Isten éltesse, kedves Bosznia-Hercegovina!

Huszonhét éve e napon kiáltotta ki függetlenségét az a Bosznia-Hercegovina, amely a ma napig viaskodik a Habsburg- és jugoszláv múltból hozott nemzetiségi kérdésekkel. De születőben van az a közös identitás is, amelyben a sokszínűség nem veszélyként jelenik meg.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ahogy gyakorlatilag az egykori Habsburg Monarchia romjain létrejött „nemzetállamok“ egyike se tudott (na jó, talán Csehszlovákia kivételével) nagyobb jólétet, biztonságot és (kisebbségi) jogokat adni a polgárainak, mint a „népek börtöneként“ gyalázott Habsburg Monarchia, úgy Jugoszlávia szétesése után is legfeljebb talán csak a szlovénok tudnak nagyobb jólétről beszámolni – minden más nép, ország csak vesztese lett annak az őrületnek, amely az etnikai homogenitásról szól.

Az etnikai homogenitás eleve értelmetlen és unalmas cél – elvégre miért baj, ha a sarki görög éttermet egy görög vezeti, vagy ha nem csak egy vallás ünnepekor öltözik díszbe egy város? De egy olyan régióban, mint a Balkán, ráadásul még teljességgel életveszélyes is egy homogenizáló vállalkozás.

Az etnikai, nyelvi, vallási különbségek nem akadályai annak, hogy közös társadalom, közös állam jöjjön létre. A probléma nem az etnikai heterogenitás megléte, hanem az etnikai homogenitás vágyálma.

Békés együttélés után jött a nacionalizmus

Boszniában és Hercegovinában évszázadokon át horvátok, szerbek, törökök, zsidók, muzulmánok, katolikusok, ortodoxok együtt tudtak élni.

Különösen az európai „zsidó-keresztény“ kultúrától az utóbbi pár évtizedben történelmietlen módon kitagadott muzulmán vallás volt a boszniai béke egyik záloga: az oszmán uralom egyrészről sokszor toleránsabb volt a más nyelvűekkel, más vallásúakkal szemben, mint a keresztény birodalmak; másrészről pedig a muzulmán lakosságtól (akiket ma bosnyáknak hívunk) teljességgel idegen volt a nacionalizmus: vallási alapú identitásúkat mind az oszmánok, mind a Habsburgok szupranacionális birodalmában jól meg tudták élni.

Kállay Béni (Benjamin Kallay), Bosznia korabeli kormányzója mindazonáltal nagyon segítette a bosnyák öntudat erősödését – ami amúgy arra is bizonyíték, mennyire eltérően kezelte az „őslakosságot“ az osztrák-magyar imperializmus, „kolonializmus“, mint az első világháborút megnyerő hatalmaké. De mind a királyi, mind a titói Jugoszláviában a muzulmánok hosszú ideig nem akarták magukat a vallási hovatartozásukon felül nemzetként megfogalmazni – erre csak a második jugoszláv szocialista alkotmányban került sor.

A (visszamenőlegesen) 1992. március elsejével kikiáltott ország mindenkié akart lenni – még ha a függetlenségi népszavazáson, amelyen a lakosság több mint kilencvenkilenc százaléka igennel voksolt, a szerbek nagyrésze nem is vett részt.

Mindazonáltal nem igaz, hogy a boszniai szerbek és horvátok vagy a hercegovinai horvátok ne tudnák saját hazájuknak tekinteni Boszniát. A boszniai polgárháborúban, amelyben Franjo Tuđman és Slobodan Milošević szerette volna a nagyhorvát és nagyszerb vágyálmoknak megfelelően felosztani, megszerezni az ország egyes részeit, horvátok és szerbek is harcoltak a „bosnyák“ oldalon, azaz az Armija BiH-ben.

Ez persze lehetőséget ad a helyi nacionalistáknak, hogy minden más téma helyett csak a nemzeti identitásról beszéljenek és seperjék be a „sajátjaik“ voksait. A nacionalista logika felfokozza az ellentéteket, miközben a mindennapi élet valódi problémáit elfedi a nacionalista szósszal.

Nem csak nacionalisták élnek Boszniában

Azonban nem csak nacionalisták élnek Boszniában és Hercegovinában – legalábbis nem csak horvát, szerb és bosnyák nacionalisták. Hanem olyanok is, akik a polgári nemzet gondolatában hisznek: egy olyan nemzetben, amely mindenkit átfog, aki boszniai és hercegovinai.

A tavaly októberi választásokon elsősorban a liberális Naša Stranka (Mi Pártunk) képviselte ezt a nézetet: a párt videójában szerbek, horvátok, bosnyákok mutatták meg, hogy bár etnikailag elkülöníthetőek, ha az egyik vagy a másik sarokba kell állni csupán az etnikai hovatartozás miatt. De minden más kérdésben – legyen szó akár a mindennapi korrupcioról, a kivándorlásról vagy arról, hogy szeretnek-e táncolni –

Persze a nacionalista pártoknak érdekük, hogy éppen ne ezekről, hanem csupán az etnikai identitásokról szóljon a közélet. Ez esetben ugyanis egy horvát vagy szerb pártnak semmi mást nem kell kínálnia – nem kell jó egészségügyről gondoskodnia, stb. –, mint az etnikai őrjöngést. Ezt ismerjük Magyarországról is: a katasztrofális társadalmi állapotokat el lehet annyival fedni, hogy „magyarok vagyunk“, és egyeseknek már fel se tűnik akkor a rohadó kórház vagy a koszos, szétesett Budapest.

Boszniában a nacionalista pártok gettósítani akarják az egész politikát. És sajnos az 1995-ös daytoni egyezménnyel megszületett alkotmány is ezt erősítette meg.

A mai Republika Srpska – azaz a Bosznia-Hercegovinán belüli, többségében szerbek lakta tagállam – csak azért „srpska“, azaz szerb, mert előtte elüldözték onnan a szerb katonák a bosnyák és horvát lakosság nagy részét.

Azzal, hogy Bosznia-Hercegovinában eleve az egyik állam magát „szerbnek” nevezheti (sőt, „Nyugat-Szerbiára“ szeretné magát átnevezni), vagy azzal, hogy az ország három államelnökének deklaráltan a három legfontosabb etnikum egyikéhez kell tartoznia (azaz nem lehet például zsidó, még kevésbé olyan, aki magát boszniainak vagy jugoszlávnak deklarálná), az egész politika logikáját az etnikai gettósodás határozza meg.

Például az államfőválasztáson a bosnyák és a horvát jelöltek mindegyikére szavazhatnak a bosnyákok és a horvátok (mármint a föderáción belül, de ebbe ne menjünk bele, mert irtó bonyolult az egész választási rendszer), emiatt pedig előfordulhat (amint tavaly elő is fordult), hogy a „horvátoknak“ fenntartott helyet nem a horvát nacionalisták szerzik meg, hanem egy horvát balliberális jelölt – mégpedig (úristen!) bosnyák baloldaliak voksaival.

Mind a hercegovinai horvát nacionalista HDZ BiH, mind a zágrábi jobboldali kormány árulást, csalást kiáltott. Ahelyett, hogy az egész etnikai szavazást eltörölnék, és mint minden más országban, egyszerűen a választópolgárok mint választópolgárok szavaznának a jelöltekre (akiknél mindegy, milyen etnikai vagy vallási hovatartozásúak),

Mindazonáltal a BiH Blok, amely a közös identitást támogató, az etnicista logikát elutasító pártokat (azaz a szocdemeket, a balliberális Demokratikus Frontot és a már említett Naša Strankát) fogja össze, a szavazók legalább egyharmadát eléri – Szarajevóban vagy a hagyományosan „vörös“ Tuzlában pedig eleve többséggel is rendelkezik.

Az etnicista pártoknak azonban nem érdekük, hogy az etnikai gettók kinyíljanak. Az etnikai gettón belül ők az urak, tőlük függ mindenki, és elég az etnikai hovatartozást egyetlen választási programmá, ígéretté tenni.

A etnicista-nacionalista logika mindenütt megakadályozza az értelmes politikai versenyt

Bosznia példája ezt jól mutatja. A megoldás azonban nem az, hogy még inkább hagyjuk az etnikai gettósodást.

Egyesek még azt is felvetik: egész Boszniának szét kéne esnie, a szerb részek kerüljenek Szerbiához, a horvát részek Horvátországhoz, és jöjjön létre egy picike bosnyák-muzulmán állam a maradékból.

Nem lett egyetlen Habsburg- vagy jugoszláv utódállam se sokkal sikeresebb, fejlettebb, gazdagabb, mert kiszakadt a korábbi szupranacionális birodalomból.

Bosznia szegénységének, elmaradottságának se az az oka, hogy nem eléggé elválasztottak a horvát, szerb és bosnyák részek. Hanem éppen fordítva: az etnikai gettósodás akadálya bármiféle fejlődésnek, közös tervezésnek.

Isten éltesse tehát Boszniát. Mégpedig a katolikusok, ortodoxok, muzulmánok és zsidók Istene (I-tene) egyaránt. És kívánjuk: merjen ez a magyar történelem számára is oly közeli állam és nép egyre inkább bosznia-hercegovinai lenni! Sve najbolje!

Olvasnál még Techet Pétertől? Itt megteheted!