Nézzen körül az ellenzék Magyarországon, mielőtt azt hiszi, hogy most találja fel a civil politizálást!

Több ezer civil tevékenykedik a politikában már most is országszerte. Az azonban nem igaz, hogy ők ne lennének politikusok: ez csak kommunikációs trükk. Aki változást, és ehhez hatalmat akar, az politikus: akkor is, ha nincs benne egy pártban sem. Ha valóban a politika és a „politikusság” morális és erkölcsi szintjét kívánják emelni ezek a „civilek”, akkor tagadás helyett pont, hogy felvállalniuk kellene azt, hogy ők is politikusok.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A magyar ellenzék az elmúlt években sokszor futott már neki saját megreformálásának civilekkel: a főpolgármesteri kampány eddigi hírei alapján ez idén se lesz másképp. Ez azonban semmilyen innovációt nem hordoz magában,

2014-ben Magyarországon valójában 15 316 civil politikus szerzett mandátumot az önkormányzati választásokon. De a korábbi statisztikák is hasonló képet mutatnak: 2010-ben 15 147, 2006-ban 21 840, 2002-ben 28 264 független szerzett mandátumot. Ehhez képest például a 2010 óta verhetetlen Fidesz a 2014-es önkormányzati választáson mindössze 3233 mandátumot nyert el. Igaz, ezek a mandátumok súlyukat tekintve jelentősebbek, mivel nagyobb gazdasági és politikai súllyal bíró településeken, tehát a fővárosban, megyeszékhelyeken és nagyvárosokban nyerték el őket.

Kik is azok a civil politikusok, akiket még a Fidesz sem tud a nyers számokban utolérni?

Ha szigorúan akarjuk körülírni őket, akkor azok, akik önmagukat jelölik, még hallgatólagos támogatóként sincs mögöttük jelölő szervezet, azaz párt vagy egyesület. A megengedőbb értelmezés szerint pedig azok, akiket nem pártok jelölnek.

15 316-nál tehát még jóval több civil politikust is találhatunk Magyarországon. De vajon hol bujkál ez a több, mint 15 ezernyi mandátumot szerzett képviselő? Leginkább kistelepüléseken, ott, ahová a pártpolitika csak kevés sikerrel tudott eddig betörni. Ott, ahol még a jelenlegi szuperperszonalizált nemzetközi és országos politikánál is emberközpontúbb a politika. Ahol egy képviselő akár szó szerint ismerheti az összes választóját névről és arcról.

Ezeken a településeken azért lehet oly sok civil jelölt, mert nincs szükség a pártok anyagi és emberi erőforrásaira.

A kistelepüléseken önerőből lehetnek képviselők az állampolgárok.

De a magyarországi viszonyok között már közepes településen, például egy Mór méretű 14 ezer lakosú városban is lehet még pártoktól külön indulva is több cikluson át jelentős politikai tényezővé válni. Mint például 2006 és 2010 között a Mór Város Jövőjéért Egyesület amely szervezet , ami tizenhét helyből hatot szerzett meg, és a ciklusra még egy alpolgármestert is adott.

Igaz, itt az egyéni indulás helyett érdemesebb egyesületi formában indulni, összefogva így emberi és anyagi erőforrásokat. A közepes települések egyéni választókerületei ugyanis nagyobbak, és természetesen a szavazók is többen vannak. Ráadásul itt már a pártfüggetlen civilekkel szemben a pártok is meg-megjelennek jelentős emberi és pénzügyi erőforrásaikkal egy-egy pártos jelölt mögött a választások alkalmával. De ezt a versenyhátrányt az egyesületi formával még le lehet dolgozni helyi szinten egy önkormányzati választáson.

Nincs olyan, hogy egy civil jelölt nem politikus

A hatalom – ami tulajdonképpen annak elérése, hogy mások még akaratuk ellenére is úgy cselekedjenek, ahogy mi akarjuk – pedig nem más, mint a változás elérésének legfőbb eszköze. Aki tehát változást akar, annak a hatalmat kell akarnia.

Így tehát ha egy civil változást akar, akkor hatalmat akar. Hatalomhoz pedig politikusok akarnak és tudnak hozzájutni politikai pozíciók megszerzésével, ami mellé aztán valamilyen mértékű hatalom is jár, amivel végül bizonyos mértékű változás érhető el.

Változást akaró nem-politikus civilek tehát nincsenek.

Ezzel csak lerázni akarják magukról a politikusokhoz kapcsolódó negatív jelzőket és megelőzni az elutasító választói hozzáállást. Ezt pedig ezek a jelöltek a civilek-politikusok álellentétével akarják magyarázni.

Valójában a törésvonal nem a civilek és a politikusok, hanem a pártok és a civil egyesületek között húzódik, köszönhetően például az eltérő céljaiknak: hiszen

Erre példa a szemétégetők és atomhulladék tárolók elleni politikai fellépés. 

Ilyen esetben tulajdonképpen a településeken a projektek ellen szerveződő civil szervezetek más településekre próbálják tolni a problémát. Mindezt tehetik politikai kockázat nélkül, hiszen más település választópolgára nem büntetheti az egyesületet, ezt csak országos párt esetében tehetné. Mindeközben azonban mindkét szervezetben egyértelműen változást és így hatalmat akaró politikusok dolgoznak.

Ha valóban a politika és a „politikusság” morális és erkölcsi szintjét kívánják emelni, akkor tagadás helyett pont, hogy felvállalni kellene azt, hogy ők is politikusok. Csak ők jobb, erkölcsösebb és okosabb politikusok a korábbiaknál. Ezzel lehet elindítani a politika és a közélet megtisztulási folyamatát, nem pedig a politikusok egyenletből való kizárásával. 

A szerző politológus, többi cikkét az Azonnalin itt tudod elolvasni. Vitatkoznál vele? Itt találod a címet, amire válaszcikket küldhetsz!