+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakodi Péter
2019. március 10. vasárnap, 09:31
A törökök búcsút mondhatnak annak, hogy valaha is megkapják a korábban megrendelt F-35 vadászgépeket.
Súlyos következményei lesznek, ha Törökország továbbra sem tesz le azon szándékáról, hogy orosz gyártmányú Sz-400 légvédelmi rakétarendszerrel szerelje fel a hadseregét

 

figyelmeztetett nemrég az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője. Charles Summers kijelentette, hogy amennyiben ténylegesen megvalósul az üzlet, akkor a törököknek a jövőben nem lesz lehetőségük beszerezni az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszert, és a világ jelenleg legmodernebb vadászgépének számító F-35 harci repülőt.

 

Utóbbi kifejlesztésében egyébként Törökország is részt vett, tíz másik állammal együtt. A nemzetközi projektbe 120 millió dollárral (33 milliárd forint) beszálló Törökország, a hadiipari vállalatain keresztül ugyan rendesen kaszált az üzleten, de a technológiát a mai napig nem tudta hadrendbe állítani, mivel az amerikai törvényhozás blokkolja a vadászgépek leszállítását.

 

Az amerikai félelmek szerint komoly biztonsági kihívást jelentene, ha a törökök egyszerre rendelkeznének az F-35-tel és a Recep Tayyip Erdoğan török elnök által beszerezni kívánt orosz Sz-400 légvédelmi rakétarendszerrel, mivel

 

a két fegyverrendszer párhuzamos használatával olyan érzékeny információkra tehetnének szert (pl. a fejlett lopakodó technológiával rendelkező vadászgépek észlelésével kapcsolatban), amelyek súlyos veszélybe sodorhatnák a harci repülő kifejlesztésében résztvevő többi állam – így számos NATO-szövetséges – alapvető katonai érdekeit.

 

Az elmúlt napokban beindult az üzengetés az ügyben a két fél között. A NATO legmagasabb rangú amerikai parancsnoka, Curtis Scaparrotti tábornok egy szenátusi meghallgatáson reményét fejezte ki, hogy Törökország megfontolja a döntését az orosz fegyverrendszer beszerzésével kapcsolatban, mely veszélyt jelenthet az észak-atlanti szövetségre.

 

A felvetésre határozottan reagált a török elnök, leszögezve, hogy az oroszokkal kötött megállapodást nem lehet visszacsinálni.

 

Kérdéses, hogy Erdoğan csak a közelgő önkormányzati választások előtt próbál erőskezűnek mutatkozni az ügyben, vagy a március 31-i voksolás után hajlandó valamelyest finomítani az álláspontján.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szombaton egy második brexitnépszavazás megtartásáról szavazhatnak, pedig közben a miniszterelnök már megállapodott az Európai Bizottsággal.

Jean-Claude Juncker jelentette ezt be a Twitteren. Az ír határ kapcsán sikerült dűlőre jutni, de még az Európai Tanácsnak is jóvá kell az egészet hagynia.

Rossz és jó döntéseket is hoztak, de szerették Budapestet, ezért megérdemli a két volt főpolgármester a díszpolgári címet Karácsony szerint.

A most először közszemlére tett élőlény olyan, mint egy gomba, de úgy viselkedik, mint egy értelmes állat, miközben majdnem 720 neme van.

Örül a „Karácsonyfigyelőnek”, de türelmet kér, viszont már az első napján kihirdeti a klímavészhelyzetet.

A friss Nobel-díjas író karintiai szülőfalujában támadt rá az újságírókra, mert azok Milošević melletti kiállásáról kérdezték.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás