A MAZSIHISZ szerint elég lenne évente egy antiszemita írónak állami díjat adni

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.03.14. 20:48

Ironikus közleményben kérték meg a kormányt, hogy osszák be a rasszistáknak szánt díjat, vagy esetleg adjanak olyanoknak, akik nem azok.

A MAZSIHISZ szerint elég lenne évente egy antiszemita írónak állami díjat adni

Az év eddigi legelegánsabb közleményét adta ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) csütörtökön, miután a sajtóban elterjedt a hír, hogy a magyar irodalom két vitatott figurája, Döbrentei Kornél és Takaró Mihály állami kitüntetésben részesült, előbb a Magyarország Babérkoszorúja-, utóbbi a József Attila-díjat kapta meg.

Ezzel csak az a gond, hogy a vitatottságuk nem enyhe mértékű. Döbrentei 2004-ben, a Tilos Rádió ellen szervezett tüntetésen és előtte olyanokat mondott, hogy „a zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében, mintegy összekacsintva a zsidóság akkori vezetőivel hozták meg”, vagy hogy „a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború folyik”.

Beszédeinek egy erős hatása lett, mégpedig, hogy miután a Magyar Írószövetség nem határolódott el tőle, 160 író lépett ki a szervezetből, olyanok, mint Nádas Péter, Esterházy Péter, Szabó Magda vagy Konrád György.

Takaró évekig a Jobbik holdudvarában teoretizált, de mióta a párt néppártosodik, ő maga a NER-hez közeledett, olyannyira, hogy egyes hírek szerint komoly várományos volt Pröhle Gergely helyére, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Ő nagyon nagyra tartja Wass Albertet, Nyírő Józsefet vagy éppen Tormay Cecile-t, de szerinte Petri György a pokolban van, Spiró Györgyöt kegyesen nevezte már embernek, és Kertész Imre ellen is csúnyán kikelt már nemegyszer.

A Mazsihisz mindehhez ennyit kívánt hozzáfűzni:

„A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani.

Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli”.

A közlemény végén még felhívták a figyelmet arra, hogy azért szép számban akadnak kiváló irodalmárok, akik nem rasszisták, azok közül is lehetne válogatni.  

Döbrentei kitüntetése a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungnál is kiverte a biztosítékot. A lap felteszi a kérdést, hogy vajon miért épp akkor kell kitüntetnie a budapesti kormánynak a több antiszemita megjegyzést is tevő írót, miközben Orbán Viktor épp a nyugati sajtóban antiszemitának nevezett Soros-plakátok miatt magyarázkodik a keddi pesti útján a Mazsihiszt is meglátogató, magát fotóztatni csak a zsinagóga előtt engedő Manfred Webernek?

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek