+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gazda Albert
2019. február 19. kedd, 07:58
Európa ma csak kulturálisan érdekes. És hogy érdekes is maradjon, ahhoz szükség van újabb színekre, árnyalatokra. Ezek általi gazdagodásra. Gazdagítódásra. Megtermékenyedésre. Amelyek nem onnan fognak jönni, ahonnan kétségbeesett emberek sokasága érkezett az elmúlt években. Ezek inkább Białystokon túlról jöhetnek. Gazda Albert írása az Azonnali Európa-vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Most Gazda Albert újságíró írását közöljük.

 

Európából sok van, és közülük kettő érdekes: az egyik viszonylag kicsi, a másik nagyon is nagy. A kicsit az egyszerűség kedvéért Közép-Európának szokás nevezni. Nem sok kedveset mondhatunk róla napjainkban. Határai körvonalazhatatlanok, identitása nincs. Nyugat felé kapaszkodik, kelet felé tapos. Értékeivel sincs tisztában, érdekeit ritkán ismeri fel, közösségként viselkedni képtelen. Közép-Európa illúzió.

 

Nagy-Európa is az. Sosem létezett, lehet, hogy nem is fog. Ha megszületne, egyik vége Lisszabonnál lenne, a másik Vlagyivosztoknál. Ez közúton 13 714 kilométer, személygépkocsival 160 óra, a sebességkorlázások betartása mellett, a határátlépések okozta fennakadásokkal, télies útviszonyokkal, további emberi tényezőkkel nem számolva.

 

Paradoxon: Nagy-Európának jelen állás szerint zéró a realitása – holott értelme volna.

 

A gondolat születését Charles de Gaulle-hoz kötik, 2010-ben Vlagyimir Putyin lepte meg vele a Süddeutsche Zeitungot, 2015-ben Angela Merkel és Sigmar Gabriel beszélt róla Davosban, 2018-ban már csak Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek jutott eszébe Dubajban.

 

Most nekem Budapesten. Kopik, devalválódik, pusztul az idea, így megy ez.

 

Én nem tudom, hogy merre megyünk. Hogy Európában és Európából mi lesz. Szerintem mások sem – a különbség annyi, hogy nekem nem is muszáj úgy tennem, mintha tudhatnék bármit is. Elemzője sem vagyok immár semminek. Elrugaszkodhatok a realitások talajától, elemelkedhetek a legelszálltabb délibábokig is. Vállalva, hogy közben nem az erdőt látom – a fától –, hanem csak bárányfelhőket a messzeségben.

 

De mivel a ma olyan, amilyen, és a valószínű-várható holnap sem bizalomgerjesztő, nincs más, mint holnaputánokról ábrándozni. Innen nézvést: pokolba a Kelet-Nyugat ellentéttel, a Brzezinski-doktrínával, a pillanat determinálta geopolitikai sajátosságokkal. A Nyugat alkonyával, az Európai Unió megroppanásával, a liberális demokrácia mint társadalmi-politikai berendezkedés általános válságával.

 

Közhely: a történelem libikóka, amelyet a különböző erők dinamikusan változó egyensúlya mozgat.

 

A szovjet birodalom és a kommunista blokk összeomlásától azonban tán joggal várhattunk többet annál, mint hogy csak néhány száz kilométerrel keletebbre tolódjon a világokat elválasztó határvonal – de mégis itt maradjon a kontinensen. Egy darabig úgy tűnhetett, több történik tényleg – de ez átverésnek, átverődésnek bizonyult.

 

Messzire kerültünk a 90-es évek elejétől, amikor amerikaiak és oroszok még dokumentumokban rögzíthették, hogy nem ellenségek többé, kapcsolataik a barátságon és az együttműködésen alapulnak. A stratégiai partnerség és a terrorizmussal szembeni közös fellépés időszakának is befellegzett, az obamai resetpolitika szintén a múlté.

 

Hidegháború van. Az uralkodó narratíva szerint egyetlen ember hibájából. Valójában: az ellentétes globális érdekek összességének hatásai nyomán. Két dolgot dőreség lenne nem figyelembe venni. Az egyik: a két egykori nagyhatalom közötti viszony aszimmetrikus. Az oroszok szemében Amerikánál nincs fontosabb. Az amerikaiak számára Oroszország egy probléma több közül. A másik:

 

Európa ott nyünyög valahol a kettő közt, kicsit sárgán, kicsit savanyúan, de a miénk – és ami a fő: nem Vlagyivo-, hanem Białystoknál ér véget.

 

Nem arról beszélek, hogy kinek – milyen egyensúlyrendszereknek – kellene dominálnia, uralnia, irányítania a világot, vagy hogy hol lenne ebben a helye a mi Európánknak, úgy, ahogy próbáljuk elképzelni őt. Ehhez én romantikus vagyok. Az ilyesmi csak mérsékelten izgat, amíg tudom: az erkölcs, az eszme, az érték másodlagos, az erő, az érdek elsődleges. Mindenhol.

 

Ezért Európa számomra ma csak kulturálisan érdekes. És hogy érdekes is maradjon, ahhoz szükség van újabb színekre, árnyalatokra. Ezek általi gazdagodásra. Gazdagítódásra. Megtermékenyedésre. Amelyek nem onnan fognak jönni, ahonnan kétségbeesett emberek sokasága érkezett az elmúlt években. Ezek inkább Białystokon túlról jöhetnek. Nem annak ellenére, hanem pont azért, mert ott is rock and rollt hallgatnak az emberek, és IPA-val öblítik le a kézműves hamburgert.

 

Európának így lehet tágasabbá válnia, amennyiben meg akar maradni ha nem is nagyhatalomként, de kulturális entitásként.

 

Mindegy: volt rosszabb is. Sokkal. Jobb is lesz. Ez teljesen független attól, hogy milyen eredmények születnek az európai parlamenti választásokon. Hogy mekkora baromságokat csinál Donald Trump. Hogy meddig nem lép le a színről Vlagyimir Vlagyimirovics. A valóság nem ők. Ők a felszín. A felszín fecseg, üt néha, fájhat is – azonban elmúlik. A valóságos valóságot másmilyen dimenziókban célszerű keresnie mindenkinek. Lisszabon és Vlagyivosztok közt félúton.

 

A vita többi hozzászólását itt olvashatod!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

„Ez itt a finn-svéd határ. Negyven éve nem történt itt semmi.” Miért is jó az, hogy az EU dögunalmas?

Éjfélig vitatkoztak, de nem jutottak egyezségre az EU-s vezetők a nyugat-balkáni bővítés ügyében, még csak ígérgető dokumentumra sem futotta.

Bangóné Borbély Ildikó szerint annyira egyértelmű, hogy elcsalta a választást a helyi Fidesz, hogy az újraszámlálással sem elégednének meg.

A magyar fociválogatottnak a reményt jelentette a holland bíró tévedése, az azeri szurkolókat viszont rettentően felháborította.

Szombaton egy második brexitnépszavazás megtartásáról szavazhatnak, pedig közben a miniszterelnök már megállapodott az Európai Bizottsággal.

Jean-Claude Juncker jelentette ezt be a Twitteren. Az ír határ kapcsán sikerült dűlőre jutni, de még az Európai Tanácsnak is jóvá kell az egészet hagynia.

Rossz és jó döntéseket is hoztak, de szerették Budapestet, ezért megérdemli a két volt főpolgármester a díszpolgári címet Karácsony szerint.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás