. A párt képviselői örülnek a hírnek, de Puzsér főpolgármester-jelöltségét például azért nem tudják támogatni, mert programjában nem szerepel a Gellért-hegyre telepítendő IV. Béla energianyelő.

Csütörtökön derült ki, hogy Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbik által támogatott budapesti főpolgármester-jelölt aláírta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ajánlóívét az európai parlamenti választásokra. Puzsér a posztban arról írt, hogy támogatni kell a vicces és a centrista pártokat. „Váltsunk ellenzéket, buktassunk rendszert!” – tette hozzá.

 

Az Azonnali a poszttal kapcsolatban megkereste Puzsér Róbertet, aki elmondta: korábban már aláírt az LMP-nek és a Jobbiknak is, sőt, mint kampányfőnökétől, Zaránd Pétertől megtudtuk, az ajánlást múlt héten adta Puzsér, előtte pedig épp a két említett párttal tartott sajtótájékoztatót. Más pártoknak azonban nem írt alá a publicista.

 

Az is kiderült, hogy Puzsér a májusi EP-választáson nem szövetségesei egyikének listájára, hanem a Kutyapártra fog szavazni.

 

A főpolgármester-jelölt szerint nem titok, hogy hozzá a viccpárt irányvonala nagyon közel áll, szerinte nagyon meg kell becsülni az MKKP-t, hiszen ez egy olyan jelenség, ami Dániában tök normális lenne, nálunk viszont csoda, hogy van. Kérdésünkre, hogy az európai porondon miben jobb szerinte a Kutyapárt az LMP-nél és a Jobbiknál, azt felelte, hogy ezt nem tudja, leginkább szimpátiszavazatról van tehát szó.

 

Hozzátette azt is, hogy az LMP és a Jobbik EP-kampányát viszont sokat segítette, hiszen járt a pártokkal vidéki településeken előadásokat tartani.

 

Kutyapárt: Azt hittük, egy imposztor volt

 

Elértük Victora Zsoltot, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alelnökét és egykori budapesti főpolgármester-jelöltjét, aki nagyon megörült a hírnek, hogy valóban Puzsér Róbert írt alá nekik a minap,

 

mivel egészen eddig úgy tudták, hogy csak egy imposztor járt a standjuknál.

 

Hozzátette: minden aláírásnak, minden szavazatnak borzasztóan örülnek, hiszen így nagyobb az esély, hogy megnyerik az egészet és huszonegy képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe.

 

Kérdésünkre, hogy cserébe támogatják-e Puzsér főpolgármesteri kampányát, azt mondta, hogy nem nagyon foglalkoznak még ezzel. „Tudom, hogy van három blokk, van a Puzsér, van egy másik, meg van a Tarlós, de mi egyik jelöltet sem tudjuk támogatni” – mondta.

 

Puzsér programjában szerinte nyomokban vannak ugyan jó elemek, de nem szerepel benne például a IV. Béla energianyelő,

 

amit a Gellért-hegyre kéne telepíteni, hogy így lássák el árammal Budapestet.


FOTÓ: Puzsér Róbert / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Noha a horvát belügyminisztérium továbbra se engedélyezné a tengerparti városnak a magyar időkben használt trikolórt, a baloldali többségű közgyűlés egy trükkel megkerülte Zágrábot.

Az Azonnali úgy tudja, Eszes Ádám nem a jobbikos kilépési hullámmal összefüggésben távozik a Jobbik portáljától.

Az egészségügyi tanácsnok szerint a budafokiak több, nem egészen konstruktív megjegyzést tettek az ehhez szükséges megállapodáshoz, így elhúzódott minden.

A Dél-dániai Egyetem kutatóinak robotja ráadásul pontosabban is tesztel, mint az emberek.

Ismételten több mint százzal csökkent az aktív esetszám, mivel 140 gyógyultra csak 23 új megfertőzés jutott.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás