Néppárt vs. Fidesz: nem az elvekről szól ez, hanem az elvtársakról

Az, hogy a Néppárt a sorosos-junckeres plakátok miatt akad ki Orbánra, nem pedig a lopáson és a többi rendszerszintű probléma miatt, az az a tempó, amiről azt hittem, hogy már csak nálunk, posztkommunista országokban létezik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Fidesz és az Európai Néppárt szappanoperája jelenleg ott tart, hogy elég tagpárt kérte a kormánypárt kizárását, ahhoz, hogy tárgyalni kelljen erről a pártcsaládban. Szűnni nem akarnak azóta a találgatások, hogy vajon mi lesz, és ez kinek lesz jó. Ahogy már Pintér Bence kollégám is pedzegette a hétfői hírlevelében; jól jöhet-e ki a Fidesz az egészből azzal, hogy áldozati bárányt csinál magából, és mi a fontosabb a Néppártnak: a cirka tizenhárom mandátum, amit a Fidesz szállít neki, vagy az elvek?

Csakhogy az egész történet pont azt mutatja meg, hogy

Ha arról szólt volna, akkor kipenderítették volna a Fideszt a pártcsaládból már szeptemberben, amikor – a néppárti frakció jelentős részének szavazataival – elfogadták az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentést, és ezzel elindították Magyarországgal szemben a 7-es cikkes eljárást a jogállamiság lebontása miatt.

Elvi és taktikai alapon is ideális időpont lett volna ez megválni egy olyan párttól, amelyik a saját pártcsaládja képviselőinek jó része szerint is ellopja az uniós pénzeket, kinyírja az alkotmánybíráskodást, elüldöz egy egyetemet és így tovább. A Sargentini-jelentés minden hibája ellenére is bőven elegendő ok lett volna mindez.

De nem, érdekes módon, a szavazás után a néppártiak azzal jöttek az Azonnali kamerájának az Európai Parlamentben, hogy ez nem elítélés, még csak most kezdődik a vizsgálat, és kivárják, mi lesz a vége, nem akarnak senkit elhamarkodottan megbüntetni.

Az, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Soros György mellett díszeleg néhány nyilvánvaló hazugság kíséretében (ami egyébként csak a szokásos, business as usual a kormány eddigi plakátjaihoz képest). Ez az, ami annyira fáj most a többi néppárti tagpártnak.

Nem az elvekről szól ez, hanem az elvtársakról.

Ez olyan, mintha nem azért rúgnának ki valakit mondjuk egy állami cégtől, mert évek óta trehányul dolgozik, hanem azért, mert egyszer rosszat mondott a főnökre.

Ha tényleg a Juncker-plakát lesz a végső ok a Fidesz kirúgására a Néppártból, akkor ennek a bandának ezek után semmi alapja nem lesz arra, hogy bárkit is kioktasson elvekből és nyugatos európaiságból.

(Ahol meg az elvek véget érnek, ott kezdődik a matek. Manfred Weber néppárti csúcsjelölt Spiegel-interjújából úgy tűnik, hogy a Néppárt spindoktorai osztottak, szoroztak, és arra jutottak, hogy máris nem akkora érvágás az a tizenhárom fideszes EP-mandátum, ha sikerül beindítani egy elhatárolódási spirált, és rákényszeríteni az S&D-t, hogy ugyanígy váljon meg a számukra hasonlóan kínos, jelenleg tíz mandátummal bíró román PSD-től; a liberális ALDE-t meg arra, hogy rakja ki a még a pártcsalád nevét is bitorló [nem vicc] román ALDE-t és a cseh miniszterelnök Andrej Babiš pártját, az ANO-t, bár ez a két párt összesen csak négy mandátumot jelent a liberális EP-frakciónak.)

Hogy mi, te csak most találkozol ezzel a szöveggel? Ez azért van, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hetente háromszor érkező hírlevele! Kattints ide, és járni fog!