Az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem regulázza meg Puzsér Róbertet

A Sétáló Budapest programjával kikecmereghetne az LMP egy, a pártot évek óta sújtó problémából: végre normális identitást építhetne magának. Apró bökkenő, hogy ehhez záros határidőn belül szájkosarat kéne raknia a program kiötlőjére, az egyre irányíthatatlanabb Puzsér Róbertre.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha valakinek ismerősen cseng a cím, az nem véletlen. Azt az Ungár Péter – aki egyébként az Azonnali többségi tulajdonosa – tavaly október 18-án kiszivárgott belső levelében szereplő egyik mondatot visszhangozza, mely szerint „az LMP hatalmas ziccert hagy ki, ha nem áll be egységesen Puzsér Róbert mögé”.

E kijelentés mellett a szerző legfőbb érve az volt, hogy Puzsér Róbert lehet az a közös nevező, aki politikai egységbe kovácsolhatja az LMP-t és a Jobbikot, ezzel politikai alternatívát kínálva azoknak a választóknak, akik sem Orbánt, sem Gyurcsányt nem akarják a kormányrúd közelében látni.

Ám véleményem szerint Puzsér Róbertben ennél is nagyobb potenciál lakozik:

Attól, hogy dokumentumba van fektetve egy párt értékrendje, még nem lesz identitása

2012. október 23-án jelent meg a politikai porondon a Bajnai Gordon vezette, és azóta meg is szűnt Együtt, ami katalizálta ennek a válságnak az egyik központi manifesztumát, a más ellenzéki szereplőkhöz való viszonyulást. E kérdés mentén szakadt szét párt 2013 januárjában a Párbeszéd kilépésével, és azóta is ez az egyik meghatározó párton belüli konfliktus.

Az LMP választási eredményeit vizsgálva látható az is, hogy jószerivel teljesen mindegy, milyen választ adott erre a párt. Hiába képviselte az LMP 2014-ben a schifferi, markánsan globalizáció- és elitkritikus, elzárkózó vonalat, és a 2018-as kampányban hiába nyitott a párt – még ha csak felemásan is – a Szél Bernadett-Hadházy Ákos-duó vezetésével a többi párt felé, a kispárti státuszból egyszer sem sikerült kitörnie.

Ennek nyilván rengeteg okát lehet azonosítani, például az ellenzéki összefogást követelő közhangulatot, ami időről időre, hullámszerűen felerősödik, és amit az LMP kifejezetten nehezen tud kezelni. Ám az egyik legfőbb ok mégiscsak a párt identitásválsága. Ha egy párt nincsen tisztában magával, ha nincsen meg az alap – nem feltétlenül a színes-szagos PDF-dokumentumokban, hanem a párt tagjai, aktivistái és a választók fejében –, amire építkezni lehet, akkor valóban nehéz áttörni a hét-nyolc százalék körüli üvegplafont.

Tanulságos volt, amikor a 2018. áprilisi bukást követően kíváncsiságból ellátogattam az LMP mindenki számára nyitott ötödik kerületi alapszervezetének beszélgetésére, ahol az egybegyűlt LMP-sek és szimpatizánsok közösen igyekeztek értelmezni a választási eredményeket, azok miértjeit és ötleteltek a jövőbeni teendőkről. (A beszélgetést egyébként az a Moldován László moderálta, akinek vezetésével később az LMP Etikai Bizottsága sorra büntette a párt politikusait.)

A kialakult párbeszéd egyik központi kérdése az volt, hogy tulajdonképpen most, 2018-ban mi is az LMP. Volt, aki egyenesen azt szorgalmazta, hogy találjanak vissza az LMP alapvető értékeihez, és készítsenek listát arról, hogy miben hisznek. Nyilván egy ilyen gyűlés nem reprezentatív, ám jelzésértékű, hogy

Halkan jegyzem meg, van egy olyan érzésem, hogy ezzel a problémával más ellenzéki pártok is küzdenek, csak – jórészt az etikai bizottság tevékenységének hála – az LMP esetében ütközött ki ez a leglátványosabban.

A Sétáló Budapest programja egy jól bevett politikai stratégián alapul: ellennyilvánosságot kell építeni!

Puzsér Róbert ilyen szempontból hatalmas lehetőséget kínál az LMP-nek. A Sétáló Budapest programja – legyen az a kivitelezhetősége terén bármennyire is homályos egyelőre – eszmeiségében remekül illeszkedik a párt profiljába.

Az LMP ugyanis az alternatív globalizáció mozgalmából eredeztethető, ami az ezredforduló idején tört be igazán a köztudatba. Ez a spontán kialakult mozgalom azt vallja, hogy a globalizáció nevű valami szinte csak negatív következményeket termelt ki magából: a globális társadalmi egyenlőtlenségeket, a multibirodalmak és a részvénytársaságok uralmát, és mindemellett az ökológiai pusztítást, a fenntarthatatlan fejlődést – már amennyiben persze ezt fejlődésnek lehet nevezni. (Magyarországon ez utóbbi politikai megalapozása – mások mellett – olyan ismerősen csengő nevekhez köthető, mint Jávor Benedek vagy Scheiring Gábor.)

annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra, és megváltoztassák az emberek viselkedését.

Ha belegondolunk, a puzséri Sétáló Budapest egy az egyben ezt az ellennyilvánosságot jeleníti meg: a globalizált, a túlfogyasztás csapájában vergődő és az annak következményeitől szenvedő, tarlósi Budapest helyett akar egy 21. századi, élhetőbb, egészségesebb fővárost.

Hogy ebben az ellennyilvánosságban mekkora potenciál lakozik, jól jelzi, hogy ha a baloldali előválasztás kulcskérdése nem is lett az egészségesebb főváros gondolata, illetve a közlekedési rendszer átszervezése, ám az ezekre a problémákra reflektáló programpontok hangsúlyosan megjelentek az előválasztási kampányban mind Karácsony Gergely, mind Horváth Csaba részéről.

Nyilván ebben megvolt az a szándék is, hogy ez utóbbiak kihúzzák Puzsér Róbert lába alól talajt, ám ha ő – háta mögött az LMP-vel – nem tematizálja erőteljesen a kérdést, aligha lett volna ez másodvonalbeli kampánytéma.

ha ebből kiindulva próbálná újra megtalálni és felépíteni az identitását.

Puzsér Róbert ahelyett, hogy segítene az LMP-nek, egyre-másra atombombákat dobál a pártra

A Sétáló Budapest programjában rejlő potenciál kiaknázásának legnagyobb akadálya furcsa módon nem az LMP, hanem a koncepció gazdája. Ha ugyanis a program helyett mindig Puzsér beszólásai adják a témát, a program tálcán kínált lehetőségeiből aligha lehet érdemben profitálni.

Ahogy haladunk előre az időben, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy

Elég csak arra a kirohanásra gondolni, amit Puzsér intézett Závecz Tibor közvélemény-kutató ellen, és amin nem csupán a politikai ellenlábasok, hanem a szakmabeliek is felháborodtak. Sőt, még Ungár is elhatárolódott az esettől.

De már a főpolgármester-jelölt Azonnalinak adott interjújában is kiütközött, hogy Puzsér mennyire belelovallja magát a más ellenzéki szereplők szidásába. Jön persze az ellenvetés, hogy „de hát az újságírók kérdezik mindig Puzsért a többi ellenzéki pártról, ezért nem tud ő másról beszélni”. Erre azt mondom: el kell fogadni, hogy a médiamunkások arról kérdezik a szereplőket, ami miatt ők érdekesek.

A probléma tünete, hogy az LMP Pitz Dániel személyében egyenesen szóvivőt állított Puzsér mellé annak érdekében, hogy a Sétáló Budapest programja legalább szóba kerüljön egy-egy interjú során. Egészen abszurd helyzet, hogy egy szóvivőnek vagy egy szakembernek kell beszélnie a programról annak ötletgazdája és kampányarca helyett.

Ha az LMP nem regulázza meg záros határidőn belül a főpolgármester-jelöltjét, ha nem tesz rá szájkosarat, könnyen elképzelhető: túl azon, hogy elveszik az identitásépítés ziccere, a Puzsér Róbert nevet viselő ágyúgolyó léket fog ütni a párt amúgy is csak alig lebegő hajóján.

Olvass még több cikket Petróczi Rafaeltől az Azonnalin!