Jason Bourne elbóbiskol. Miről szólt a Szijjártó-Pompeo találkozó?

Amerikának szembesülnie kell azzal, hogy világméretű befolyása nem marad meg, ha nem költ. Németországnak meg azzal, hogy hiába költ, ha hülyének tetteti magát, és nem köt meg politikai alkukat a többi szereplővel. Magyarország? Egy közepes kutya az asztal körül, amelyiket most a csizma orrával kicsit megböktek, mert túl hangosan ugatott.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Aki még esetleg nem látta: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter savanyú arccal volt kénytelen végighallgatni Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nyilvánosan megszégyenítő mondatait.

Menjünk-e tartós élelmiszert venni? Takarítsuk ki a pincét? Még ne.

A budapesti amcsi burok

Először is, az ökölrázás sokszor a tehetetlenség jele. És Pompeo mondott egy nagyon fontosat, amelyben nem Orbánt cinkelte, mint a mondandója többi részében, hanem a mostani meg az előző amerikai kormányt. Elrontották a Közép-Európa politikájukat. Persze mindenki vigyorogva figyelte (szerintem még a fideszesek is) ahogy André Goodfriend megalázta Vida Ildikót. Azonban visszanézve, a folyamatos ökölrázás, amelyhez semmilyen komolyabb szankció nem tartozott inkább kontraproduktív volt.

Ráadásul a vége felé már sokan azt sem tudták megmondani, hogy miért is rázzák pontosan az öklüket. Aki esetleg jár az amerikai követség által rendezett vagy hallgatólagosan támogatott rendezvényekre (én egy időben jártam), az azt láthatja, hogy kialakult ott egy kemény mag, akik próbálnak megfelelő pénzekért bepályázgatni, minden rendezvényen ott bazsalyogni, ezzel buborékot építve az amerikai követség köré társadalmi kapcsolatokból. Az Obama-kormány idején ez a buborék lassan burokká vastagodott.

A Trump-kormány kezdeti izolációs politikája pedig ezen nem sokat segített. Amerika befolyása jelentős, de közel sem annyira, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Pompeo ezt ismerte be. Fenyegető szavakat tudott mondani, amelyre illik engedményeket tenni (melyeket egyébként is megtennénk). De

Ha Orbánt médiabotrányokkal meg lehetne buktatni, már rég felakasztották volna. De nem lehet. Teszem hozzá, szerencsére.

A német expanziós kísérlet 

Pompeo tehát azzal volt kénytelen szembesülni, hogy ahhoz, hogy ő azonnal csontvelőig fagyasztó fenyegetéseket tudjon mondani, mostantól 5-6 év fieldwork lenne szükséges, ami vagy lesz, vagy nem. Ha valaki esetleg azt tapasztalja, hogy megjelennek 10-15 éves rutinnal bíró szakdiplomaták és kommunikációs szakértők a Szabadság téren, akkor az ezért lesz. Tehát Orbán megnyugodhat, Jason Bourne még egy darabig nem látogat Budapestre.

Közép-Európa utóbbi 150 éve német expanziós kísérletek sorozata, amelyeket a többi európai hatalom, akár külső segítséggel is, igyekezett kontrollálni annak érdekében, hogy ne jöjjön létre egy a Rajnától a belorusz határig, Tallintól a kotori öbölig és a Fekete-tengerig elterülő óriási, egységes, Berlinből kontrollált és irányított Közép-Európai Birodalom.

Ennek kiépítésére voltak fegyveres kísérletek, most pedig német gazdasági expanzió zajlik, amely szöges ellentétben áll a német tévében a demokrácia részletkérdéseiről vitatkozó német politikusokról alkotott képpel. Közelmúltbeli interjújában Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK), Angela Merkel kinézett utóda elég cinikusan tette nyilvánvalóvá, hogy ebbe ő nem is tervez a továbbiakban sem beleszólni, ez gazdasági kérdés, Orbán vadulásával meg foglalkozzon az EU.

Német-orosz különbiznisz mindenki kárára

Nézzünk most egy másik amerikai nyomásgyakorlási pontot, az Északi Áramlat-gázvezeték ügyét. Ezt Amerikából és Közép-Európából (különösen a balti térségből és Ukrajnából) nézve

A németek nyersanyaghoz (illetve ezesetben energiahordozóhoz) jutnak, függetlenül a közép-európai fejleményektől, és egyben eladhatnak egy csomó Európában már kevésbé piacképes terméket az oroszoknak, ahol ez még mindig high-tech az ő átlagos (tehát nem a rakéták és műholdak) színvonalukhoz képest.

Egy ilyen alku a németeken és az oroszokon kívül senkinek nem érdeke, de nézzük sorban!

+ A balti államok és Ukrajna tudják, hogy ha nem kellenek a németek energiaellátásához akkor hamarosan nem lesznek olyan fontosak és könnyen orosz expanzió áldozatává válhatnak, hallgatólagos német beleegyezéssel. Ezért ők mindenkinek barátai, aki ez ellen hatni tud.

+ A franciák kiszorulnak a Rajnától keletre mindenből és az EU nyugati felén szervezkedhetnek, egy bivalyerős német birodalom árnyékában.

+ Az amerikaiak kapnak egy domináns európai nagyhatalmat, egy, a nyugati felét és a költségvetését biztonságban tudó, az import technológiával gyorsan fejlődő Oroszországot (pont mint a Molotov-Ribbentropp paktum után) és egy olyan Kínát, amely a németekkel és az oroszokkal számos dologban megegyezve szépen feloszthatja érdekszférákra egész Eurázsiát, anélkül, hogy ebbe az USA-nak különösebb beleszólása lenne.

+ Kínának több kimenetel is jó, de ők pedig épp konfliktusban vannak az amerikaiakkal.

A helyzet persze ennél jóval bonyolultabb.

Egy széteső és anarchiába zuhanó Oroszország senkinek sem áll érdekében, még az amerikaiaknak sem. A kínai Belt and road politika (egyszerűsítve a kínai világméretű befolyásszerzési tervek) egyik gátja, hogy Putyin nagyon megnöveli az ázsiai terjeszkedés költségeit, mivel politikailag és katonailag ő kontrollálja az egykori Szovjetunió „lágy altestét”, a -sztán országokat, amelyeken keresztül transzkontinentális útvonalat lehetne kialakítani.

Ezt a szerepet nem érdeke senkinek elvenni tőle, mert jól csinálja, elvétele pedig egyszerre tenné világhatalmi tényezővé Iránt és Törökországot, akik kulturális okokból próbálnának benyomulni ezekbe a vákuumokba (pl. török-azeri közeledés), de például az orosz-távol-kelet is orosz kezekben van jó helyen, hisz bekebelezése óriási nyersanyagbázishoz juttatná Kínát.

A franciáknak nem érdeke az, hogy a németeket Amerika a kelleténél jobban orrba vágja. Lappang itt egyfajta Monroe-elvszerűség (Amerika az amerikaiaké).

Annak tehát örülnek, ha az amerikaiak kiharcolnak egy déli, orosz-független gázvezetéket, de annak nem, ha eközben Németország arcvesztést szenved el. Ez utóbbi körülmény – ha Berlinben felismerik, amelyet sajnos a legutóbbi AKK-megszólalások miatt egyre jobban kétlek – Németországot egy erősebb EU felé szoríthatja, még azon az áron is, hogy a koncból adni kell másnak is. (Például úgy, hogy lazítva a fiskális szigort végre költekeznek is egy kicsit, mielőtt recesszióba rántják az egész EU-t.)

Carrots and sticks

A helyzet tehát elég sokfelé ágazik és kavarog.

Az amerikaiaknak sok házi feladata van, de a hagyományos eszközeiket használják: fegyvert adnak el. A Balkánon évek óta húzódó szappanopera a horvát, bolgár és román F-16-osok ügye, és a lengyelek is fognak venni tőlük fegyvert hamarosan. Az amerikai katonai erő és az amerikai fegyverek ereje megkérdőjelezhetetlen, ráadásul ezek üzemeltetése Amerikához köti az országot, amely vásárol belőlük.

Berlin azt akarja gondolni, hogy ha itt valakit kivonnak, akkor azt Berlin vonja ki, Párizs meg ehhez csak annyit tesz hozzá, hogy „velünk egyeztetve”.

Viszont ha Amerika itt hosszú távon akar valamit, akkor meg befolyást kell újra építenie, amelyről most nem sorolom végig, hogy ki mindenkinek nem érdeke. Amerikának szembesülnie kell azzal, hogy világméretű befolyása nem marad meg, ha nem költ. Németországnak meg azzal, hogy hiába költ, ha hülyének tetteti magát és nem köt meg politikai alkukat a többi szereplővel.

Jason Bourne egy hotelszobában fekszik felöltözve. Feje mellett a mobil, de lassan elbóbiskol...

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is, kövessétek!

FOTÓ: Német szövetségi kormány / Jesco Denzel