+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. március 1. péntek, 17:52
Huszonhét éve e napon kiáltotta ki függetlenségét az a Bosznia-Hercegovina, amely a ma napig viaskodik a Habsburg- és jugoszláv múltból hozott nemzetiségi kérdésekkel. De születőben van az a közös identitás is, amelyben a sokszínűség nem veszélyként jelenik meg.

Ahogy gyakorlatilag az egykori Habsburg Monarchia romjain létrejött „nemzetállamok“ egyike se tudott (na jó, talán Csehszlovákia kivételével) nagyobb jólétet, biztonságot és (kisebbségi) jogokat adni a polgárainak, mint a „népek börtöneként“ gyalázott Habsburg Monarchia, úgy Jugoszlávia szétesése után is legfeljebb talán csak a szlovénok tudnak nagyobb jólétről beszámolni – minden más nép, ország csak vesztese lett annak az őrületnek, amely az etnikai homogenitásról szól.

 

Az etnikai homogenitás eleve értelmetlen és unalmas cél – elvégre miért baj, ha a sarki görög éttermet egy görög vezeti, vagy ha nem csak egy vallás ünnepekor öltözik díszbe egy város? De egy olyan régióban, mint a Balkán, ráadásul még teljességgel életveszélyes is egy homogenizáló vállalkozás.

 

A jugoszláv polgárháború legvéresebb frontja, a boszniai háború mutatta meg, hogy hova vezet, amikor politikusok a meglévő etnikai különbségeket nem összefogni, hanem kiélezni akarják.

 

Az etnikai, nyelvi, vallási különbségek nem akadályai annak, hogy közös társadalom, közös állam jöjjön létre. A probléma nem az etnikai heterogenitás megléte, hanem az etnikai homogenitás vágyálma.

 

Békés együttélés után jött a nacionalizmus

 

Boszniában és Hercegovinában évszázadokon át horvátok, szerbek, törökök, zsidók, muzulmánok, katolikusok, ortodoxok együtt tudtak élni.

 

Különösen az európai „zsidó-keresztény“ kultúrától az utóbbi pár évtizedben történelmietlen módon kitagadott muzulmán vallás volt a boszniai béke egyik záloga: az oszmán uralom egyrészről sokszor toleránsabb volt a más nyelvűekkel, más vallásúakkal szemben, mint a keresztény birodalmak; másrészről pedig a muzulmán lakosságtól (akiket ma bosnyáknak hívunk) teljességgel idegen volt a nacionalizmus: vallási alapú identitásúkat mind az oszmánok, mind a Habsburgok szupranacionális birodalmában jól meg tudták élni.

 

Kállay Béni (Benjamin Kallay), Bosznia korabeli kormányzója mindazonáltal nagyon segítette a bosnyák öntudat erősödését – ami amúgy arra is bizonyíték, mennyire eltérően kezelte az „őslakosságot“ az osztrák-magyar imperializmus, „kolonializmus“, mint az első világháborút megnyerő hatalmaké. De mind a királyi, mind a titói Jugoszláviában a muzulmánok hosszú ideig nem akarták magukat a vallási hovatartozásukon felül nemzetként megfogalmazni – erre csak a második jugoszláv szocialista alkotmányban került sor.

 

Bosznia és Hercegovina azonban éppen nem csak a bosnyákoké. A bosnyákok nem is tartottak igényt arra, mint az összes többi népe az egykori Jugoszláviának, hogy önálló országuk legyen a szétesés után.

 

A (visszamenőlegesen) 1992. március elsejével kikiáltott ország mindenkié akart lenni – még ha a függetlenségi népszavazáson, amelyen a lakosság több mint kilencvenkilenc százaléka igennel voksolt, a szerbek nagyrésze nem is vett részt.

 

Mindazonáltal nem igaz, hogy a boszniai szerbek és horvátok vagy a hercegovinai horvátok ne tudnák saját hazájuknak tekinteni Boszniát. A boszniai polgárháborúban, amelyben Franjo Tuđman és Slobodan Milošević szerette volna a nagyhorvát és nagyszerb vágyálmoknak megfelelően felosztani, megszerezni az ország egyes részeit, horvátok és szerbek is harcoltak a „bosnyák“ oldalon, azaz az Armija BiH-ben.

 

A mai Bosznia-Hercegovina őrzi leginkább a régi Habsburg- és jugoszláv szellemiséget, azaz az etnikai sokszínűséget.

 

Ez persze lehetőséget ad a helyi nacionalistáknak, hogy minden más téma helyett csak a nemzeti identitásról beszéljenek és seperjék be a „sajátjaik“ voksait. A nacionalista logika felfokozza az ellentéteket, miközben a mindennapi élet valódi problémáit elfedi a nacionalista szósszal.

 

Nem csak nacionalisták élnek Boszniában

 

Azonban nem csak nacionalisták élnek Boszniában és Hercegovinában – legalábbis nem csak horvát, szerb és bosnyák nacionalisták. Hanem olyanok is, akik a polgári nemzet gondolatában hisznek: egy olyan nemzetben, amely mindenkit átfog, aki boszniai és hercegovinai.

 

A tavaly októberi választásokon elsősorban a liberális Naša Stranka (Mi Pártunk) képviselte ezt a nézetet: a párt videójában szerbek, horvátok, bosnyákok mutatták meg, hogy bár etnikailag elkülöníthetőek, ha az egyik vagy a másik sarokba kell állni csupán az etnikai hovatartozás miatt. De minden más kérdésben – legyen szó akár a mindennapi korrupcioról, a kivándorlásról vagy arról, hogy szeretnek-e táncolni –

 

a szerbeket, horvátokat és bosnyákokat sokkal több minden köti össze, mint ami elválasztja.

 

Persze a nacionalista pártoknak érdekük, hogy éppen ne ezekről, hanem csupán az etnikai identitásokról szóljon a közélet. Ez esetben ugyanis egy horvát vagy szerb pártnak semmi mást nem kell kínálnia – nem kell jó egészségügyről gondoskodnia, stb. –, mint az etnikai őrjöngést. Ezt ismerjük Magyarországról is: a katasztrofális társadalmi állapotokat el lehet annyival fedni, hogy „magyarok vagyunk“, és egyeseknek már fel se tűnik akkor a rohadó kórház vagy a koszos, szétesett Budapest.

 

Boszniában a nacionalista pártok gettósítani akarják az egész politikát. És sajnos az 1995-ös daytoni egyezménnyel megszületett alkotmány is ezt erősítette meg.

 

Gyakorlatilag Dayton ráütötte a nemzetközi jogi pecsétet az etnikai tisztogatásokra.

 

A mai Republika Srpska – azaz a Bosznia-Hercegovinán belüli, többségében szerbek lakta tagállam – csak azért „srpska“, azaz szerb, mert előtte elüldözték onnan a szerb katonák a bosnyák és horvát lakosság nagy részét.

 

Azzal, hogy Bosznia-Hercegovinában eleve az egyik állam magát „szerbnek” nevezheti (sőt, „Nyugat-Szerbiára“ szeretné magát átnevezni), vagy azzal, hogy az ország három államelnökének deklaráltan a három legfontosabb etnikum egyikéhez kell tartoznia (azaz nem lehet például zsidó, még kevésbé olyan, aki magát boszniainak vagy jugoszlávnak deklarálná), az egész politika logikáját az etnikai gettósodás határozza meg.

 

Ahol pedig ez az etnikai gettó kicsit felszakad, a nacionalisták azonnal tiltakoznak.

 

Például az államfőválasztáson a bosnyák és a horvát jelöltek mindegyikére szavazhatnak a bosnyákok és a horvátok (mármint a föderáción belül, de ebbe ne menjünk bele, mert irtó bonyolult az egész választási rendszer), emiatt pedig előfordulhat (amint tavaly elő is fordult), hogy a „horvátoknak“ fenntartott helyet nem a horvát nacionalisták szerzik meg, hanem egy horvát balliberális jelölt – mégpedig (úristen!) bosnyák baloldaliak voksaival.

 

Mind a hercegovinai horvát nacionalista HDZ BiH, mind a zágrábi jobboldali kormány árulást, csalást kiáltott. Ahelyett, hogy az egész etnikai szavazást eltörölnék, és mint minden más országban, egyszerűen a választópolgárok mint választópolgárok szavaznának a jelöltekre (akiknél mindegy, milyen etnikai vagy vallási hovatartozásúak),

 

azok a politikusok és szavazók is bele vannak kényszerítve az etnikai gettóba, akik magukat elsősorban bosznia-hercegoviniainak tartják.

 

Mindazonáltal a BiH Blok, amely a közös identitást támogató, az etnicista logikát elutasító pártokat (azaz a szocdemeket, a balliberális Demokratikus Frontot és a már említett Naša Strankát) fogja össze, a szavazók legalább egyharmadát eléri – Szarajevóban vagy a hagyományosan „vörös“ Tuzlában pedig eleve többséggel is rendelkezik.

 

Az etnicista pártoknak azonban nem érdekük, hogy az etnikai gettók kinyíljanak. Az etnikai gettón belül ők az urak, tőlük függ mindenki, és elég az etnikai hovatartozást egyetlen választási programmá, ígéretté tenni.

 

A etnicista-nacionalista logika mindenütt megakadályozza az értelmes politikai versenyt

 

Ahol a politikai összetartozás egyetlen kritériuma a közös etnikum vagy vallás, ott az oktatás, az egészségügy, a közlekedés színvonala már nem számít.

 

Bosznia példája ezt jól mutatja. A megoldás azonban nem az, hogy még inkább hagyjuk az etnikai gettósodást.

 

Egyesek még azt is felvetik: egész Boszniának szét kéne esnie, a szerb részek kerüljenek Szerbiához, a horvát részek Horvátországhoz, és jöjjön létre egy picike bosnyák-muzulmán állam a maradékból.

 

Hogy az etnikai alapú tagolás teljes kudarc, megmutatta már az 1918 és az 1990 utáni európai rend is.

 

Nem lett egyetlen Habsburg- vagy jugoszláv utódállam se sokkal sikeresebb, fejlettebb, gazdagabb, mert kiszakadt a korábbi szupranacionális birodalomból.

 

Bosznia szegénységének, elmaradottságának se az az oka, hogy nem eléggé elválasztottak a horvát, szerb és bosnyák részek. Hanem éppen fordítva: az etnikai gettósodás akadálya bármiféle fejlődésnek, közös tervezésnek.

 

Isten éltesse tehát Boszniát. Mégpedig a katolikusok, ortodoxok, muzulmánok és zsidók Istene (I-tene) egyaránt. És kívánjuk: merjen ez a magyar történelem számára is oly közeli állam és nép egyre inkább bosznia-hercegovinai lenni! Sve najbolje!

 

Olvasnál még Techet Pétertől? Itt megteheted!

 

 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A filmcsatornák hétvégi délutánjainak egyik legstabilabb szereplője szinte semmit nem vesztett minőségéből.

A svéd fővirológus bírálta országa járványügyi kezelését, noha maga találta ki a különutat. Most elismerte: túl sokakat vesztettek el.

Ungváry Krisztián segédletétől kezdve az Ismerős arcokén át a legkülönfélébb módon várhatunk megemlékezést. Mutatjuk, mit!

Eddig 2190 regisztrált gyógyult fertőzött van Magyarországon, és továbbra is csökkken az ismert aktív fertőzöttek száma.

Közös közleményben jelentette be Mirkóczki Ádám és a Jobbik, hogy Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kilép a pártból. Hangsúlyozzák: nem azért, amiért mostanság mások.

Az USR képviselője erdélyi magyar szélsőségeseket emlegetett a székely autonómiatörekvésekkel összefüggésben, de a Momentum egyelőre nem szakítja meg a kapcsolatot román testvérpártjával.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás