Kiderült, kitől veszünk légvédelmi rakétarendszert: az amerikaiaktól

Szerző: Bakodi Péter
2019.02.11. 18:33

A védelmi együttműködést is megújítjuk az amerikaiakkal, és több katonát küldünk a NATO koszovói és afganisztáni misszióiba.

Kiderült, kitől veszünk légvédelmi rakétarendszert: az amerikaiaktól

Jelentősen fejlődtek az amerikai-magyar államközi kapcsolatok, amióta republikánus adminisztráció vezeti az Egyesült Államokat, és ez a gazdaság és a védelmi szektor mellett immár a politikára is kiterjed – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, amerikai kollégájával Mike Pompeoval tartott közös sajtótájékoztatóján. (Beszédes adat ezzel kapcsolatban, hogy a nem NATO-tag Ausztria kancellárjával rövidesen találkozni fog Donald Trump amerikai elnök, de Orbán Viktorral ezt eddig nem sikerült összehozni.) A politikai jó viszonyhoz Szijjártó szerint kellett az is, hogy a két kormány olyan kérdésekben, mint például a migráció, hasonló álláspontot képviseljen.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy megújítják az 1997-ben kötött amerikai-magyar védelmi együttműködést, amit a kormány már be is terjesztett az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé. Ez volt az a megállapodás, amit az amerikaiak már 2017 óta meg akartak újítani, de Orbán eddig húzta az időt valamiért. 

Az Azonnali Benkő Tibor honvédelmi miniszter évértékelője után már beszámolt arról, hogy

Magyarország a haderőreform keretében légvédelmi rakétarendszereket fog vásárolni, most az is kiderült, hogy ezek amerikai gyártmányú, közepes hatótávolságú fegyverrendszerek lesznek.

Emellett a magyar külügyminiszter azt is bejelentette, hogy

108 fővel növeljük a közel félezres részvételünket a NATO koszovói és afganisztáni műveleteiben. Mike Pompeo megköszönte ezt, egyben látványosabb közép-európai jelenlétet ígért.

Mint fogalmazott: az elkötelezettség alapvető formája a jelenlét, ami az utóbbi években hiányzott Washington részéről, és ezt a szövetség ellenségei is észre vették.

Szóba került az energiapolitika ügye is, melyben a magyar fél az amerikai adminisztráció közbenjárását kérte, hogy a romániai földgáz kitermelésében kulcsszerepet játszó Exxon vállalat hozzon döntést a tervek szerint Magyarországon is keresztül futó vezetékrendszer ügyében. Szijjártó Péter szerint Nyugat-Európának nem érdeke, hogy a keleti tagállamok diverzifikálják az energiaforrásaikat. Mike Pompeo hangsúlyozta, hogy itt szó sincs amerikai gázról, és az energiabiztonság egyébként is nemzetbiztonsági kérdés.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, az Oroszországgal és Kínával ápolt kapcsolatunk nem befolyásolja azt, hogy megbízható szövetségesek legyünk. Az elmúlt hetekben globális botrányokba keveredő Huawei kapcsán megjegyezte, a kínai óriásvállalat itthon is jelen van, de legnagyobb hazai partnere egy német és egy angol cég. Képmutatás van Nyugat-Európában e tekintetben is – tette hozzá. A magyar médiumok közül csak az M1 kérdezhetett.

FOTÓ: Szigetváry Zsolt / MTI

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek