+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. április 12. péntek, 16:47
A szélsőjobbos ideológus szerint a pápa mismásol a szexuális bűncselekmények ügyében, és gazdasági csődbe viszi az egyházat

Steve Bannon, a populista-szélsőjobbos politikai tanácsadó megtalálta az új ellenségét Ferenc pápa személyében. Donald Trump volt tanácsadója, Orbán Viktor nagy rajongója (aki tavaly november óta már Európában terjeszti a tanait) szerint a pápával ugyanis az a nagy baj, hogy egyszerre egyházi vezető és politikus is, plusz az is, hogy folyton a populistákat bántja.

 

Az utóbbit egyáltalán nem alaptalanul állítja a zegyébként katolikus neveltetésű Bannon, hiszen Ferenc pápa 2013 óta folyamatos kritikával illeti Donal Trumpot, és a Bannon által kitalált „America First!” szlogen mögött futó nacionalista kampányt.

 

Két évvel ezelőtt Ferenc pápa például azt mondta, az európai populizmus előhozta azt a veszélyt, hogy Adolf Hitler típusú vezetők kerüljenek hatalomra.

 

Továbbá Ferenc pápa többször is felszólította az embereket a menekültekkel való együttérzésre, azt mondta, hogy a tőlük való félelem megbolondít minket. Aztán többször kiállt azokért, akikért a populisták nemigen szoktak, a társadalom peremén élő mélyszegényekért, valamint a melegekkel kapcsolatban is enyhébb hangot ütött meg.

 

Bannon azt mondja, Ferenc pápa nem veszi elég komolyan az egyházában a szexuális visszaéléseket, és számos esetben rosszul kezelte azokat.

 

„A katolikus egyház gazdasági csőd felé halad” – mondja Bannon. „Ez tönkreteheti nem csak a teológiát, a tanítást, a közösséget, hanem konkrétan az egyház fizikai és pénzügyi rendszerét is.”

 

Bannon újratervezné a katolikus egyházat

 

Egy februári vatikáni konferenciát lezáró beszédben a papi szexuális bántalmazás kérdésében a pápa „határozottan szembeszállt a jelenséggel”, hozzátéve, hogy „az egyház soha nem törekszik az eseteket elbagatellizálni.”

 

„A bűnügyi visszaélések sok esete által okozott válság arra ösztönöz bennünket, hogy az egyházat szinte elfogadhatatlannak tekintsük, és most saját kezünkbe kell vinnünk, és újratervezni” – írta Bannon, aki szövetségest talált Raymond Burke egykori bíborosban, aki például nyíltan támogat egy petíciót, mely lemondásra szólítja fel Ferenc pápát.

 

Burke és Bannon többször is találkoztak a Vatikánban 2014-ben, ugyanakkor a volt bíboros is tagja annak az akadémiának, amit Bannon azért akar létrehozni Olaszországban, hogy „a zsidó-keresztény nyugat” akadémiája legyen, amely felkészíti hallgatóit „az Afrikából érkező tömeges bevándorlás”, az „egyre intenzívebb iszlamizáció” és a szekularizmus ellen.

 

Ferenc pápának számos más ellensége is van az egyházon belül, hiszen

 

folyamatosan kritikával illeti a gazdagok életmódját, valamint megengedőbb a melegek felé is, ezt pedig sokak gyomra nem veszi be.

 

Úgy látszik Áder János gyomra igen, hiszen éppen e hír megírásának napján jelentette be, hogy részt fog venni a pápa által Csíksomlyón celebrált szentmisén.

 

FOTÓ: Steve Bannon/Daily Mail

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Jeremy Corbyn bizalmatlansági indítványt fontolgat a kormány ellen, és burkoltan egy újabb brexit-népszavazást is
kilátásba helyezett.

A klímavédelmet tartják a Németország előtt álló legfontosabb problémának a 14-22 éves németek, de szerintük ezért sem a kormány, sem a vállalatok nem tesznek eleget.

Liu Yifei elég meglepő véleményt fogalmazott meg arról, kik mellé áll erkölcsileg a hetek óta tartó brutális tüntetéssorozatban.

A lengyel katolikusokkal is állandóan háborúzó Nergal nem mérte fel igazán, milyen helyre akar bemenni edzeni kicsit, ezért amikor kiderült, hogy nem követi Jézust, hazaküldték.

A cseheknek, a horvátoknak és a lengyeleknek már van top 500-as egyetemük, nekünk még nem jött össze. De ha lenne, melyik lenne az? Szavazz!

A hét kérdése

Egy 34 millió forintos adakozás még bőven nem elég, de nekünk van pár ötletünk arra, hogy mivel lágyíthatná meg Tiborcz szeretett nemzetünk szívét!

Azért ide elnéznénk

A lassú élet ideálja mentén alkotó értékteremtők bemutatkozása a Balaton-felvidéken augusztus 18-án.

Ha a tűzijáték helyett inkább angol metalcore-ra csapatnád, augusztus 20-án a Dürerben a helyed. Vendég: Inhale Me.

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás