Belebukott maradiságába a zeneipar legfontosabb díja

Szerző: Fekő Ádám
2019.02.11. 18:19

Már nem csak a hallgatókat hagyja hidegen a Grammy, hanem a legnagyobb díjazottak sem mentek el átvenni a megnyert szobrokat. Nem a popzene van válságban, hanem a köré épült hatvanéves szokások.

Belebukott maradiságába a zeneipar legfontosabb díja

Helyi idő szerint hétfő hajnalban 61. alkalommal osztották ki a Grammy-díjakat, ami elvileg a könnyzene ünnepe és egyben legfontosabb eseménye volt. Hangsúlyozottan elvileg, ugyanis amíg a majd szintén februárban átadásra kerülő Oscar-díjakkal kapcsolatban inkább filmfilozófiai viták miatt mondják azt, hogy válságban van, addig a zenei megfelelőjének számító díj,

a Grammy 2019-re egyszerűen senkit nem érdekel. Értem ezalatt a senki alatt a közönséget és az előadókat is.

A díjazottak névsorát ide kattintva meg lehet tekinteni, de ezúttal nem az érdekes, hogy Childish Gambino rendőri erőszakról és egyéb súlyos problémákról szóló This is Americája lett az év legjobb dala, amivel először futott be kifejezetten hip-hop dal a kategóriában, hanem az,

hogy maga Childish Gambino (azaz Donald Glover) nem csak nem lépett fel, de el sem ment a díjátadóra,

pedig a legjobb dal mellett a legjobb klipnek, a legjobb hangfelvételnek és a legjobb vokálnak járó díjat is behúzta. Nem csak nem ment el, még csak meg sem magyarázta távolmaradását. Mellette még távol maradt az egésztől a legtöbb jelölést kapott Kendrick Lamar is (aki díjat végül nem kapott), a szervezőkkel összehozott balhé miatt pedig élete első Grammyjét nem vette át Ariana Grande, aki a legjobb poplemezt hozta össze a zsűri szerint.

Mindenki meglepetésére viszont elment a szintén hip-hopban utazó Drake, de abban sem volt köszönet: fellépni már ő sem volt hajlandó, a legjobb rapdalért járó köszönőbeszédben pedig olyan hosszan magyarázta, hogy ez a díj valójában semmit nem ér, hogy le is keverték a végét egy reklámszünettel. 

A problémát már korábban nyíltan kijelentette a Grammy-producer Ken Ehrlich:

„Az a helyzet, hogy régóta problémák vannak a hip-hop világ és köztünk. Ha nem nyernek komoly díjakat, akkor egyre kevésbé fog számukra számítani a Grammy, és az, amit képvisel”

– mondta a a New York Timesnak adott interjújában.

Mivel előadói szinten a hip-hop még mindenképp a fekete közösség saját produkciója, természetesen előkerült a rasszista-kártya is, de ezt értelemszerűen tagadja a Grammy összes képviselője, hangsúlyozva, hogy ők zenét hallgatnak bőrszínre vagy nemre való tekintet nélkül. 

A faji megkülönböztetés emlegetése persze szinte elvárható egy olyan műfaj képviselőitől, akiknek legnagyobb elődei kifejezetten a feketék amerikai helyzetét mesélték el rímekben, de annyira azért nem kell komolyan venni, ugyanis van egy logikusabb magyarázat: a Grammy zsűrije egyszerűen megmaradt azon a konzervatívnak számító zenei gondolaton, ami miatt például a magyar rádiók is évekig ignorálták a rendszeresen teltházas koncerteket adó Majkát:

ha a rap az 1990-es években rétegzene volt, akkor az márpedig akkor is rétegzene marad, ha időközben a fél világ Travis Scott dalaira mutogat Atlantától kezdve Berlinen át egészen Budapestig.

A Grammy most már nagyon régen ragaszkodik a középutas dolgokhoz: a 2018-ban mindent vivő Bruno Mars például a tökéletes sztárjuk, hiszen leginkább táncról és csajozásról énekel, senkit nem zavar, és amúgy sem csinál semmi olyat, amin bárkit is felháborodna. De tökéletes ebből a szempontból például a két éve futott Adele is, akivel nem csak zenét kapnak a rajongók, hanem egy emberi történetet is egy egyszerű brit lányról, aki világsztárrá változott. Az idei év nagy díjazottjai közül egyedül igazán örülő Lady Gaga is csak annyira markáns, hogy azért azzal még bőven beférjen a Bravo magazinba. 

A rap olyasmi karámba került, mint a nagyközönségnek szintén túl provokatívnak számító metál: megvoltak a saját díjai, esetleg jelölései, de azért a végén mindig a rádiókompatibilisebb versenyzők futottak be. Csak a metállal szemben a hip-hop időközben a popzene vezető ágazatává változott, ehhez pedig nem tudott idomulni a környezet,

az előadók pedig jogosan érezték magukat mellőzöttnek úgy, hogy közben ők kezdtek el arénákat megtölteni.

Mostanra pedig azt is jogosan érzik, hogy a Grammy igazából nem is fontos, mint ahogy a zeneipar klasszikus résztvevői általában véve kezdik elveszteni a jelentőségüket: amióta havi 1500 forintért tulajdonképpen minden zene ott van a telefonunkon, az új kedvenc zenénket pedig egy algoritmus választja ki, egyáltalán nem akkora reklám pár szakmai díj, épp úgy, mint ahogy a Pitchfork és társai lemezkritikái is elvesztették a jelentőségüket, amióta gyorsabban bele lehet hallgatni egy albumba, mint végigolvasni egy róla írt cikket. Ráadásul akármilyen jó is a cikk vagy sok a Grammy, a végén mégis inkább az olyan dalok hozzák a közönséget, amiben egyszerűen csak arról énekel valaki jó sok autotune-nal, hogy szerelmes a kokainba.

A Grammy-zsűri csak idén kapcsolt: látványosan sok díjat adtak a már említett Childish Gambinónak egy olyan dalra és klipre, amiben szó van terrorizmusról, a rendőri brutalitásról, és ami az amerikai társadalom képmutatásáról szól. De ez már kicsit olyan, mint amikor azt reméljük, hogy a nőnk/pasink majd az irreálisan drága ajándék miatt fog hozzánk visszatérni.

Tehát elkéstek, mert mire felkarolták volna a rappereket, kiderült, hogy itt maximum a rapperek karolhatnák fel a Grammyt.
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek