Az ellenzéki szerencsétlenkedés pont olyan, mint az esküvő előtti hármas szex

Ha a törékeny hamóniába belerondít egy második párt, amitől előzőleg elhatárolódott az ember, akkor rögtön elgondolkodik, hogy valóban fennáll-e az értékközösség közte és választottja között.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Bárhogyan is nézzük, mostanság mindenkinek jogos a felháborodása az ellenzéki összefogás kérdésében. Miután Pintér Bence körüljárta és elmagyarázta, kinek mik a szempontjai a budapesti összezördülés kapcsán, én azt szeretném elmondani, kinek miben van igaza, azaz kinek mivel igazolhatóak ezek a szempontjai.

Az a szomorú tény, hogy a maga módján érthető a Momentum álláspontja is, ahogyan az LMP-é és a Jobbiké is,

A régi csapda

Amikor a Fidesz néhány évvel ezelőtt átdolgozta a választási törvényt, onnantól lett igazán hangsúlyos a megközelítés, miszerint az ellenzék csakis összefogással tudna győzni. Ez a csapdahelyzet belekódolódott az egész fennálló rendszerbe: az összefogás ténye természetes módon megosztja egy párt híveit, hiszen sokak értékazonosságból szavaznának egy meglévő politikai formációra, és hát a szavazás lényege is ez, az elvközösség vállalása. Ha meg ebbe a meglévő, törékeny hamóniába belerondít egy második párt, amitől előzőleg elhatárolódott egy állampolgár, akkor rögtön elgondolkodik, hogy valóban fennáll-e ez az értékközösség közte és választottja között.

Mintha feleségül akarnál venni valakit, minden jól megy, mígnem az esküvőhöz való közeledés során a választott bedobja, hogy ugyan, nem lenne-e jó egy threesome az egyik baráttal, mondjuk a Bélával. És persze van, akinek ez teljesen rendben van, van, akinek nincs, és a kapcsolat konfliktusossá válik, mert mondjuk a Bélát mindig is rühellte, mert egyrészt folyton részeg, másrészt goromba sértéseket vágott előzőleg már a fejünkhöz.

Azaz – nem hasonlattal élve – vannak, akik azt szeretnék, hogy a párt maradjon kritikus minden pólussal szemben,

Egy új párt esetében például rendkívül kényes ez a kérdés, és mivel ez a téma vezetett az LMP szakadásához is, a Momentumnak minimum többet kellett volna ebből tanulni. Már régen el kellett volna kezdeniük kommunikálni, hogy mi az az ár, amit hajlandók kifizetni annak érdekében, hogy leváltsák a Fideszt. Most éppen az az ár – úgy tűnik –, hogy elfogadják az „orrbefogás politikáját”, s hajlandóak a régi baloldallal együtt menni táncba, és ez természetesen hoz némi lemorzsolódást a pártban, csak az a kérdés, hogy mekkora is lesz ennek a mértéke. 

Pont erre játszik rá a Mi Hazánk mozgalom a „se Orbán, se Gyurcsány” címszavak alatti kampányában: annak a megtestesítője kíván lenni, hogy ők azok, amelyek képesek a teljes régi politikai elittől elhatárolódni, s lám, ezek a balosok még azt sem. Persze elég hülyék lennénk elhinni nekik, miután a szakítás után ők a Fidesz-média kedvencei, és Volner János 300 betyár élén készült lerohanni a Kossuth-téren tüntetőket pont abban a pillanatban, amely az ellenzéki érzelmekkel bíróknak a legkedvezőbb volt.

A régi baloldal tényleg szemét volt

Vagy egyenesen ügyes, ha úgy vesszük. Az MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum-koalíciónak ugyanis tudnia kellett, hogy az, hogy ők bejelentik szombaton a budapesti ellenzéki összefogást, úgy, hogy a Jobbiknak eleve nem kívánnak lapot osztani, és tökéletesen látják, hogy az LMP-nél nem a szándék hiányzik, hanem procedurális nehézségek vannak, akkor ezzel nehéz helyzetbe hozzák a Jobbikot és az LMP-t. 

Jelenleg többnyire az a kép él egy laikus szavazóban, hogy na lám, az ellenzék összefogna, de a galád LMP és a Jobbik megint a Fidesz ügynökei, és gátolják a győzelmet – amennyiben minden „baloldali” párt valóban önös érdekeit hátrahagyva a Fidesz leváltását tenné meg prioritásnak, akkor ennek az egésznek nem szabadott volna megtörténnie. Meg kellett volna szépen várni, míg az egyeztetések sikeresen lezárulnak, és akkor bejelenteni az egészet. Lehetett volna várni például az EP-választások utánig.

Így azonban valóban hitelt kell adni Puzsér Róbert szavainak, amikor azt mondja, a koncokon való osztozkodás fontosabb az ellenzék óbalos részének, mint a Fidesz leváltása. És még könnyebb rájuk sütni ezt úgy, hogy jelöltjeik között jócskán vannak olyanok, akik „NER-gyanúsak”, azaz helyi szinten igenis a rendszer nyertesei.

hiszen a választóknak az a része, amely az összefogást akarja, egészen biztosan nem azt várja el, hogy az összefogás közepette kedvenc pártja azért ügyeskedjen olyan módon, hogy közben övön aluli ütéseket nyomjon be azoknak, akikkel elvileg együttműködne.

Vigyázat, még egy hasonlat: félkezűek úsznak versenyt egy olimpikonnal, és egyetlen csekély esélyük, ha egymást segítik, de azért minden félkezűnek ott motoszkál a gondolat a fejében, hogy bár

És mit tehet az egyszeri szavazó, hogy ne süllyedjen teljesen apátiába?

Hát fölismerni, hogy most mindenki a Fidesz nótájára ropja a táncot, és hogy apátiába süllyedésünk pont a Fidesz célja, és pont beteljesítjük, ha passzivitásba süllyedünk. Meg kell érteni, hogy minden ellenzéki párt iszonyatosan nehéz helyzetben van, és nyomást kell rájuk gyakorolni, hogy hagyják abba a sunyi politizálást.

Tamás Gáspár Miklós a héten közölt egy publicisztikát, amelynek több üzenete is van: az egyik, hogy mindenki hülye rajta kívül, a másik, hogy a magyar társadalom morális hulla, meg hogy nincs ellenzékünk, de majd azok, akik most könyvtárak mélyén készülnek, előjönnek egyszer a sötétből, és akkor lesz érdemes politikai osztály, aki leváltja a mostani rezsimet. Ja, és az is az üzenet még, hogy ne nézzünk sorozatokat, hanem olvassunk Kantot és Tolsztojt (fenébe, pedig néhány nap és startol az új Trónok harca-évad).

Az a baj, hogy az ellenzék eléggé alátámasztja azt a nézetet, hogy többnyire nem nyújt alternatívát a Fidesszel szemben, a hatalomért való hatalmat kívánja megszerezni, és többnyire azt ajánlja, hogy ő kisebb rossz, mindeközben könnyen válik a Fidesz oldaláról a gúny tárgyává, mondván, hogy

Én mégis azt mondom, ne várjuk azokat, akikről azt sem tudjuk, hogy léteznek-e amottan a könyvtárak mélyén, mert ezzel az erővel bízhatnánk az Antikrisztus gyors feltűnésében és Krisztus második eljövetelében is.

Kettős attitűdöt javaslok hát: tegyük félre az egymással szembeni vádaskodást, gyanakvást, egymás fideszbérencezését, és szólítsuk fel a politikusainkat felelős politizálásra, kompetens jellöltek állítására, és egymás cseszegetésének beszüntetésére. Tegyük világossá számukra, hogy állandó konzultációt várunk el a választók felé, és velük közösen döntsenek, érdemes-e, és ha igen, kivel, és milyen feltételek között az összefogás.

Vagy tényleg megette a fene az egészet, és reménykedhetünk benne, hogy tényleg vannak a könyvtárak mélyén valakik, akiknek tényleg elsődleges a közérdek, és reméljük, 10-20 éven belül elő is jönnek onnan.

Olvass még több Kulcsár Árpádot az Azonnalin!