Vágó: Puzsér kirakja az asztalra a zöld programot, akár a csizmájával együtt

Szerző: Fekő Ádám
2019.02.27. 19:45

Az LMP EP-listavezetője szerint átláthatóvá kell tenni a közvéleménykutató-cégeket, mert sokan nem mérik, hanem befolyásolják a közvéleményt pártérdekek szerint.

Vágó: Puzsér kirakja az asztalra a zöld programot, akár a csizmájával együtt

Puzsér Róbertnek nem csak a tévézésben sikerült elérnie, hogy naponta szóba kerüljön a neve, hanem az LMP főpolgármester-jelöltjeként is: az egy dolog, hogy ritka elánnal ment neki Závecz Tibor közvéleménykutatónak, de cikkünk alatt az LMP EP-listavezetői helyét megkapott Vágó Gábor is jelezte, szerdán leül beszélni Puzsérral.

 

A titokzatosnak tűnő beszélgetésről azt mondta az Azonnalinak Vágó, hogy nem Puzsér cikkünk címében említett megregulázásról volt szó, hanem főleg arról egyeztettek, mik azok a radikális zöld követelések, amik Puzsér és az LMP EU-s kampányában is benne vannak: a légszennyezettség kérdésében vagy az autók elektromosra cserélésének témájában összehangolt kampányt folytatnak majd. 

 

„Robinak van egy stílusa, ezt tudtuk előre. A közvélemény-kutatókról megegyeztünk abban, hogy mindenki számára átláthatóvá kell tenni a közvélemény-kutató cégeket, ugyanis vannak olyanok, amik pártérdekeket szolgálnak, és inkább manipulálják a közvéleményt, mintsem mérik. Azt azért elmondtam, hogy nem csak sarlatánok vannak ebben az iparágban.”

 

A párt EP-listavezetője Puzsér stílusával kapcsolatban annyit mondott: ez nem az ő stílusa, de még nem is az LMP-é, hanem Puzsér Róberté.

 

„Ez a stílus abból a szempontból hasznos lehet, hogy kőkeményen kirakja az asztalra zöld programot, akár a csizmájával együtt is. Ha ez a csizma ott van az asztalon, sem Tarlós, sem Karácsony nem teheti meg, hogy ne beszéljen róla.

 

Puzsér olyan, mint egy faltörő kos, de a klímaváltozás és a légszennyezettség ügyében ilyen emberekre van szükség.”

 

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek