Porosenkónak még jól is jöhet, hogy a showman lett az ellenfele

Szerző: Bakodi Péter
2019.04.02. 07:57

Az elnöki székért zajló politikai harc még csak most kezdődik Ukrajnában. A jelenlegi államfő újraválasztásával nem sok minden változna, de kihívója, Volodimir Zelenszkij sötét ló e tekintetben. Az is benne van a pakliban, hogy jobb elnök lenne Porosenkonál, meg ennek az ellenkezője is. A második forduló három hét múlva lesz: a legnagyobb kérdése, hogy a jelenlegi elitből kiábrándult ukránok hajlandóak-e vállalni ezt a kockázatot?

Porosenkónak még jól is jöhet, hogy a showman lett az ellenfele

A vasárnapi ukrajnai elnökválasztás első fordulóját magasan, 30 százalék fölött nyerte a tévésztárból politikussá avanzsáló Volodimir Zelenszkij, 14 százalékot verve a jelenleg regnáló államfőre, a csokigyáros Petro Porosenkóra, akire csaknem 16 százalék szavazott. A három hét múlva esedékes második körben így ők fognak megküzdeni egymással.

Rövidesen lekerülnek a kesztyűk, és beindul az igazi kampány,

válaszolta Mizsei Kálmán, az EU ukrajnai reformmissziójának korábbi vezetője az Azonnali várható ukrán belpolitikai fejleményeket firtató kérdésére. Az északkeleti szomszédunkban tapasztalható viszonyokat jól ismerő szakember szerint a jelenlegi helyzet – különösen a két választási forduló közötti viszonylag hosszú, háromhetes kampányidőszak – elsősorban Porosenkónak kedvez. A hivatalban lévő ukrán elnök az adminisztratív eszközök mellett is széles repertoárból válogathat Zelenszkij meggyengítése érdekében.

A lehetséges főbb csapásirányok Zelenszkij bel- és külpolitikai rutintalanságára, valamint orosz kapcsolataira és megkérdőjelezhető nemzeti identitására fókuszálhatnak majd.

ÁPRILIS ELSEJE A NEVETÉS NAPJA, DE MÁSODIKÁTÓL MÁR NINCS IDŐ A VICCEKRE, HIRDETI POROSENKO ONLINE REKLÁMJA, FINOMAN UTALVA A HUMORISTAKÉNT IS ISMERT ZELENSZKIJRE. FORRÁS: TWITTER / PETRO POROSENKO

Bár a kelet-ukrajnai konfliktust jelenleg a „befagyott” jelzővel lehetne leginkább illetni, a szakértő rámutatott arra, hogy Ukrajna továbbra is egy háborúban álló ország, ahol nem elhanyagolható, hogy az államfő, azaz a fegyveres erők főparancsnoka milyen tapasztalatokkal rendelkezik. 

Porosenko várhatóan a nemzeti kártyát is ki fogja játszani Zelenszkijjel szemben, aki a jelenlegi államfőhöz hasonlóan orosz anyanyelvű, de vele ellentétben nem tud magabiztosan kommunikálni ukránul.

Ukrajna nyugati felében ez vélhetően jelentősen rontani fogja a showman esélyeit. Zelenszkij az első fordulóban egyébként is a magyar határtól kevesebb, mint száz kilométerre fekvő lembergi (lvivi) régióban szerepelt a leggyengébben. Mindössze valamivel több, mint 11 százalékot kapott, szemben az országos 30 százalék feletti eredményével. A helyzetét az sem könnyíti, hogy a kampányfinisben kiderült: van egy be nem vallott luxusingatlana Toszkána azon részén, ahol az orosz oligarchák is előszeretettel üdülnek.

EZ IS EGY POROSENKO-HIRDETÉS: „AZ UKRÁNOK MEGTÖRTÉK AZ ELSŐ FORDULÓVAL KAPCSOLATOS OROSZ FORGATÓKÖNYVET. ÚGY HISZEM, MEG FOGJÁK TÖRNI A MÁSODIKAT IS.” FORRÁS: TWITTER/PETRO POROSENKO

Mizsei Kálmán úgy látja, hogy mindezek ellenére

óriási hiba volna előre leírni Zelenszkijt, hiszen a ukrán elitben csalódott választók jelentős része benne látja az alternatívát.

Még annak ellenére is, hogy egyébként nyílt titok, hogy az egyik legnagyobb ukrán oligarcha, a kiterjedt médiahálózattal rendelkező Igor Kolomojszkij számít az elnöki pozícióra pályázó tévésztár legfőbb támogatójának. A Zelenszkijt országszerte ismertté, és sokak szemében kedveltté is tevő sorozat, melyben az ukrán elnököt alakítja, a Kolomojszkij érdekeltségi körébe tartozó legnézettebb csatornán, az 1+1-n fut.

Mizsei szerint

Zelenszkij ugyan sok kérdésben könnyű célpontot nyújt Porosenkónak, de az ukrán elnöknek is van jó pár gyengéje.

A megválasztása óta eltelt öt év hatalmas csalódás volt sokak számára. Az ország gazdasági helyzete és a jogállamiság nem sokat javult, a korrupciót – melyben Porosenko köre is érintett – nem sikerült visszaszorítani, és a kelet-ukrajnai, valamint a Krím-félsziget annektálása kapcsán felmerülő konfliktus továbbra is megoldatlan, sőt érdemi elmozdulás sem nagyon történt e tekintetben.

POROSENKOVAL ELLENTÉTBEN ZELENSZKIJ MÉG NEM KEZDETT BELE A MÁSODIK FORDULÓ ELŐTTI KAMPÁNYBA, CSAK EGY, A TÁMOGATÁST MEGKÖSZÖNŐ VIDEÓT TETT KI HÉTFŐN A FACEBOOKRA. FORRÁS: FACEBOOK/VOLODIMIR ZELENSZKIJ

Mizsei Kálmán szerint Porosenko újraválasztásával a már jól ismert folyamatok folytatódhatnának a jövőben is. A 2010-2014 közötti, oroszbarát ukrán elnököt Viktor Janukovicsot elűző kijevi forradalom, és Porosenko 2014-es megválasztása óta Ukrajna deklaráltan a nyugati integrációt tekinti célnak, az ehhez elengedhetetlen reformok ugyanakkor csak döcögve haladnak előre.

Zelenszkij győzelme viszont aszimmetrikus kockázattal jár. Érdemi változás valószínűsíthető ez esetben, de azt nem lehet tudni, hogy ez pozitív vagy negatív irányú lenne. Mindkettő benne van a pakliban, jegyezte meg a szakértő. Az április 21-én esedékes második forduló legnagyobb kérdése az lesz, hogy az ukrán szavazók vállalják-e a rizikót, vagy inkább a biztosra mennek.

AZ UKRÁN ÁLLAMFŐ MÁR EGY NAPPAL AZ ELSŐ FORDULÓ UTÁN KOLOMOJSZKIJ BÁBJÁNAK TITULÁLJA ZELENSZKIJT A HIVATALOS OLDALÁN. FORRÁS: PRESIDENT.GOV.UA

És hogy az oroszoknak mi lehet az érdekük? Erre nehéz választ adni Mizsei Kálmán szerint. Az viszont szinte biztos, hogy Moszkva mindkét féllel egyeztet a háttérben, és igyekszik kihasználni minden lehetőséget, a nem elhanyagolható részben épp az oroszok által gerjesztett korrupciónak köszönhetően, mely átszövi Ukrajnát.

FOTÓ: Instagram / Petro Porosenko

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek