Minden sportrelikviáját eladja a történelem egyik legnagyobb kosarasa

Szerző: Fekő Ádám
2019.02.28. 16:50

Kareem Abdul-Jabbar úgy döntött, inkább fiatalokon segít ahelyett, hogy egy teremben őrizgetné karrierjének nagy pillanatait.

Minden sportrelikviáját eladja a történelem egyik legnagyobb kosarasa

Eladja az NBA-ben szerzett összesen négy bajnoki gyűrűjét Kareem Abdul-Jabbar, minden idők legtöbb pontot dobott amerikai kosárlabdázója. Sőt, nem csak a bajnoki gyűrűit, hanem gyakorlatilag minden fontosabb relikviáját, például az 1989-ben utolsó meccsén használt dedikált labdáját, és az általa játszott fontos mérkőzéseken hordott mezeit is. 

A szokásostól eltérően Abdul-Jabbar nem csődbe ment, egyszerűen segíteni akar ezzel másokon: „Sok emlékem fűződik a sporthoz, az emléktárgyaimban az én történetem is benne van. De őszintnén szólva mióta megy az életem sport nélkül is, egyre kevésbé kötődök azokhoz a tárgyakhoz, és szeretnék magamnak új történeteket szerezni, miközben jövőt is adok másoknak. A beérkező pénzek nagyrésze a Skyhook Alapítványnak megy, akik rossz körülmények közül érkező gyerekeknek segítenek.

Ha az a kérdés, hogy bajnoki gyűrűket vagy trófeákat tartsak egy szobában, vagy lehetőséget adjak gyerekeknek életük megváltoztatására, egyszerű a válasz. Eladom az egészet”

– mondta a 71 éves egykori center, aki bár sokáig az egész NBA legjobb játékosának számított, közellenség lett Amerikában, amikor Lew Alcindor névről Kareem Abdul-Jabbarra váltott, és áttért a muszlim hitre. A profi sportban töltött 20 szezonja alatt összesen 38387 pontot dobott, ezt még csak megközelíteni sem tudta senki az elmúlt húsz évben. Fontos még, hogy szerepelt az Airplane című vígjátékban is!

via NBA.com

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek