+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. április 2. kedd, 13:11
Michel Barnier őszinte volt keddi meghallgatásán, és az is kiderült, hogy a májusnál tovább húzódó tárgyalásokat sem igazán támogatja.

Az Európai Unió brilépésügyi főtárgyalója, Michel Barnier kicsit újra közelebb hozta mindenki félemét az Európai Parlament keddi meghallgatásán: 

 

„Őszinte leszek önökkel, a dolgok jelenlegi állása szerint nagyon valószínű a megegyezés nélküli brilépés”

 

– mondta Barnier, aki szerint a May-féle megállapodást már háromszor is leszavazó brit parlamenti alsóház határozatlansága mindannyiuk számára csalódás.

 

A tárgyaló kiemelte, hogy a megállapodás nélküli megoldás nagyon meg fogja nehezíteni például az EU hírszerzését is, hiszen a britek egyik napról a másikra kerülnek ki az eddigi rendszerből.

 

A tárgyalási periódus meghosszabítása is kockázatos

 

Barnier finoman ugyan, de arról is szót ejtett, hogy komoly kétségei vannak a tárgyalási időszak meghosszabbításával kapcsolatban: ennek májusnál tovább húzásához szerinte komoly indokra van szükség, ugyanis

 

az elhúzódó tárgyalások kockázatot jelentenek az EU számára.

 

Az, hogy az Egyesült Királyság az EP-választáson történő részvételével meghosszabbítja tagságát (ez ugyanis egy májusnál tovább húzódó tárgyalással elkerülhetetlen lesz), ugyanakkor továbbra is a kilépésre aspirál, Barnier szerint „veszélyt jelent az EU döntéshozatali autonómiájára”.

 

A Politico brüsszeli diplomatákkal is beszélt a kérdésről, szerintük a brit parlament egyszerűen túl megosztott ahhoz, hogy bármiféle megoldást találjanak a helyzetre. A britek április 12-ig kaptak haladékot a kilépésük körülményeinek megszavazására. Theresa May miniszterelnök javaslatát múlt pénteken, négy alternatív kilépési forgatókönyvet hétfőn utasítottak el az alsóházban.

 

Ha jobban bele akarod ásni magad a brilépés történéseibe, ide kattintva megteheted!

 

FOTÓ: Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A heti Tsúfos Tükör megmutatja, miért örülhetünk a fővárosban épülő kínai egyetemnek.

Ebből nyáron akár óriási káosz is lehet: minden egyes EU-tagállam maga döntheti el, hogy elfogadja-e az EMA-engedéllyel nem rendelkező vakcinákat.

Az óvodák és az iskolák alsó tagozatai április 19-től nyitnak.

És ha még meg is épül Óbuda és Újpest között a vasúti híddal párhuzamosan, az is valószínűleg csak 20-25 év múlva lesz esedékes – a híd és a környező terület fejlesztési tervéhez azonban az embereket is megkérdezi a főváros.

Litvániában eleve olyan igazolást csináltak, ami megfelel az EU-s zöldigazolványnak. Az újból kinyitott üzleteket májustól csak egy ilyen igazolás felmutatásával lehet majd igénybe venni.

Napok óta tüntetnek, hogy munkakör és ne kor szerint oltsanak, és minél előbb elkezdődhessen az olasz turisztikai szezon.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor egyik fontos hőse lett Bethlen, ám ez az érdeklődés ma már csak takaréklángon ég.

A hét kérdése

A hatpárti ellenzéki szövetség szerint felesleges a regisztráció, elég lenne felmutatni a TAJ-kártyát, hogy beoltsanak valakit a covid ellen. Szerinted?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás