Tíz éve jelentette be a lemondását Gyurcsány Ferenc

Szerző: Pintér Bence
2019.03.21. 10:30

Ezzel kezdődött el a kasztinghét, amikor minden, magát kicsit komolyan vevő ember lepattintotta a baloldali kormánypártok felkérését arra, hogy ő legyen a miniszterelnök.

Tíz éve jelentette be a lemondását Gyurcsány Ferenc

„Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, mert ha igen, akkor én most ezt az akadályt megszüntetem” – így jelentette be tíz évvel ezelőtt, 2009. március 21-én Gyurcsány Ferenc az MSZP tisztújító kongresszusán, hogy lemond a kormányfői pozícióról.

Ekkor már három éve nyilvános volt Gyurcsány híres őszödi beszéde, és túl volt az ország a Fidesz által kezdeményezett 2008-as szociális népszavazáson,

amit elbukott az MSZP-SZDSZ-kormány és a kormányfő, sőt, túlvoltunk azon a március 15-i beszédben is, amelyben az amerikai rapperrel, 50 Centtel példálózott Gyurcsány. Az MSZP három éve volt lejtmenetben a közvélemény-kutatásokban, a Fidesz pedig már ekkor évek óta vezette azokat; a gazdasági válság pedig tombolt a világban.

Aztán beindult a kaszting

A lemondás hátteréről az Origo írt riportot, amelyből kiderült, hogy régi bizalmasai tanácskozása után döntött úgy Gyurcsány, hogy lemond a miniszterelnökségről. Szintén az Origo írt aztán jó összefoglalót kormánypártok miniszterelnök-kasztingjáról, ami az eléggé beszédes „Egy vérciki hét” címet kapta.

Gyurcsány pótlására először Surányi György egykori jegybankelnök tűnt a favoritnak, akinek azonban kellett volna a Fidesz támogatása is; aztán felmerült Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökének neve is; ahogy az MTA egykori elnöke, Glatz Ferenc is versenyben volt. A sajtóban egy sor más jelölt neve is felröppent, majd Gyurcsány Ferenc Takács Jánost, az Electrolux vezérigazgatóját javasolta az MSZP-nek. Mikor ez a terv is bebukott,

az SZDSZ hirtelen bedobta, hogy legyen miniszterelnök Bokros Lajos, aki akkor az MDF EP-listavezetője volt.

Az MSZP még szavazott is róla, de közben Bokros Lajos kijelentette, hogy egyébként neki esze ágában sincs részt venni a kormány munkájában.

A kaszting ezen pontján már világos volt, hogy nem fognak olyan külső embert találni, akiben meg tud egyezni az MSZP és az SZDSZ, ezért maradtak a kormányon belül: az agrártárca vezetője, Gráf József és Bajnai Gordon gazdasági miniszter maradtak a kalapban, Gráf azonban rögtön nemet is mondott.

Így lett a baloldali kormánypártok közös jelöltje Bajnai Gordon, akit meg is tettek miniszterelnöknek, a többi pedig már történelem.

A Fidesz kétharmaddal nyert 2010-ben és Orbán Viktor azóta is hatalmon van, Gyurcsány kiszakadt az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven alapította meg saját alakulatát, Bajnai az Együtt 2014 élén próbált visszatérni, de nem sikerült neki, Bokros Lajos pedig először EP-képviselő volt, aztán – egy fentihez hasonló kaszting után – sikertelenül mérette meg magát Tarlós István ellenében Budapest főpolgármesterségéért 2014-ben.

Nézd meg a történelmi lemondást, itt, most, az Azonnalin:

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek