A fiatalok között legalább olyan jót fut a hajrá, Orbán, mint az O1G

Fazekas Adrián

Szerző:
Fazekas Adrián

2019.03.20. 08:01

És ami a legszomorúbb, hogy ezen kezdeteleges politikai kinyilatkoztatások is a divat hatására születnek meg. Pedig politizálni amúgy nem divat: az influenszerek se csinálják, egy cég se fizet érte.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Harminc évnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta, hogy a közvélemény végérvényesen a vasárnapi ebéd vagy a békés karácsonyi ajándékbontás megrontójaként aposztrofálja a politikát és önmagában a politizálást. Mindezt tetézi, hogy a kormánypártnak elég a saját szavazótáborával foglalkozni,

a fiatalok rég kiszálltak a közügyekből. Jó lenne megmutatni nekik, hogy az irány visszafordítható.

Ebben az országban aligha tapasztalhatta meg bárki is egy rezsim olyan megbuktatását, amelyben nem a kávéscsészék és kiszáradt pogácsák melletti tárgyalás, a háttéralkuk vagy a külső segítség lett volna a döntő faktor. Magyarország a XX. században talán egyetlen alkalommal sem érezte át igazán, milyen az, amikor egy ország, egy társadalom széleskörűen összefog és egy emberként cselekszik annak érdekében, hogy sorsuk és életük jobbra forduljon anélkül, hogy különböző tényezők ne rángatnák őket marionettbábuként.


A Tanácsköztársaság diktatúrája alól felszabadítást ad a „dicső Horthy”, ’44 márciusában a náci Németország megszállja Magyarországot a Kállay-kormány hintapolitikájának következtében, aztán jön a szintén felszabadításként emlegetett szovjet megszállás egészen 1989-ig, végül pedig az államszocializmus rendszerváltásnak hívott bukása, az időszak, amikor a szoci nómenklatúrához tartozó elit tagjai hirtelenjében burzsujok, vadkapitalisták lesznek.

Ha egy ország annyiszor fordul meg a tengelye körül, mint ahogy azt tette Magyarország a XX. században, nem csoda, hogy ezek az ingerek nem múlnak el sem egy, sem kettő évtized múlva, mi több, mélyen beivódnak a magyarság néplelkébe. Ebből pedig óhatatlanul következik, hogy mindez a fiatalságra is hatással van.

Az sem meglepő tehát, hogy generációm képtelen választ és megoldást adni az Orbán Viktor és pártja által meghekkelt demokráciára.

Addig hagytuk elszabadult hajóágyúként működtetni ezt a birodalmat, amíg minden erőt és forrást saját magukhoz csoportosítottak a médiától a kultúráig, ennek hatása a fiatal generáció körében viszont alig ért tovább egy szűk, értelmiségi rétegnél.

Legyen újra beszédtéma a politika!

Világos, hogy megfogalmazni a problémát jóval könnyebb, mint kezelni. Az érdemi cselekvés nulladik pontja véleményem szerint egy széles konszenzus megteremtése a fiatalság körében azügyben, hogy újra beszédtéma legyen a politika és a közügyek úgy, hogy az ne őseink buta ideáljaiból táplálkozzon, miszerint a politizálás szükségszerűen káros, és a társadalmunk életébe való aktív beleszólás nem több egyszerű időpocsékolásnál, mondván: a „nagy dolgok úgyis fent dőlnek el”.

Ez mindennek az alapja. Úgy kell leszámolni ezekkel az alapvetően igaz, de egyáltalán nem determinált állapotokkal, mint ahogy azt a rendszerváltó értelmiség és fiatalság tette ’89-ben a pártállami rendszerrel. Márpedig egyre inkább mutatkozó tendencia, hogy

a világból vajmi keveset értő generáció sokkal inkább bújik az influenszerek védelmező karjaiba, minthogy valódi erőfeszítéseket tegyen a tisztánlátás érdekében.

A neoliberális világtrendbe tökéletesen illeszkedő influenszerek azok, akik megmondják, milyen pólót vegyél fel és hol vedd meg azt, milyen zenét hallgass, milyen filmet nézz, milyen üdítőt igyál, milyen játékkal játssz, az individuális döntés teljes feladása pedig egyrészről engedelmeskedő, kizsákmányolható robotokká teszi az embert, másrészről nagy segítséget nyújt az autoriter, paternalista rezsimek kialakításában.

Nem meglepő, hogy egyetlen influenszer sem foglalkozik mélyebben olyan megosztó témákkal, mint a politika,

vagy nem próbálja meg edukálni a többségében gimnazista korú, rá istenként tekintő fiatalságot, hiszen az nehéz, fáradságos, talán meg sem éri, és persze egyetlen nagyvállalat sem szponzorál ilyeneket.

Bár az alapvető közfelfogás az, hogy a fiatalság a lázadás szimbóluma és a rendszerrel szembeni mozgalmak kimaradhatatlan eleme, ami igaz is, a jelenlegi helyzet azonban mégis komoly kérdéseket vet fel. A Medián tavaly decemberi, 18-25 évesek között végzett 2400 fős közvélemény-kutatása alaposan rácáfolt arra a tévhitre, hogy a kormánypárt népszerűtlen lenne a fiatal felnőttek körében, 36 százalék szavazna a Fideszre, 11 százalék a Jobbikra és 10 százalék a Momentumra. A bizonytalanok aránya 33 százalék.

A 16 éves fejemben ezen felmérés olvasásakor felmerül a kérdés:

vajon mi az a tényező, az a húzóerő, aminek hatására egy fiatal nem disznótorszagú, a szilvapálinkától már reggel hatkor pirospozsgás arcú TSZ-elnökökre asszociál a Fidesz szó hallatán, hanem a jövő lehetőségére?

És nagyon szívesen mondanám azt, hogy a közvetlen kortársaim, a 18 év alattiak tekintetében más a helyzet, de az igazság az, hogy legalább annyiszor hallom az „O1G”-t, mint a „Hajrá Orbán!”-t, és ami a legszomorúbb, hogy ezen kezdeteleges politikai kinyilatkoztatások többsége is a divat hatására születik meg: indoklás és bővebb kifejtés nélkül csak úgy lógnak a levegőben.

A fiatalság egyedül nem fog tudni változtatni

Ahogy fogalmaztam, a megoldás megtalálása nagyon nehéz feladat. Egy olyan irányítás alatt működő országban, amely folyamatosan a „homo kadaricus” visszatérését sulykolja a társadalomba, amely nyílt támadásnak vesz minden, vele ellentétes véleményt és amely annak a csekély nagyságú cselekvőképes fiatalságnak is úton-útfélen keresztbe tesz, nem hónapok kérdése a gondolkodásmódbeli változás.

Merthogy elsősorban ismertetni kellene a fiataloktól kezdve a középkorúakon át egészen az idősekig, hogy pontosan Orbán Viktor az, aki a „merjünk kicsik lenni”-elvét követi, ezáltal a magyar társadalom egy jelentős része a lehető legrosszabbhoz hasonlítja a jelenlegi állapotokat, így pedig az sem meglepő, hogy a képlet a végén pozitív lesz.

A tíz kiló krumpli több, mint a kilenc, Orbán jobb, mint Gyurcsány, az 1500 forintos lángos március 15-én jobb, mint a szemkilövetés…

Az összellenzék március 15-én megtartott tüntetésén felszólalt Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője, valamint – talán a progresszió jegyében – az MSZP EP-listájának ötödik helyezettje, tehát EP-képviselőjelöltje. Szerinte „nem a politikából ábrándultunk ki, hanem abból, ami politika néven folyik ebben az országban”. Nos, a probléma éppen az, hogy ami politika néven folyik, az a jelenlegi magyar politizálás maga.

Érdektelen látszatdemokrácia gombnyomkodó képviselőkkel, ideológiák és világnézetek nélküli pártokkal és politikusokkal, messiást váró, a világot feketén-fehéren látó szekértáborokkal. A szomorú tanulság az, hogy a mai fiatalság korántsem áll készen ahhoz, hogy egyedüliként megváltoztassa ezt a helyzetet, sőt, pont, hogy számukra is segítség kell, ez pedig azt jelenti, hogy

társadalmi helyzettől és csoporttól függetlenül mindenkinek, aki változást akar ebben az országban, egységesen kell fellépnie.

Végre először.

Vitatkoznál? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek