Nem igaz, hogy az RMDSZ és az MKP is bejelentette: megy a Néppártból, ha a Fidesz is

2019.03.20. 18:15

Terjed a hír, de nem igaz: mind az MKP, mind az RMDSZ cáfolta az Azonnalinak az Euronews állítását.

Nem igaz, hogy az RMDSZ és az MKP is bejelentette: megy a Néppártból, ha a Fidesz is

Nem igaz, hogy az RMDSZ bejelentette, hogy kilépne, ha a a Fideszt kizárnák az Európai Néppártból – kommentálták az Azonnalinak RMDSZ-esek az Euronews-on megjelent információt. Az Euronews (és a hírt ellenőrzés nélkül átvevő Mérce) azt írta, hogy a szlovén SDS mellett a szlovákiai Magyar Közösség Pártja és az RMDSZ is bejelentette, hogy elhagyják a pártot, amennyiben a Fideszt kizárják.

Az igazság az, hogy ilyet nem jelentett be egyik határon túli magyar párt sem. Hülyén is nézett volna ki, mivel nekünk néhány hete az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor Kolozsváron azt mondta

„Olyan rég a Néppártban vagyunk, hogy igazából más alternatívánk nincs, és nem is keresünk.”

Azt azonban tudni lehet, hogy a két határon túli magyar párt egyértelműen kiállt a Fidesz mellett – ez viszont egy olyan dolog, amit mindkét párt bejelentett. Az RMDSZ-elnök a Néppárt csütörtöki találkozóján arról beszélt: „Szükség van egy elvi vitára, ezt a vitát le kell folytatnunk. De nem akkor, amikor választási csatában vagyunk.”

„Nem támogatom a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, mert egy ilyen lépéssel a Néppárt elveszteni befolyását a Fidesz politikájára. Most mégis van egy dialógus, s a Fideszben is tudják, hogy ez politikai tényező.  Komoly választás előtt egyetlen politikai párt sem gerjeszt problémát kizárással, ill. az arról való döntéssel. Biztos vagyok azonban abban, hogy a téma júniusban újra napirendre kerül, s akkor a CDU álláspontja lesz a mérvadó” – mondta el Csáky Pál, az MKP EP-listavezetője és jelenlegi EP-képviselője néhány hete megkeresésünkre.

A párt elnökét, Menyhárt Józsefet az Azonnali nem érte el. Kocur László, az MKP pártigazgatója az Azonnalinak csütörtök este szintén cáfolta, hogy pártja távozni szándékozik az EPP-ből. A tagságra láthatóan kifejezetten büszke is a párt, most fut is egy óriásplakátjuk, amelyen a Néppárt logója is a sarokban díszeleg.

AZ MKP NÉPPÁRTI LOGÓVAL PLAKÁTOL AZ EP-VÁLASZTÁSRA.

A szlovén SDS viszont valóban bejelentette már előzőleg, hogy ha a Fidesz megy, akkor ők is. 

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek