+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Isztin Péter
2019. február 16. szombat, 18:15
A tudományos kutatás során nagyon sokszor keletkezik olyan tudás, amelyből az egész gazdaság profitálhat, épp ezért egyik vállalat se akar érte fizetni, ha kivárhatja, hogy megkapja ingyen. Ilyenkor az államnak kell beszállnia a finanszírozásba. De melyiknek és hogyan?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A magyar kormány elkezdte a tudományfinanszírozási rendszer átalakítását. Még ha jóhiszeműek is vagyunk a kormány szándékait illetően, egyelőre az látszik, hogy Magyarországon van egy működő tudományos kutatóhálózat, és ha kicsit is konzervatívok vagyunk, feltehetjük a kérdést, hogy ha van valami, ami jórészt működik, egyáltalán miért van szükség az átszervezésére.

 

Palkovics László miniszter azzal érvel, hogy a tudománynak alapvetően a versenyképességet kell támogatnia, ennek biztosítása végett van szükség a tudományos kutatás nagyobb kormányzati ellenőrzésére. A kérdés vizsgálatakor nem kerülhetjük meg, hogy feltegyük a kérdést:

 

végül is miért kell, és egyáltalán kell-e az államnak a tudományos kutatást támogatnia?

 

Elöljáróban leszögezném, hogy nem kívánok érvelni egyik vagy másik tudományterület nagyobb vagy kisebb fontossága mellett vagy ellen, mert azt hiszem, ebben a kérdésben most nem erre érdemes a hangsúlyt helyezni.

 

Miért finanszírozzuk az alapkutatást?

 

A jelenlegi magyar kormányzat és a környezetében lévők kommunikációja alapján az a benyomásunk támad, kevesebb hangsúlyt szeretnének helyezni az alapkutatásra, és többet az alkalmazott kutatásra. Egy példával illusztrálva a kettő közti különbséget: az emberi test működésének vizsgálata alapkutatásnak számít, míg egy, az előbbi vizsgálatok során megszerzett tudást felhasználó új gyógyszer kifejlesztése alkalmazott kutatásnak.

 

Ez a hozzáállás azonban az innováció közgazdaságtanának félreértéséről árulkodik. A tisztán alkalmazott kutatások finanszírozása ugyanis sok esetben megéri a vállalati szektor szereplőinek, feltéve, ha megvannak az ezen keresztül való profitszerzéshez szükséges intézményi feltételek, mint amilyen a szellemi tulajdon.

 

Egy gyógyszergyártó vállalat például, amennyiben szabadalmat kap egy gyógyszer forgalmazására, vissza tudja hozni a gyógyszer kifejlesztésébe öntött erőforrásokat. Az alapkutatás azonban a közgazdaságtan logikája alapján közjószág:

 

a tudományos kutatás során nagyon sokszor keletkezik olyan tudás, amelyből az egész gazdaság profitálhat, de a probléma éppen az, hogy mindenki profitálhat belőle, ezért egy adott vállalat kevés ösztönzővel rendelkezik az alapkutatás támogatására.

 

Az alapkutatás közjószág jellege azt jelenti, hogy a tudományos eredmények felhasználása valaki által nem csökkenti a felhasználhatóságát mások számára (vagyis a fogyasztás nem rivális jellegű), és miután már létrehozták az eredményeket, nem is lehet kizárni senkit sem azok felhasználásából.

 

Állami támogatás nélkül emiatt nehezen lehetne finanszírozni a tudományos kutatást: miért fizessek valamiért, aminek élvezetéből azután akkor sem tudnak kizárni, ha nem fizettem érte?

 

Egy vállalat példáján: miért támogassa egy vállalat egy tudományos eredmény létrejöttét, ha ahelyett kivárhatja, hogy azt más kutassa ki? Az embereknek, vállalatoknak és más szereplőknek tehát nem éri meg kinyilvánítaniuk a tudományos eredmények iránti keresletüket, holott egyébként ezek számukra valós értéket jelentenek.

 

Az eddigi ipari forradalmakat kivétel nélkül fontos tudományos eredmények előzték meg, főleg természettudományi és matematikai területen. Úgy általában pedig elmondhatjuk, hogy a tartós gazdasági növekedés forrásai az új ötletek, és ezen belül a tudomány eredményei is. Ha a tudományos kutatás egyfelől fontos, másfelől viszont piaci alapú finanszírozása csak korlátozottan lehetséges, az államnak (államoknak) érdemes közpénzből támogatni a tudományokat.

 

Oké, de mely államok fizessék ezt?

 

Eddigi érvelésemmel szemben a következő ellenvetést fogalmazhatjuk meg: rendben van, hogy az alapkutatás közjószág és így szükséges az állami támogatása, de mivel a tudományos eredmények, ha már létrejöttek, elvileg a világ minden pontján elérhetőek, nem lenne érdemesebb az alapkutatás támogatását néhány nagy ország, mint az Egyesült Államok és Kína kormányaira hagyni, vagy esetleg az Európai Unió szintjén finanszírozni? Hadd állítsák ők elő számunkra az ilyen közjavakat!

 

Ez az érvelés azonban nem számol két dologgal: az egyik, hogy a tudományban érdemes lehet diverzifikálni. Nem lehet ugyanis tudni, hogy a világ mely kutatócsoportja fog előállni egy értékes eredménnyel, ezért hasznos lehet, ha a világon elég sok kutatócsoportot finanszíroznak. A másik figyelmen kívül hagyott tényező az, hogy

 

sok alkalmazott kutatás és innováció a globalizálódó gazdasági környezet ellenére is helyi tudományos eredményekre épít.

 

Egy-egy fontosabb kutatóhely szerves részévé tud válni egy környékbeli ipari és innovációs klaszternek. A Szilícium Völgy vállalatai például szoros szimbiózisban vannak az olyan kaliforniai kutatási műhelyekkel, mint a Stanford Egyetem.

 

Magyarországon egyébként jelenleg a GDP 1,2 százalékát költik kutatás-fejlesztésre, ami egyik irányban sem számít kirívónak a hasonló fejlettségű országok között. (A környékbeli országokat nézve például Szlovákia GDP-arányosan kevesebbet, Csehország viszont többet költ K+F-re). Ezen belül

 

az MTA eddig évi nagyjából 40 milliárd forint alaptámogatást kapott az államtól, ami a teljes költségvetésnek körülbelül 0,2 százalékát teszi ki. Nagyon sokba tehát nem kerül,

 

viszont az MTA kutatóintézeteiben évente több mint kétezer komolyan vehető nemzetközi folyóiratban közölt publikáció keletkezik.

 

Indokolt lehet-e a központosítás?

 

A fentiek mellett is felmerülhet az a kérdés: vajon nem indokolt-e a tudományos élet szorosabb kormányzati ellenőrzése? Végső soron azt szeretnénk, hogy a kutatási műhelyek az adófizetők pénzét felelősen költsék el, az adófizetők képviseletét pedig elvileg egy kormányzat láthatná el. Egy ilyen felállásal azonban probléma, hogy

 

a kormány aligha tudja megmondani, milyen a tudományra fordítható erőforrások leghatékonyabb elosztása.

 

A tudományos kutatás során számos jónak tűnő irányról derülhet ki, hogy zsákutca, és fordítva: haszontalannak tűnő tudományos kutatások bizonyulhatnak később hasznosnak. Nem könnyű tehát eldönteni, hogy a kutatóműhelyek jól költik-e el a közpénzeket.

 

A másik probléma a nagyobb állami ellenőrzéssel jól ismert: egy szigorúbban ellenőrzött rendszer nagyobb politikai befolyásnak ad teret a tudományban, ami ritkán vezet jóra.

 

Még ha a kormány nem is gyakorol tényleges cenzúrát, a kutatók a pénzekért folyó versenyben öncenzúrára lehetnek ösztönözve.

 

Felmerül egy elköteleződési probléma is: a kormány biztosíthatja a kutatókat autonómiájuk tiszteletben tartásáról (bár jelenleg nem látunk ilyen fogadkozást kormányzati részről), de a kutatók tudják, hogy ha az államnak lehetősége van az autonómiát korlátozni, akkor lehet, hogy mégsem fog majd tudni ellenállni a kísértésnek. Ez pedig ahhoz vezet, amit sokan emlegetnek az MTA átalakítása kapcsán: a tehetséges kutatók nem érzik biztosnak az igényes tudományos munka végzését Magyarországon és ezért inkább máshol folytatják tevékenységüket.

 

Persze egy szorosabb állami irányításra épülő rendszer elméletben lehetne sikeres, de ahhoz olyan szintű bizalomra van szükség a kutatóhálózat és a kormány között, amelyet alapvetően olyan intézmények teremthetnek meg, amelyek a politikai befolyás kiküszöbölése mellett teszik lehetővé a tudomány „számonkérhetőségét”. Az, hogy Magyarországon ezek a feltételek mennyire állnak fönn, gyakorlatként az olvasóra bízzuk... Addig is

 

érdemes előszednünk ismét a (szó szoros értelmében vett) konzervatív szempontot: „lerombolni a templomot” könnyű, „harmadnapra felépíteni” annál nehezebb.

 

Olvasnál még Isztin Pétertől? Ide kattints!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az uniós büdzsére vonatkozóan mondta ezt a Momentum-elnök, akit az ellenzéki kerekasztalt hirdető sajtótájékoztatóján arról is kérdeztünk: kinek drukkol a szlovákiai választáson.

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el az Azonnali podcastjában!

Az Irriducibili nem csak egy ultracsoport volt Rómában: a csúcson ők látták el az olasz radikálisokat ruhával, az SS Lazio címerét pedig örökre összekötötték a szélsőjobbal.

A román fővárosban kifejezetten budapesti mintára, teljes összefogással venné át a hatalmat az ottani jobboldali ellenzék. Bemutatjuk a jelöltet.

Nem a gyilkosság, hanem értékpapír-hamisítás miatt ítélték 19 évre a politikához is közelálló Marián Kočner milliárdost. De ez hogyan hat a szombati választásokra?

Hogyan értékeli a két, MSZP-től DK-ba távozó polgármester döntését, és milyen a viszonya Dobrev Klárával? Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője válaszolt az Azonnalinak!

Láttatok már olyat, hogy valaki bekerül egy kerületi bizottságba, majd rögtön felszámolná azt? Még mi sem, de Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke pontosan erre készül a Hegyvidéken. Az Azonnalinak elmesélte, miért.

A hét kérdése

Szombaton új parlamentet választ Szlovákia. Te kinek drukkolsz? Ez a hét kérdése, az Azonnalin te is szavazhatsz!

Azért ide elnéznénk

Moldvai és gyimesi csángó táncház Budán február 29-én.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Melyik demokrata elnökjelölt-aspiráns indul a legjobb esélyekkel Donald Trumppal szemben és mire számíthatunk az amerikai elnökválasztáson? Március 5-én az Aurórában ezekről és a szuperkedd eredményeiről lesz kerekasztal-beszélgetés.

Erről lesz szó március 6-án délután 5-től az ELTE Társadalomtudományi Karán.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás