+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++

Törvényjavaslatot nyújtott be a spanyol kormány a parlamentnek szerdán, melyben arra az esetre is védenék a Spanyolországban élő brit állampolgárok jogait, amennyiben az Egyesült Királyság március 29-én valóban a kilépési tervezet aláírása, így megállapodás nélkül lépnének ki az Európai Unióból – írja a The Local spanyol kiadása.

 

A javaslat úgy fogalmaz, „egy rendezetlen brexit minden hatására” szeretne felkészülni a kormány. Egyelőre ugyanakkor az sincs kizárva, hogy az egész brit kilépést elhalasztják, mivel a brit parlament történelmi többséggel utasította el januárban a May-kormány által kialkudott kilépési megállapodást. A szocialista Pedro Sánchez miniszterelnök kijelentette, kormánya még a kilépés elhalasztását sem ellenezné, amennyiben az konkrét eredményeket hozna.

 

„Meghosszabbítani a bizonytalanságot és tologatni a határidőket se nem észszerű, se nem kívánatos alternatíva” – fogalmazott Sánchez.

 

A miniszterelnök szerint Spanyolországnak mind a megállapodással, mind az anélkül történő brexitre fel kell készülnie: amennyiben az utóbbi eset következne be, a spanyolok a britekkel való viszonossági alapon védenék a brit állampolgárok jogait.

 

A törvénytervezetben az áll, hogy a jogszerűen spanyol tartózkodási hellyel rendelkező brit állampolgárok megtarthatják jogaikat a tervek szerint március 29-én történő brit kilépés, és a 2020 december 31-én lejáró átmeneti időszak közötti időszakban is.

 

A Local által megszerzett tervezet 

 

továbbra is biztosítaná az egészségügyi, valamint a szociális biztonságot nyújtó szolgáltatásokat a britek számára.

 

További engedményt kaphatnak a britek az Egyesült Királyságban kiállított jogosítványaik spanyol dokumentumokra cseréléséhez. Fontos fejlemény a törvénnyel kapcsolatban, hogy a Spanyolország és Gibraltár közötti szabad utazást a kormány mindenképpen fenntartaná, mindaddig, amíg állandó megállapodás nem születik a kilépésről.

 

Ha már te sem látod át a brexitről szóló szakzsargont, még tavaly csináltunk neked egy brexit-magyar ábécét a brit kilépéssel kapcsolatos legfontosabb kifejezésekkel.

 

BORÍTÓKÉP: A Monty Python Repülő Cirkusza brit sorozat kultikus, „Senki sem számít a spanyol inkvizícióra!”-jelenete

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mi történt pontosan Szombathelyen, és mi fog történni a városban az őszi választáson? Az Azonnali helyben járt utána!

Egy amerikai zoológus válaszolt az égető kérdésre: nem kell például állandóan zabálniuk, mint a teheneknek.

Tommy Robinson szerint a brilépés leghangosabb szószólója végső soron ugyanúgy egy milliomos tőzsdebróker, aki lenézi a melósokat.

Sok-sok gyerek születik, mi meg döntsük el, milyen Európában nőjenek fel. Erről szól a klip.

Mutatjuk 2019 Budapestjének valószínűleg legígéretesebb gyakornokságát: a miénket.

A hét kérdése

A Notre-Dame hétfői katasztrófája egész Európát megmozgatta. De vajon mi tudná összehozni a magyarokat?

Azért ide elnéznénk

Az Azonnali összeültet vitázni pár ifjú politikust április 25-én az Aurórában. Regisztráljatok!

Működik-e az ökologikus vidékfejlesztés? Mit kéne csinálniuk az önkormányzatoknak? Konferencia április 26-án.

Bringázz április 28-án a Margitsziget és a Városliget között több száz másik emberrel!

Április 25–28. között a Millenáris Parkba ismét kivonulnak a kiadók, és sok szerző is ott lesz.

Hogyan teljesített az Európai Bizottság a luxemburgi Jean-Claude Juncker vezetése alatt? Április 29-én a Corvinus Egyetemen megtudhatod.

Ezt is szerettétek

György Péter a Notre-Dame-on kívül a legújabb trianoni emlékmű terveiről is beszélt az Azonnalinak. Interjú!

Mi történt a dél-balkáni országgal és a Magyarországon menedékjogban részesített Nikola Gruevszki pártjával?

Révész Máriusz kormánybiztos Azonnalinak tett ígérete szerint kátyúzni is fognak a pénzből!

Elmentünk egy kampányfórumra Újvidéken, mert most először szavazhatnak az EP-választáson a vajdasági magyarok. Riport!

Twitter megosztás Google+ megosztás