Így függhet össze a tinédzserkori füvezés a depresszióval

Szerző: Hutter Marianna
2019.02.13. 21:56

Nem csak a depresszió, de az öngyilkossági kísérlet megnövekedett kockázata is kapcsolatban állhat a kamaszkori kannabisz-fogyasztással.

Így függhet össze a tinédzserkori füvezés a depresszióval

A tinédzserkori kannabisz-használat akár negyven százalékkal is megnövelheti a fenőttkori depresszió esélyét – derül ki egy szerdán megjelent angliai és kanadai kutatók által publikált tanulmányból.

Mint a Telegraph írja, a University of Oxford és a Montreal's McGill University kutatói azt követően jutottak erre a következtetésre, hogy tizenegy korábbi tanulmányt vizsgáltak meg a témában, amelyekben összesen több mint huszonháromezer résztvevőt követtek kamaszkoruktól kezdve egészen a harmincas éveikig. A részvételi kritérium az volt, hogy az illető 18 éves kora előtt legalább egyszer próbálja ki a füvet, ám azt már nem vizsgálta külön, hogy milyen gyakran használt drogot egy-egy résztvevő.

Az eredmények szerint akik tinédzserkorukban füveztek, azok esetén 37 százalékkal nőtt meg a depresszió kialakulásának kockázata 18 és 32 éves koruk között.

Sőt: háromszor nagyobb volt körükben az öngyilkossági kísérlet elkövetésének kockázata.

Ugyan a kutatók azt nem tudták bebizonyítani, hogy a depresszió kiváltó oka egyértelműen a kannabisz lett volna, de mindenképpen az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatként jellemezték a fűfogyasztást.

Mi a helyzet a drogfogyasztással Magyarországon?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  2016-os adatai szerint minden tizedik felnőtt és minden ötödik iskoláskorú gyermek vagy fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert Magyarországon. Az iskolások leggyakrabban a kannabiszt próbálták ki. Ami pedig a drogfogyasztásuk miatt kezelésen részt vettek számát illeti, ez közel 13 600 volt három évvel ezelőtt.

FOTÓ: Wikipédia

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek