Akár húsz évet is kaphatnak egy nemzetközi civil szervezet tagjai, mert bevándorlókat mentettek meg

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.04.04. 20:07

Pedig azt mondják, annyira betartották a törvényeket, hogy emberek fulladtak meg a szemük láttára.

Akár húsz évet is kaphatnak egy nemzetközi civil szervezet tagjai, mert bevándorlókat mentettek meg

A spanyol El Pais számol be egy meglehetősen ellentmondásos esetről. A történetük főhőse egy spanyol tűzoltó, de más is lehetne. A lényeg, hogy menekülteket mentett ki a Földközi-tengerből, és emiatt most akár húsz év börtönbüntetést is kaphat.

A lap felidéz egy 2017-es esetet: a harminckét éves Miguel Roldán aznap már 18 órát dogozott egy mentőhajón több európai társával karöltve, amikor vészjelzéseket kaptak, hogy egy menekülteket szállító tutaj felborult. A csapat tíz perc alatt rájuk talált, azonban nem kapott engedélyt az olasz hatóságoktól a mentésre, mondván, hogy líbiai felségterületen vannak a menekültek.

Végül negyed óra múlva megkapták az engedélyt, de ez nagyon sok időnek számít akkor, ha emberek fuldokolnak.

„Csak a felüket tudtuk megmenteni” – emlékszik vissza Roldán, aki elmondta, sokan a szemük előtt fulladtak a tengerbe, miközben ők tétlenül vártak az engedélyre.

Ennek ellenére nemrég az olasz hatóságok megvádolták az illegális bevándorlás támogatásával és az  emberkereskedelemben való segédkezéssel.

Roldánnak előzőleg volt már tapasztalata a mentőakciókban, Leszbosz mellett, az Égei-tengeren segédkezett. Ezután döntötte el, hogy kivesz húsz nap szabadságot, és ezt azzal fogja tölteni, hogy egy német civil szervezetnek segít, a Jugend Retternek, akik vásároltak egy húsz éves halászhajót, és azt alakították mentőhajóvá. Húsz nap alatt több mint ötezer embert mentettek meg.

Ezután Roldán hazatért Sevillába, és folytatta a munkát a tűzoltóságnál, a nemzetközi önkéntescsapat azonban folytatta a mentéseket Líbia és Olaszország között, és körülbelül tizennégyezer embert húztak ki a tengerből. Aztán tavaly egy szicíliai ügyészség megvádolta a teljes csapatot, hét német, két skót állampolgárt, valamint a spanyol tűzoltót.

Ruldán hihetetlennek tartja a vádakat:

„Annyira tiszteltük a törvényeket, hogy emberek haltak meg a szemünk előtt a bürokrácia miatt”

– mondja.

Tavaly a hivatalos adatok szerint több, mint háromezer ember fulladt a Földközi-tengerbe, miközben azon igyekezett, hogy Európába jusson.

Sacha Girke, a német szervezet vezetője is azt mondja, folyton együttműködtek a hatóságokkal, miközben Lampedusa és Málta között hajóztak. Folyton mozgásban voltak, és akiket kimentettek, átadták a nagyon civil szervezeteknek, az olyanoknak például az Orvosok Határok Nélkül.

Mióta Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Lega párt vezetője lett Olaszországban a belügyminiszter, a hatóságok sokkal szigorúbban járnak el a civil szervezetekkel szemben. A közelmúltban többször volt alkalom rá, hogy Salvini megtiltotta a kikötőknek a menekültekkel érkező hajók fogadását, valamint több szervezet ellen indult bűnügyi eljárás is.

FOTÓ: egy spanyol civil szervezet munkatársai szíriai és iraki menekülteket mentenek ki a tengerbőr Leszbosz mellett/ Wikipedia

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek