+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. március 21. csütörtök, 08:29
Ugyan a Belügyminisztériumra hivatkozva írja az egyik járási hivatal levele az önkormányzatoknak, hogy kéne közmunkásokat küldeni az önkéntes szemétszedési akcióra, a minisztérium állítja: ők senkit semmire nem utasítottak, nem is tehetnék.

Lelkesen szemetet szedő állami vezetőkkel vette kezdetét hétfőn a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” kampány, melynek keretén belül egy hétig előre megbeszélt időpontokban és helyszíneken lehet országszerte közösen szemetet szedni. Szemeteszacskót ragadtak Palkovics László innovációs- és Nagy István agrárminiszterek, illetve Kontrát Károly belügyi államtitkár is, hogy kedvet csináljon a program résztvevőinek.

 

Ám a közös önkéntes szemétszedési akció úgy tűnik, mégsem mindenkinek teljesen önkéntes, ugyanis több önkormányzatot arra kértek, az akció sikere érdekében küldjenek közmunkásokat a szemétszedésre

 

– derül ki az Azonnali birtokába jutott levélből, amit az egyik Pest megyei járási hivatal küldött ki a hozzá tartozó önkormányzatoknak.

 

A levél így kezdődik:

 

„A Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióval kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adja. A Belügyminisztérium támogatja a mozgalom célját, így amennyiben közfoglalkoztatási programjukban értelmezhető a szemétgyűjtési tevékenység, úgy az adott napokon (március 18-án, 19-én, 20-án, 21-én, 22-én, 23-án) a saját településüket érintően vegyenek részt a szemétgyűjtésben, ezzel is segítve az akció sikerességét.”

 

A kérés már csak azért is különös, mert március 23-a szombatra esik, ami nem munkanap, vagyis ilyenkor feltehetően a közmunkások is inkább pihennének, minthogy szemetet szedjenek.

 

NÉMETH SZILÁRD SEM VOLT REST SZEMETESZSÁKOT ÉS GUMIKESZTYŰT RAGADNI

 

Az Azonnali kereste a belügyi tárcát az ügyben, nem tartják-e aggályosnak önkéntes programra küldetni a közmunkásokat az önkormányzatokkal. A minisztérium válaszában viszont arról írt:

 

a Belügyminisztérium nem utasíthatja az önkormányzatokat, ebből következően nem is utasított semmire egyetlen önkormányzatot sem.

 

„Az önkormányzatok irányába a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága sem rendelhet el semmit, nem is tette. Minden ezzel ellenkező állítás valótlan” – állt a tárca Azonnalinak küldött válaszában.

 

A belügyet ezt követően arról kérdeztük, „tájékoztató” levelet se juttattak-e el az önkormányzatokhoz a kormányhivatalokon keresztül, amit azok félreérthettek volna. Erre az alábbi rendhagyó választ kaptuk a tárcától:

 

„Megkeresésének szóhasználata alapján Ön birtokában van a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága tájékoztatás tárgyú levelének. Amennyiben a levél mégsem lenne a birtokában, tájékoztatjuk, hogy a küldemény címzettjei a kormányhivatalok vezetői,

 

a levélben az »önkormányzat« szó vagy annak bármely ragozott alakja nem szerepel.

 

A levél a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció elérhetőségi linkjét tartalmazza.”

 

Leszögezték: a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkársága tájékoztatás tárgymegjelölésű félreérthetetlen levelének célja a tájékoztatás volt.

 

FOTÓ: Máthé Zoltán / MTI

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az ötvenet se éri el azok száma, akik éltek a január 1-je óta nyitva álló lehetőséggel.

Mutatjuk 2019 Budapestjének valószínűleg legígéretesebb gyakornokságát: a miénket.

Nem küldtek el időben egy beszámolót, így ezért Hódmezővásárhely később kapja meg az állami támogatását, de pénzt nem fognak veszíteni, állítja Márki-Zay Péter.

Az Európai Bizottság elnöki székére pályázó Weber szerint az EU érdekeivel ellentétes a már jórészt elkészült orosz-német gázvezeték.

Hiába vétózta meg a szenátus, a cseh képviselők ismét megszavazták az egyházi kárpótlási pénzek megadóztatását, amit a kommunisták javasoltak.

A hét kérdése

A Notre-Dame hétfői katasztrófája egész Európát megmozgatta. De vajon mi tudná összehozni a magyarokat?

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali összeültet vitázni pár ifjú politikust április 25-én az Aurórában. Regisztráljatok!

Bringázz április 28-án a Margitsziget és a Városliget között több száz másik emberrel!

Április 25–28. között a Millenáris Parkba ismét kivonulnak a kiadók, és sok szerző is ott lesz.

Hogyan teljesített az Európai Bizottság a luxemburgi Jean-Claude Juncker vezetése alatt? Április 29-én a Corvinus Egyetemen megtudhatod.

Idén 100 éves a Bauhaus. Május 4-én és 5-én megünnepelheted.

Ezt is szerettétek

György Péter a Notre-Dame-on kívül a legújabb trianoni emlékmű terveiről is beszélt az Azonnalinak. Interjú!

Mi történt a dél-balkáni országgal és a Magyarországon menedékjogban részesített Nikola Gruevszki pártjával?

Révész Máriusz kormánybiztos Azonnalinak tett ígérete szerint kátyúzni is fognak a pénzből!

Elmentünk egy kampányfórumra Újvidéken, mert most először szavazhatnak az EP-választáson a vajdasági magyarok. Riport!

Twitter megosztás Google+ megosztás