Ezért hazudnak a jogászok – válasz Techet Péternek

A politika nem áll a jog fölött, hanem maga a jog politika. Hogy miért tagadják ezt le a jogászok? Mert nem akarják kinyírni a legfontosabb civilizációs mechanizmust, az igazságos rend mítoszát.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Herbert Kickl osztrák belügyminiszter nem is olyan régen kimondta az illiberális demokráciák megváltó felismerését. Kimondta, hogy „a jognak kell követnie a politikát és nem a politikának a jogot.” Nyíltan kifejezte, mit is gondol a ma politikusa a jogról és annak szerepéről. A jog a politika eszköze. A döntéshozó a politikai akaratot és döntéshozatalt formailag jogszabályba foglalja és végrehajthatóvá nyilvánítja. Ha más politikai akaratot kell érvényesíteni, akkor egyszerűen csak módosítani kell a törvényeket, vagy akár az alkotmányt.

Techet Péter a megvilágító kinyilatkoztatást úgy fogadta, mint ahogyan egy értelmiségi kommunista tekint a hatalmas életigazságot feltáró egyszerű gyári munkás böffentéseire. Íme, a nép egyszerű és műveletlen fia, aki kimondta azt, amit minden értelmiségi (jogász) tud, de nem vall be, mert egy nagy összeesküvés leleplezését félti.

Tényleg csak forma lenne a jog?

Techet Péter cikkének lényege, hogy ki kell mondani a nyilvánvalót: „a jogot a politika alkotja” vagyis „a jog előtt, mögött, felett a politika áll.” A lelkiismeretes jogásznak ettől persze összerándul a gyomra és kétségbeesetten próbálja felidézni jogbölcseleti tanulmányait, hogy mentse a menthetőt és bizonyítsa, hogy a jog igenis több mint politikai akarat, több mint puszta hatalmi aktus.

De lehetséges-e ez? Mert tényleg minden valamirevaló joghallgatóban felmerült már ez a sötét félelem, ami ellen igazi jogdogmatikai érveket nem is nagyon lehet felhozni. A természetjogi érvek pedig lássuk be, inkább erkölcsi, etikai és vallási megoldások ahol végső soron a hit és a lelkiismereti meggyőződés áll. Ha úgy vesszük, ez szintén politika.

Valahogy zsigeri beidegződések alapján mégis érzi az ember, hogy

A jog alapja maga a pacta sunt servanda elve, vagyis, hogy a vállalásokat, a megállapodásokat teljesíteni kell. És nem csak a magánjogban vagy a nemzetközi jogban rendezőelv ez. Hiszen a közjogban is az állam magára nézve kötelezőnek ismeri el az általa alkotott jogszabályokat. Vállalja, hogy azokat a jövőben maga is betartja és betartatja.

A jogszabályoknak ugyan meg kell felelniük az adott kor változásainak, így természetesen ezek sohasem véglegesek, tartalmukat a politika alakítja és módosítja is. Viszont vannak olyan jogszabályok, amelyek változatlanságát a döntéshozónak tisztelnie kell. Ilyen például az alkotmány, a jogalkotási törvény vagy bármely jogszabály, ami a hatalmi berendezkedés vagy az együttélés alapvető szabályait meghatározza. Ezek adják meg azokat a korlátokat, amelyeken belül a politikai akarat szabadabban mozoghat. A politikai döntéshozó pedig vállalja ezen keretek betartását.

Az, hogy az állam vagy akár az egyének megtartják-e a jogszabályokat, függ minden egyes egyén jogérvényesítésétől is. Ezért mondja Jhering, hogy a jog alapja a küzdelem. Küzdelem az ideális jogállapot, a béke felé. Ez pedig nem igazán hatalmi-politikai kérdés.

Hiszen a jog nem hatalmi kreálmány, hanem társadalmi konstrukció.

Megtörténhet, hogy az erősebb politikai akarat elszakad a közakarattól és önállósodik.

Ugyanis diktatúrák esetén az a helyzet áll elő, hogy a hatalom, az erő győz a közakarattal szemben és semmiféle egyéni jogérvényesítés nincs és nem is elképzelhető. Diktatúrában a jog már nem társadalmi konvenció, hanem egyéni akarat. Az elnyomó puszta politikai akarata a jog. A politika pedig így végső soron nem közügy, hanem hatalmi kérdés, mert a közről leválasztható és egyéniesíthető.

Van-e jog politika nélkül?

Techet szerint minden jogász tudja, hogy „a jogot a politika alakítja.” Kelsenre hivatkozva állítja, hogy mivel az alkotmány sem írhatja elő a norma pontos tartalmát vagyis, hogy mit lehet vagy mit kell tenni, így ez a tartalom, mint előre meg nem határozható jelenség, politikai természetű.

Csakhogy az alkotmány is egy jogszabály. Tehát ez is politikai akarat által meghatározott.

Mert ha ezt a tényt nem hallgatjuk el, akkor az alkotmányra már nem kell és nem is lehet úgy tekinteni, mint az együttélés alapjára, mint egyetemes és nemzeti értékek kifejezőjére, mint igazságok évtizedes stabilitású alapokmányára.

Ha ezt a tényt kimondjuk, akkor az alkotmány is csak egy kétharmados jogszabály. Egy a sok közül, ami a megfelelő többséggel bármikor és igény szerint módosítható. Ez ma a realitás.

De lényegesebb következtetést kell levonni abból, hogy a jog tartalma politika. Techet Péter ugyanis azt állítja, hogy „a jog tehát a jog létrejöttének eljárási rendjét és a jogszabályok formáját meghatározza – de a tartalomról teljes egészében nem rendelkezhet.” Csakhogy az eljárási jogszabályok tartalmát (a jogalkotási eljárást, a jogszabályok formáját) is a politika határozza meg, mert ezeket is a politikusok alkotják a parlamentben.

Mert a jog minden egyes aspektusát a politika határozza meg. Az alkotmányt is. A jogszabályalkotás eljárási rendjét, érvényességét és formai kritériumait is. Akkor viszont nincs független és sui generis alapon álló jog. Hiszen maga Kelsen jelentette ki, hogy nincs két érvényes normarend, mert az egyik feltétlenül a másikból keletkezik és nyeri érvényességét. Ez igaz a politika és a jog viszonyára is. A politika mindig meghatározza a jogot, vagyis belőle keletkezik a jog.

Techet Péter tehát legyen következetes, és mondja ki a valóságot, a végkövetkeztetést. A jog és a politika elválaszthatatlan. Horribile dictu: a jog politika. Nem igaz tehát, hogy „a jog előtt, mögött, felett a politika áll.” Mert a jog van a politikán belül és annak függeléke.

Igen, a jogászok ezt elhallgatják. De miért?

Techet szerint a jogászok hallgatásának két oka lehet. Az egyik az, hogy a jog hatalom. Vagyis, hogy „a jog uralása hatalmat jelent – mégpedig politikai hatalmat.” Ez pont olyan helyzet, mint mikor a Trónok harcában Petyr Baelish azzal henceg és fenyeget, hogy a tudás hatalom. Erre Cersei Lannister kevés híján megöleti a testőrséggel, aki minden szavát parancsként követi, majd kimondja az igazságot: power is power.

Lehet, hogy a jogászok sunnyognak arról, hogy a jogot nem jogász is tökéletesen megértheti, mert gazdasági érdeke ez. De nem politikai-hatalmi okai vannak annak, hogy nem ismerik el a jogászok a politika primátusát a jog felett. Egyébként kényelmesebb is lenne ezt tenni, hiszen akkor nem is kellene igazságot keresni, küzdeni a jogért, hanem csak technokrata módon követni minél pontosabban a pozitív jogszabályok betű szerinti rendelkezéseit.

A másik lehetséges ok a hallgatásra, hogy „a jogászság attól tart, hogy a politika primátusának elismerése a jogot lerombolja, a jog jelentette biztonságot és védelmet felszámolja, mert kiszolgáltatja a jogéletet a politikai önkénynek.” Na, erről van szó. És ebben az összeesküvésben nem csak jogászok vannak, hanem filozófusok, szociológusok, teológusok és humánértelmiségiek, akik fontosnak tartják a civilizáció fenntartását.

A jog teszi lehetővé, hogy az emberi működés szabályozott keretek között történjen. A jog állítja fel az együttélés szabályait, azt hogy az egyének milyen viszonyba vannak egymással és a közösséggel. Mert szervezett egy farkasfalka is, de ott az ösztön és az erő határozza meg a közösség rendezőelveit. A civilizáció lényege, hogy a közösség berendezéséből és működéséből kiszorítsa vagy legalább

De ha ledobjuk a hazugság leplét és kimondjuk a valóságot, vagyis, hogy a jog politikai akarat, akkor lefejtjük a civilizáció vékonyka szövetét és feltárjuk a legmélyebb barbárságot. Ha az illúzió megbomlik, nincs többé akadálya az erőszaknak és hatalom kultuszának.

A barbárság rend nélkül káosz. A renddel együtt viszont a legvéresebb elnyomás és diktatúra. Pontosan ez bizonyítja, hogy a jog, mint a rend leghatékonyabb eszköze, micsoda fegyver tud lenni.

A rend biztosítható a joggal. Azzal a joggal, ami puszta politikai akarat. Vagyis a hatalom önkényes joga is képes a rendet biztosítani.

Mivel a rendet a jog biztosítja, az igazságos rendet szükségképpen csak az igazságos jog biztosíthatja. Vagyis, ahhoz, hogy civilizáció legyen, a jog nem lehet puszta politikai akarat, hanem igazságos jog kell, hogy legyen. Tehát

Techet Péter következtetése azonban mégis az, hogy ismerjük el a valóságot, hiszen úgyis mindent a politika határoz meg. Csináljunk jobb politikát, adjunk jobb politikai alternatívát!

Csakhogy politikai akarat és politikai akarat között nincs objektíve felállítható értékkülönbség. Nincs jó vagy rossz politikai akarat mivel nincs semmilyen értékmérő. A két politikai akarat közül tehát az erősebb, erőszakosabb, nagyobb hatalommal bíró fog érvényesülni.

Ezt küszöböli ki a jog mítosza. Vagyis a valóságnak nem megfelelő, de mégis igaz jogfelfogás. Eszerint a jog társadalmi konvenció, melyben az egyénileg gyenge, de együtt erős és igényeit érvényesítő közösség az ideális állapot, a béke, a nagyobb fokú szabadság és a szolidaritás jegyében tagjait jogokkal és kötelezettségekkel ruházza fel, egyben olyan kollektív mechanizmusokat állít fel, ami megakadályozza a rend és a jog kihasználását, vagyis az egyéniesített vagy elitizált hatalmaskodást.

A jog így maga a társadalmi szerződés, intézményesített felhatalmazás- és korlátozáshalmaz, a hatalom spiritualizálása. Ezt az igaz jogot azonban soha nem lehet teljesen megfeleltetni a valós joggal.

A jog márpedig mítosz és ethosz. Maradjon is meg ennek.

A szerző joghallgató, és Techet Péter „Az osztrák belügyminiszter kimondta, amit minden jogász tud, de inkább elhallgatna” című cikkére reagált. Beszállnál a vitába? Írj nekünk!