+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Fekő Ádám
2019. március 2. szombat, 14:26
A Budapesten is forgatott Lords of Chaost hosszú hánykolódás után mutatták be. A metálzene legbrutálisabb időszakáról szóló mozifilm önálló filmként megállja a helyét, de sokkal keményebb is lehetett volna, ha törődnek a valósággal.

Bár a 2010-es évek egyértelműen az életrajzi vagy legalábbis igaz történet alapján készülő filmekről szóltak a képregényfilmek mellett, elég vékony jég belevágni ilyenbe. A valóság ugyanis még a legizgalmasabb esetekben sem annyira mozis, hogy felvegye a versenyt mondjuk Forrest Gump életével, viszont

 

a dramatizálásnál vigyázni kell arra is, hogy ne térjen el felháborítóan az eredeti történettől, hiszen annak is utána tud nézni bárki percek alatt.

 

Tovább rontja a lehetőségeket, ha a mozira vitt szereplők még mindig élnek, és valamilyen módon helyre akarják tenni a történetet a maguk részéről. Ha semmi nem stimmel, akkor olyan tragédiák születnek, mint a Bohém rapszódia, ami elvileg Freddie Mercury életéről szólt, gyakorlatilag egy Queen PR-film lett. De jó ellenpéldája a Johnny Cash életéről szóló A nyughatatlan, ahol sikerült minden igényt kielégítően filmre vinni egy legendás történetet a popzene aranykorából. 

 

Templomgyújtogatás, gyilkosság

 

Az internet csodájának köszönhetően már Magyarországon is elérhető a Lords of Chaos, ami a popzene történetének talán legvéresebb részét meséli el: akit hosszabban érdekel a templomgyújtogatással, öngyilkossággal és gyilkossággal tarkított norvég sztori, az ide kattintva elolvashatja az Azonnalin is. 

 

Röviden összefoglalva az 1980-as évek végén és 1990-es évek elején megjelent norvég black metál színtérről van szó, konkrétan a négy legsúlyosabb esetre kihegyezve: Per „Dead” Ohlin énekes öngyilkosságára; több norvég templom felgyújtására; Bård Guldvik „Faust” brutális gyilkosságára; illetve Varg Vikernes és Øystein „Euronymus” Aarseth gyilkossággal végződő barátságára. A négy történetet az köti össze, hogy mindannyian az akkor még szinte teljesen ismeretlen norvég black metál mozgalom fontos alakjai voltak, akik tetteikkel nem csak magukat, de a műfajt is világhírűvé tették. 

 

JACK KILMER DEAD SZEREPÉBEN

 

A történet minden egyes eleme mozifilmért kiált: vannak benne a húszas évek elején járó unatkozó fiatalok, több sorfordító pillanat, a misztikus és állandóan sötét Norvégia, és persze a tudat, hogy ezek a világtól elrugaszkodott őrültségek tényleg megtörténtek. Még az is jó előjel lehet, hogy az eddig főleg klipekben utazó Jonas Åkerlund rendezte a filmet, hiszen mégis csak ő stílus egyik legkorábbi legendájának számító Bathory zenekar alapítótagja. Ezen túl viszont minden előjel rossz volt: a Lords of Chaos alapját ugyanis nem az érintettek elmondása képezte, hanem az ugyanilyen című könyv Michael Moynihantól és Didrik Søderlindtől.

 

Az 1998-ban megjelent történettől azóta sem győz elhatárolódni minden érintett, szerintük egyszerűen hazugságokkal tömik az emberek fejét még akkor is, ha bevallottan vannak a regénynek fikciós részei.

 

Szóval ebből a körülbalhézott könyvből készült film úgy, hogy eredetileg egyetlen szereplő zenekar sem adta hozzá a zenéjét sem (végül a legfontosabbnak mondható Mayhemet meggyőzték valahogy), ráadásul az első bemutató után egy éven keresztül hánykolódott kiadásra várva, és most is csak a streamingszolgáltatóknak köszönhetően nézhető meg február óta. 

 

Ilyen, ha valaki homlokon lövi magát shotgunnal

 

A hosszúra nyúlt felvezetés igazából nem az én szófosásom hibája, hanem a Lords of Chaosé is: egyszerűen nem lehet róla magyarázkodás nélkül beszélni, és ebben rettentően hasonlít a Bohém rapszódiához (még az ismertség is stimmel, hiszen a Mayhem és társai pont annyival érdekeltek kevesebb embert, mint a Queen, mint amennyivel a róluk szóló film is kevesebb embert érdekel).

 

Itt is az van, hogy a nézőt lenyűgözhetik bizonyos részek, és önálló filmként nézve tök oké a dolog: szépek a képek, Rory Culkin (igen, Reszkessetekbetörők Kevin öccse) tökéletes párástekintetű manipulátor lett, Jack Kilmer (igen, Val Kilmer fia) még nála is jobb szuicid énekes, de még Emory Cohen is kellemesen hozza a saját hülyeségeibe egyre jobban beleőrülő frusztrált nácit, szóval Skye Ferreira a történet szempontjából teljesen felesleges nőalakján kívül végülis minden a helyén van. 

 

RORY CULKIN EURONYMUSKÉNT

 

A már címében is kiemelve „igazságon és hazugságon alapuló” Lords of Chaos teljesen rendben van akkor is, ha a „dolgok eldurvulásának” megörökítéseként tekintünk rá, hiszen nagyon hatásosan mutatja be, ahogy az elején egyszerű lázadozó metálosnak tűnő fiatalok egyszer csak rendőrségi ügyek közepén találják magukat, miközben olyan dolgokért járnak egymás között tiszteletpontok, mint egy meleg férfi meggyilkolása.

 

Åkerlund ráadásul a vérrel sem spórolt, és amikor kellett, akkor ijesztően pontosan mutatta be, hogy néz ki az, ha valaki homlokon lövi magát egy shotgunnal.

 

Ezzel nem is lenne baj, ha nem lennének ismertek az eredeti történések is, amik viszont zavaróan sekélyessé teszik a filmet, és nem csak azért, mert gyorsan kiderül, hogy Skye Ferreira Ann-Marit nevű karaktere nem létezett a valóságban. Vikernes szerint egyikünkek sem volt nője, de a másik beszámolók szerint egy Ilsa nevű nőről mintázták, akiről viszont nem nagyon tudni semmit, mint ahogy arra a találgatásra sem fog már soha fény derülni, hogy Aarseth meleg volt-e.

 

 

Főleg az zavaró, hogy ha kicsit is próbálnak a valósághoz közelíteni, sokkal jobb lett volna a végeredmény. Nem is a történeti hűséget hiányolom, azt ugyanis nehéz is lenne kikockázni úgy, hogy az azt ismerők nagyrésze gyaníthatóan össze-vissza hazudik róla, a karakterek viszont félrementek: azt még úgy-ahogy sikerül érzékeltetni, hogy Øystein Aarseth igazából úgy akart egy mozgalom vezére lenni, hogy rátelepedett mások ötleteire, eladva azokat a saját útmutatásainak, és az imidzsépítési mániája is kellő figyelmet kap, de a másik főszereplő, Varg Vikernes figuráját sikerült tökéletesen félreérteni.

 

Persze úgy sem rossz a történet, hogy Vikernes egy frusztrált kövér náci volt, de az eredeti figura egyszerűen jobb és érdekesebb.

 

Vikernes ugyanis nem véletlenül lett Norvégiában a Nagybetűs Gonosz, akikkel gyerekeket lehet ijesztgetni. Egy csillogó tekintetű, néha kifejezetten sármos figuráról van szó, akinek megvan az a Hannibal Lecter-i bája is, hogy bár egy elmebeteg, mostanra pedig már magának is ellent szokott mondani, zavaróan intelligensnek tűnik elsőre. Elég csak megnézni pár vele készült interjút, vagy akár elszórakozni a vlogján ennek megértéséhez: simán képes a legbicskanyitogatóbb faszságokat is olyan kellemes stílusban tálalni, hogy az embernek sokszor vigyáznia kell rá, nehogy elkezdjen vele szimpatizálni.

 

Mert azt ugyebár nem szabad, hiszen egy magát skandináv ősi katyvasszal leöntött náciról van szó, a szó legnácibb értelmében, aki számára bevallottan a legsúlyosabb sértés volt, hogy egy kövér zsidó alakítja őt a Lords of Chaosban.

 

EMORY COHEN VARG VIKERNESKÉNT

 

Miközben viszont gyűlöljük, kicsit azért menőnek is tartjuk, hogy még akkor is belemosolyog a kamerába a tárgyalóteremben ülve, amikor épp pár másodperce tudja meg, hogy huszonegy év börtönt kapott. Ebből a glamourból nem maradt meg semmi a filmben, márpedig pont ez a glamour teszi az egész black metál színteret olyan különlegessé, a zenei stílust pedig a gonoszság tökéletes hanggá alakításává.

 

Ehhez képest a Lords of Chaosban Vikernes attól lesz gonosz, hogy vegetariánus, mint Hitler, illetve Aarseth megölése közben készít magának egy pohár kakaót.

 

Ettől függetlenül érdemes megnézni (május 9-től a magyar mozikban is meg lehet) a Lords of Chaost, és nem csak azért, mert több jelenetben is felismerhető benne Budapest. Inkább azért, mert minimális ismeretet adhat a rockzene legszélsőségesebb formájáról, a témát ismerőknek pedig azért, hogy kicsit beszélgethessenek utána róla.

 

Ráadásul nagyon szépek a képek is, de azért aki tényleg bele akar mélyedni ebbe a történetbe, az inkább a letaglózóan zseniális 2008-as Until the Light Takes Us dokumentumfilmet nézze meg, abban tulajdonképpen minden fontosabb érintett megszólal, kicsit kontextusba helyezve Norvégia legfontosabb zenei örökségének kevésbé bulváros részeit is.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

2020-tól kezdve három éven át segítenék Marokkót, Etiópiát és Malit, hogy helyi fejlesztésekkel előzzék meg a migrációt.

Csomagolásmentes sarok, kevesebb műanyagszemét, több friss termék, szép célok, de vajon megvalósíthatóak?

Az FPÖ kutyás szelfik helyett Strache régi riválisáról szóló posztokkal árasztja el a bukott pártelnök rajongói oldalát.

A jövőben a felhasználók beállíthatják, hogy ha a weboldalakon böngésznek, az onnan származó adatokat ne lehessen összekötni a
Facebook-profiljukkal.

Depresszió, bipoláris zavar és skizoférnia: ezek a betegségek is gyakoribbak voltak ott, ahol rosszabb a levegő minősége – állítja egy új tanulmány.

A hét kérdése

Egy 34 millió forintos adakozás még bőven nem elég, de nekünk van pár ötletünk arra, hogy mivel lágyíthatná meg Tiborcz szeretett nemzetünk szívét!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás