Ok nélkül, tárgyalás nélkül emelnek ki gyerekeket családokból? A szociális munkásokat a sajtó is csak üti, közben az embereknek fogalma sincs róla, hogy működik a rendszer – és hogy mennyi szakember hiányzik belőle.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Még 2014 környékén számos cikk látott napvilágot annak kapcsán, hogy a gyermekvédelmi rendszer miként szakított ki gyerekeket jogtalanul, egyik pillanatról a másikra, a családjuk köréből. Az utóbbi pár évben is rendszeresen olvastam hasonló, felháborodott hangvételű írást a témában.
Mint a gyermekvédelemben dolgozó szociális munkás, homlokráncolva olvastam minden ilyen cikket és blogot. Fölhívtam rá a munkatársaim figyelmét is, de ők jellemzően egy vállrándítással túlléptek rajta, mondván: „Ha egy szociális szakember végigolvassa, látni fogja a háttérben lévő összefüggéseket… Amúgy is a kliens (az ügyfél) a hülye… Különben is, mindenkinek ez a véleménye a szocmunkásokról.”
Nyilván ez egy olyan tátongó kommunikációs hézag, amit egyetlen ellenpont nem képes betömni, de remélem, hogy az alábbi sorok néhányakat gondolkodásra sarkallnak.
Hogyan épül fel gyermekvédelmi rendszer, és miért ilyen rohadt szövevényes?
2016-ban történt egy szerkezeti átalakulás, no persze nem egyik napról a másikra. Jelen formájában: léteznek a Család- és Gyermekjóléti Központok (továbbiakban központok), amik járási lefedettségűek, valamint minden településen elérhető a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (röviden szolgálat). Hagyományosan ez utóbbi, a szolgálat dolgozóit nevezik családgondozónak. Hozzájuk ugyanúgy fordulhat segítségért egy nyugdíjas özvegyasszony, mint egy nagycsaládos pár, vagy akár egy egyedülálló szülő is. Elsősorban anyagi problémákkal szokták felkeresni a szolgálatot, de a kis számú igazolatlan hiányzásokat is nekik jelzik az iskolák.
Mit csinál egy családgondozó a hétköznapokban? Az előírás szerint a gondozásba vett családokat havi szinten többször látogatja, a hozott problémákra, a klienssel közösen megfogalmaznak egy intézkedési tervet (ami az aktuális élethelyzet javítását célozza). Majd ennek a megvalósításán szintén közösen dolgoznak.
Általánosságban igaz minden szakmára, ahol emberekkel kell foglalkozni, hogy a munkát két dolgot hátráltathatja leginkább: az adminisztráció és az ügyfél maga. Most ne menjünk bele abba, hogy a társadalmi mobilitás mennyire jellemző hazánkban. A lényeg, hogy
Tehát a problémákkal általában egy helyben topognak, generációk óta – mintegy belekényelmesedve ebbe a szerepkörbe. „Majd az állam megoldja… majd a családsegítős elintézi, hogy kapjunk kajacsomagot, meg ingyen ruhát… Majd az önkormányzattól kapunk olcsóért lakást.” Aha, vagy nem.
A probléma félénk állatfaj, csak csoportosan mer támadni. Mi történik, ha az egyik szülő keresőképtelen, a másik alkesz, a gyerek lóg a suliból, a bérbeadó meg hathavi elmaradás után végül úgy dönt, hogy ő nem vár tovább és kirakja őket?
Nos, valahol itt szokott kezdődni a központ munkája. Ha gyerek is képbe kerül, és a szolgálat úgy ítéli meg, hogy a fennálló probléma megoldásában nem partner a család, hovatovább nem biztosított a gyerek „testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődése”, akkor kezdeményezi a gyámhivatalnál a védelembe vételt. Jellemzően ilyenkor jön az első szívroham a családtagoknál:
és behoz a képbe egy új szereplő az esetmenedzsert. Ki is ő? A központ alkalmazásában áll, a szolgálat munkáját segíti, koordinálja az esetbe bevont szakembereket.
Tehát a gyámhivatal összehív egy tárgyalást, amin jelen van a család, a családgondozójuk, a menedzser – akit várhatóan kijelölnek az esethez –, és a tárgyalás végére eldöntik, hogy valóban szükséges-e a védelembe vétel. Itt érdemes megjegyezni, hogy vannak ügyek, ahol a gyámhivatali ügyintézőnek még csak mérlegelési jogköre sincs. Lásd:
Ez a hatósági intézkedés egy évre szól – egy éven át a családsegítő, a menedzser és még ki tudja hány szakember telepszik a családra és próbálják együttműködésre bírni –, ezt követően fölülvizsgálják az ügyet.
Ha a problémák megoldódtak – vagy ha a gyerekek időközben nagykorúak lettek –, akkor megszüntetik a védelembe vételt. Ha nem… (drámai dobpergés), akkor meghosszabbítják.
Remélem, itt is látszik, hogy mennyire türelmes a rendszer a családokkal szemben.
Eleve évek telhetnek el alapellátásban (vagyis a családgondozó szárnyai alatt), utána az akkut probléma odáig fajul, hogy kezdeményezik a védelembe vételt – ami előfordul, hogy csak hónapok alatt jut el a tárgyalásig. És még ezt követően is évekig küzdenek azért, hogy a család helyzete javuljon.
Jó, jó, de mindenhol azt olvasom, hogy hipp-hopp kiemelik a gyerekeket!
Létezik az úgynevezett ideiglenes hatályú elhelyezés, ami olyan esetben történik, ha súlyos – értsd: SÚLYOS!!! – veszélyeztető helyzet áll fenn. Csak hogy értsük:
ezekben az esetekben.
Ellenben ha kilakoltatnak egy családot, és nem megoldott a gyerekek lakhatása, akkor az indokolja az ideiglenes hatályú elhelyezést. Mit is jelent, hogy ideiglenes? Harminc napra szól, ha ez alatt az idő alatt a probléma megoldódik, akkor visszakerülhetnek a gyerekek. Ha ez nem sikerülne, akkor nevelésbe veszik őket – ilyenkor 12 év alatt nevelőszülőhöz kerülnek, 12 év felett pedig gyermekotthonba.
Vegyük sorra a felmerülő kérdéseket.
+ „De a családsegítősök azért vannak, hogy segítsenek, nem?”
Ez nagyon jó megállapítás, egész pontosan az a feladatuk, hogy a gyerek „testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődése” biztosított legyen. És nem feladatuk, hogy asszisztáljanak ahhoz, hogy önsorsrontó, önfenntartásra képtelen, deviáns emberek még egy nemzedéket tönkretegyenek.
+ „De olvastam, hogy úgy emelték ki a gyereket, hogy nem is volt semmilyen tárgyalás!”
Nagyon sok ilyen esetben – ha valaki figyelmesen végigolvassa az előzményeket – kiderül, hogy a szolgálat hónapokon át próbálta fölvenni a kapcsolatot a családdal. Nem engedték be, nem tudta őket utolérni, nem reagáltak a levelekre sem. Ezután nem maradt eszköz a szakember kezében, ellenben kismillió dilemma merül fel.
Nos, ha ilyenkor védelembe vételt javasol a családgondozó, akkor a gyámhivatal kiír egy időpontot a tárgyalásra. Levélben értesíti a családot is természetesen. Ha a szülők mégsem jelennének meg a tárgyaláson, akkor a hivatali ügyintéző új időpontot ír ki (bár elő is vezettethetné őket, de ezzel a lehetőséggel nem szoktak élni).
Persze, megesik, hogy az új időpontban sem jelennek meg, aztán a rákövetkezőn sem… egészen addig, amíg a gyámhivatalnak is gyanússá válik a dolog. (Végtére is ha valaki a gyermekét érintő, hatósági intézkedés okán már a harmadik alkalommal nem hajlandó megjelenni, az azért okot ad az aggodalomra.) Ilyenkor a tárgyalást lefolytatják a család nélkül, akár nevelésbe vételre módosítva a javaslatot.
+ „De a gyámhivatal jogtalanul járt el; és különben is mi az, hogy hónapokig ül egy ügyön?”
Egy szó: szakemberhiány. A gyámhivatalnál is halmokban áll az akta, őket is előszeretettel jelentgetik fel és tesznek rájuk panaszt az ügyfelek. Ráadásul most csökkent a bérük, elvettek tőlük szabadságokat, és plusz feladatokat toltak rájuk. Sok sikert az álláshirdetésekhez!
Ezek után aki a gyermekvédelemben dolgozik, az vagy nagyon elhivatott, vagy nagyon hülye.
FOTÓ: Orsós Annamanna Cigányputri című festménye a Wikipédiáról
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.