+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakodi Péter
2019. március 18. hétfő, 17:06
A török elnök „a Nyugat iszlamofóbiájával” igyekszik mobilizálni támogatóit a két hét múlva esedékes helyhatósági választások előtt.

Kivetítőkön játszottak le részleteket az 50 halálos áldozatot követelő christchurchi terrortámadásról készült videóból, egy, a török államfő, Recep Tayyip Erdoğan részvételével tartott kampányrendezvényen a hétvégén Törökországban. Sajtóbeszámolók szerint

 

bár a felkavaró részeket kikockázták, de ugyanarról a felvételről van szó, amelyet a merénylő a testére szerelt kamerával online közvetített.

 

A véres jeleneteket tartalmazó videót az elmúlt napokban másfélmillió alkalommal kellett törölni a különböző közösségimédia-felületekről.

 

A videó bemutatása mellett beszédében is kitért az új-zélandi terrortámadásra a közelgő önkormányzati választások előtt saját pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjei mellett korteskedő török elnök. Hangsúlyozta: a szélsőjobboldali merénylő korábban két alkalommal is járt Törökországban, és a támadás előtt nyilvánosságra hozott hitvallásában a török embereket is megfenyegette.

 

Elemzők szerint

 

Erdoğan a nyugati iszlamofóbia elleni kemény fellépésével próbálja feltornázni az AKP támogatottságát, és gyengének beállítani politikai ellenfeleit a március 31-én esedékes voksolás előtt.

 

A török önkormányzati választásokat megelőző kampány korábban is tartogatott már érdekes fordulatokat. Mint ahogy arról az Azonnali is beszámolt, Erdoğan elnök februárban a „kajaterrorizmus”, azaz az elszabaduló élelmiszerárak ellen hirdetett háborút. Az államfő harcias kijelentései miatt egyes török szupermarketláncok inkább leszedték a polcaikról a gyors ütemben dráguló zöldségfajtákat, csak hogy ne haragítsák magukra a török vezetést.

 

FOTÓ: Instagram / Recep Tayyip Erdoğan

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Három halottja van a koronavírusnak szombat reggelre, ráadásul már 2279 gyógyultat is fel tudunk mutatni.

A héten lezajlott szerb kupában az még összejött, hogy maximum ezer ember menjen ki a meccsre, de semmi másról nem gondoskodtak különösebben a szervezők.

Sokan mondjuk nem voltak, de legalább csináltattak maguknak Trianont éltető pólókat. Volt trianonozás, román himnusz és kulturális műsor is. Videóriport!

A brit titkosszolgálatok már régóta a kínai kapcsolatok újraértékelését szorgalmazzák, de Nagy-Britannia sok szempontból együttműködik az országgal, így kényes a helyzet.

Nem ez az első eset, hogy rátámadtak az iszlám vallást betiltani akaró Stram Kurs vezetőjére, Rasmus Paludanra.

Eddig mi kérdeztünk, most viszont a ti koronavírus-járvánnyal kapcsolatos instagramos kérdéseitekre válaszolnak a politikusok.

Karácsonyék szerint rengeteg pénzt vonnak el jövőre a fővárostól, ezért mielőtt leül a kormánnyal, meg akarja várni a június 10-re esedékes belügyminiszteri egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Mi fog történni az albérletpiaccal a koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hatására? Június 9.

Ipari stílusű bútorok, munkavédelmi plakátok és sok más június 13-án.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás