Európa gigászi erő – ideje lenne, hogy ezt bizonyítsa

Az Európa-projekt végső értelme és célja az Európai Egyesült Államok. Ez százezerszer ki lett mondva, és akik ez ellen feszülnek, egy olyan átmeneti státuszt konzerválnának, mely szuverenitását tekintve megkérdőjelezhető, gazdaságilag nem hatékony, politikailag cselekvésképtelen, biztonságát tekintve pedig életveszélyes. Puzsér Róbert írása az Azonnali Európa-vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Most Puzsér Róbert publicista, független budapesti főpolgármester-jelölt írását közöljük.

Az Európáról szóló diskurzus legfőbb problémája, hogy túl absztrakt: csakis elvek és ideák szintjén zajlik. Az Európa-párti értelmiség egy olyan harcot vív szüntelenül, melyet már megnyert: az integráció szükségét, sikerét, a hetven évnyi béke forrását senki nem vonja kétségbe. Senki nem vonja kétségbe azokat az értékeket sem, melyekre az európai identitás épül: az antikvitást, a zsidó-keresztény hagyományt, a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavainak jelentőségét vagy az emberi és polgári jogok érvényességét.

Abban bízom, hogy a nemzeti identitások mintájára lassan az európai identitás is megszületik. François Mitterand még azt mondta, hogy az európai emberek nem adnák az életüket az uniós zászlóért. Ezzel szemben

A katonák egyenruháján és a polgárok lelkében jól megfér ez a két identitás, és ma már az a kérdés, hogy mennyire lehet legitim az a politika, amely ezt a két zászlót egymás ellen játssza ki. Nagy-Britanniában ez sikerült, de hatalmas volt a nemzedéki törésvonal: az idősek óriási többséggel szavaztak a kilépésre – a fiatalok óriási többséggel szavaztak a maradásra.

Ha nem elvont elvek mentén beszélünk Európáról, akkor viszont lerántjuk a sárba. Így válik a közös Európa kalmárkodás, kupeckedés és a brüsszeli bürokraták szócséplésének áldozatává, inkompetens nemzeti kormányok szüntelen vádaskodásának tárgyává és multinacionális nagyvállalatok érdekérvényesítésének eszközévé. Így szakad el Európa az európaiaktól, így válik prédájává a populizmusnak és a jóléti sovinizmusnak. Ma egyszerre van érzelmi többsége és igazsága az európai álomnak, s egyszerre van érzelmi többsége és sok-sok igazsága az Európai Unió átfogó kritikájának.

Ebből a helyzetből a kitörés semmi esetre sem a még több integráció jelszavának mentén érhető el, mely frázis a gyakorlatban a többsebességű Európát jelenti – ez Angela Merkel és Emmanuel Macron válasza. Ez a politika első- és másodrendű országokra és állampolgárokra osztja az Európai Uniót, és beláthatatlan mértékű kivándorlást generál a kevésbé integrált, szegényebb régiókból. Katasztrófához vezetne ugyanakkor Matteo Salvini, Marine Le Pen és Orbán Viktor Európa-ellenes populizmusa, mely jelenleg a másik választásnak tűnik.

Charles de Gaulle és Konrad Adenauer az Európai Unió megálmodói és a szövetségükhöz csatlakozó országok egy olyan Európára mondtak igent, mely folyamatosan egységesül.

és akik ez ellen feszülnek, egy olyan átmeneti státuszt konzerválnának, mely szuverenitását tekintve megkérdőjelezhető, gazdaságilag nem hatékony, politikailag cselekvésképtelen, biztonságát tekintve pedig életveszélyes.

A jó válasz mint mindig, úgy ezúttal is a több szolidaritás és a több felelősség. Az európai eliteknek olyan ügyeket kell találniuk, melyek nem elvont ideákat szolgálnak, mint az integráció – hanem az európai embereket. Több szolidaritás kell: az egységes Európának szociális és nyugdíjminimumra és egységes segélyezési politikára van szüksége.

Több felelősség kell: az egységes Európának aktív és önálló külpolitikára és közös hadseregre van szüksége. A klímaváltozás elleni harcot európai projektté kell tenni a jelenleginél sokkal ambiciózusabb célokkal. Európai felelősség kell, hogy legyen a monopóliumokra törekvő multinacionális nagyvállalatok megzabolázása, különös tekintettel az amerikai és kínai technológiai óriásokra. Európai felelősség kell, hogy legyen a népvándorlás okainak kezelése Afrikában és a Közel-Keleten.

Ha az Európai Unió találna néhány ilyen ügyet, és azokat sikeresen képviselné, a tehetetlen bürokratákban, az értelmetlen szabályokban és a következmények nélküli brüsszeli fenyegetésekben kifejeződő legitimációs válság látványosan feloldódna.

A vita többi hozzászólását itt olvashatod!